[tudom, hogy terhelő lesz rám nézve végighallgatni majd egyesektől ennek a posztnak a következményeit, de ez az én blogom, és azt írok ki rá, amit csak akarok]

szóval hogy van ez a kegyelemdugás. tudom, mert én is csináltam már, amikor valaki totál nem akart odébbállni, és az ember sajnálatból és merő altruizmusból belemegy akár a szexbe is. aztán másnap persze páros lábbal rúgná le magáról a szerencsétlen párát, és általában a továbbiakban semmi jó nem is sül ki az ilyen típusú kapcsolatokból, de ha annyira akarta, hát megkapta, aztán mindenki boldog.

nekem is adták már így oda magukat fiúk, és most nem hónapokig tartó ostromlást kell elképzelni, de mondjuk, hogy egyértelműen én kezdeményeztem, ők meg egyértelműen sohasem kezdeményeztek volna, de azért egynek jólesz alapon persze általában belmennek.

azon kívül, hogy persze mindig megérezni az ilyesmit, írtak már erre vonatkozóan olyat, hogy “egy nő számára bizonyára az a legnagyobb sértés, ha valaki nem akarja megdugni”. de legdurvább azért mégiscsak a legutóbbi, miszerint a misztikus húspiac elvárásainak nem felelek meg, és ez bármennyire is szubjektív, totál kivérzek, mikor ezzel csapnak pofon, mert ez az a dolog, amivel a világon semmit nem lehet kezdeni.

és tök mellékes, hogy én mit gondolok, mit akarok vagy mit nem, én sosem szembesíteném egyetlen barátomat sem önmaga totális tehetetlenségével, még abban az esetben sem, ha emiatt fel kellene áldoznom az őszinteségemet.

kinyitom, becsukom, kinyitom, becsukom, kinyitom, becsukom. de nem írok. nem én. persze ezen jár az eszem egész nap, pont ezért nem.

amúgy elég ínséges idők járnak az irodában mostanság, mert a kollégám, akivel egy légtérben vagyunk úgy napi 8-9 órát, az totál besérült valami kicsinyes baromságon. bár nem igazán tartottam mélyenszántónak a dolgot, de elnézést kértem, és utána még kérleltem egy ideig, hogy hagyja már ezt a picsába, hát tegnap volt pont egy hete, hogy nem szól hozzám normálisan, csak, ha nagyon muszáj. mint az oviban. persze én nagyon jól tudom, hogy nem az a baja, amit mond, de tulajdonképpen már le is szarom.

sajnos én olyan vagyok, hogy eléggé rámrakódik az ilyen hangulat, és azóta úgy telnek napjaim, hogy felkelek, túlélek, hazajövök, csetelek, aztán beájulok az ágyba. persze még egy fasza megfázást is kifogtam szülinapomra, úgyhogy most eléggé nem jó nekem.

mostanában -annak ellenére, hogy még  mindig nem nőtt be a fejem lágya, és valószínűleg most már soha nem is fog-, azon kapom magam sokszor, hogy azon agyalok, hogy lesz-e valaha elég pénzem.

ma például arra ébredtem, hogy mi lesz velem majd, ha már nem tudok dolgozni, és nem leszek hasznos a társadalom számára többé, és nem fogok gdp-t termelni, de annál többet betegeskedem és kesergek majd a mindenkori politikai rendszeren.

aztán arra jutottam, hogy egyre többet hallani, hogy a korosztályom esetében már nem nagyon kell állami nyugdíjra számítani, de azért persze a járulékot húzzák le szépen havonta.  viszont nem keresek annyit, hogy a havi kiadások mellett félre is tudjak tenni, akár minimális összeget. (oké, ha nagyon akarnék, tudnék, de akkor mégis mikor élnék? nyugdíjas koromban?) meg egyébként is ebben a korban ki a tőcs gondol arra, hogy mi lesz 70 éves korában, amikor egyébként is egy nincstelen földönfutó.

és egyébként is átlagfizetésből elég nehéz ilyen dolgokat vásárolni, hogy lakás meg autó. Ugyanis kb pont annyit kéne félretenni havonta ilyen szarokra, mint amennyi egy átlagkereset, és most akkor azokról ne is beszéljünk, akik még ennél is kevesebbet keresnek.

szóval leforgott előttem ez a kicsit szomorú jelenet, hogy ülök majd öregen, magányosan, pénz nélkül egy fotelben, egy lakásban, ami nem az enyém, de bárkié is, tutira csak egy púp vagyok a hátán, és azon kesergek, hogy mennyire kitolt velem az élet, kell ez nekem?

nem.

igazándiból el tudom fogadni, hogy én xy összeget keresek, ami mondjuk nem túl kevés, de soknak semmiképp sem mondanám. nem azt mondom, hogy ez nem fog változni, mert mondjuk korábban ennél is mindig csak sokkal kevesebbet kerestem. (igen, tudom, kereshetnék jobb melót, vagy akár külföldre is mehetnék, mindannyian tudjuk, hogy egyk út sem annyira egyszerű)

szóval elfogadom, hogy nekem nem jár lakás meg autó, meg egy csomó fancy dolog, amit csóróságom okán nem tudok megvenni, de azért az, hogy  egy magamfajta, tök átlagos 30 év körüli eljut oda, hogy hajlandó még az öregkorról is lemondani, mert egyszerűen túl drága, ott már azért elég nagy szar van a palacsintában.

aztán elgondolkoztam, hogy lehetett ez régen mikor vadászni kellett meg bocgyókat gyűjteni, vagy hogy van most például a farkasoknál, de sajnos ezekben a közösségekben nem nagyon szokás megérni az öregkort, úgyhogy valóban ez az egyik út: időben meghalni.

van egy srác, akivel mostanában sokat beszélgetek, és némileg kapcsolódik ide, amit mondott a nemi szerepekről, hogy márpedig egy nőnek semmi más dolga nincs, mint kurvajól kinézni, kifogni egy gazdag faszt, függöny. pár évvel ezelőtt tutira azt mondtam volna, hogy de kinek kell ilyen élet, meg a szerelem, és egy csomó sokkal fontosabb dolog van ennél.  de most elgondolkodtatott, és az a durva, hogy ez már ilyen felnőtt izé, de sajnos nagyon kurva sokat számít az anyagi biztonság, ha az ember szeretne otthont,  családot, meg öregkort, meg ilyen fasságokat, amiket régen átlagoséknak is lehetett.

úgyhogy most az a terv, hogy lefogyok, tökéletesre gyúrom a seggem és felszedek egy gazdag ronda faszt. sziasztok!

gondolom a normális nők hetente megcsinálják, de én mégis egyfajta tragédiaként fogok fel egy ötperces feszültséglevezető bőgést, mert nálam ilyesmi 3-5 évente fordul elő, száraz évszakban, durva pms idején, egyébként meg nem.

de kurvaszar dolog felnőni, és ráébredni nagyjából egy időpontban, hogy

– kurvára egyedül vagyok és a legkevésbé sem vagyok biztonságban, és a változás ugyan jó dolog, de a konstans változás meg kiszámíthatatlanság, és én most épp a kellős közepén vagyok

– a munkahely nem barátság, hanem egy nagyon kemény verseny, ahol ha jó vagy, akkor abból származik baj, ha meg nem, akkor meg abból.

– a világ kurva igazságtalan, a társadalom egy beteg mesterséges organizmus, amely beteg szempontok alapján ítélkezik, incl. me

– nem vagyok tisztában magammal és szinte naponta esek-kelek a ló egyik oldaláról a másikra, és senki sincs, aki helyre rakna: látjátok, még ebben is mástól várom a megoldást.

– az ember önértékelése a mások véleményén alapul, és ha az ember labilis, akkor hajlamos mást gondolni arról, mit gondolnak mások, de az egészben az a szép, hogy sose tudja, mikor van igaza.

– mindenki magának akar jót. pont. nincs de.

– egy kibaszott barlangban akarok élni gyökereken és forrásvizen, állatnyelven kommunikálva. az állatoknak nem számít, hogy nézek ki.

(nem kérek olyan kommenteket, hogy kevesebbet kellene innom és többet kéne sportolnom, és miket kéne csinálnom, hogy jobban megfeleljek mások elvárásainak, ezt csakúgy idebasztam emlékbe, hogy 1 év múlva tudjam, hol is tartottam tavaly ilyenkor. köszi.)

rövid visszaesés után kezd belém visszatérni aélet. például ma reggel is leszólított egy néger csávó a buszmegállóban, hogy howareyou, de nem válaszoltam neki.

előszedtem a bringámat kitudja hány év után, ezt a tervezett táv harmadánál defekttel köszönte meg ő, úgyhogy most drága Balázs barátomnál várja a megváltást. így nem kellett 10 km-t tolnom, csak 2.5 -öt.

amúgy meg 2 hete elkezdtem itthon tornázni meg ugrálni. sok látszatja ugyan nincs még, de azt sikerült elérni, hogy ha nem mozgok semmit egy napig, akkor hiányzik. illetve a bőrömön látszik, meg a másnapok sem olyan durvák már. sőt, másnaposan is képes vagyok edzeni, ami elképzelhetetlen volt még egy hónapja. össze is raktam egy viszonylag könnyen teljesíthető agendát (mostanában, ha nekiállok valaminek, mindig leírom és bizonyos időközönként átolvasom, és leírom, hol tartok), aztán majd meglátjuk mi lesz a július 1-i checkpointon.

meg túl vagyok a férfiakon is, akiket egyfajta pótléknak használtam az utóbbi időben, mert rájöttem, hogy kiválóan elvagyok élő vibrátorok nélkül. meg úgy szeretek egyedül is csinálni mindenféléket mostanában. tipikusan ilyen a bringázás, mert nem kell tartani a más tempóját, hanem a nekem legfaszább tempóval és útvonalon tudok menni (feltéve, ha nem lyukad ki a kerekem). a legközelebbi lépés az lesz, hogy csomagolok magamnak szendvicset, és felmászok valamelyik budai hegyre egyedül, aztán lemászok onnan, majd elfogyasztok egy jó búzasört valahol a moszkván.

a melóban a vártnál is jobban alakulnak a dolgok, a múltkor például a többiekkel együtt kerestem az államat a földön, amikor kiemelt dicséretet kaptam a gyárigazgatótól az audit után. elemezgettük a hozzám közelebb állókkal, hogy most tényleg ennyire fasza vagyok, vagy más van a háttérben, de nem tartom magam annak a típusú nőnek, akit egy gyárigazgató fel akarna szedni. az majd akkor leszek, ha most az eddigiekkel ellentétben tényleg sikerül fogyni 10-15-20 kilót. hajrá nekem.

mostanában elég szar a kisugárzásom, de ennek ellenére egy közepesen jól kinéző tetovált srác ült mellém a villamoson egy rántotthúsos szedviccsel, majd bontott egy sört és koccintottunk. aztán mondott valamit, de csak néztem kifele az ablakon, és fújt be a menetszél, amit egyébként eléggé élveztem. aztán koccintottunk még háromszor kábé, mire a megállómhoz értem, és további kellemes estét kívántam, és megint koccintottunk.

épp hagymásbabot főzök, és úgy döntöttem, hogy jövő évtől végleg elhagyom az összes tradíciót.

– nincs húsvét, se karácsony, se semmilyen munkaszüneti nap, _munka van_!

– se szülinap, se névnap, senkinek, nekem sem.

– szülinapi buli se

– reggel fogok vacsorázni és este reggelizni, az ebédet végleg elhagyom

– stb.

kivéve az international towel day-t, mert az a legkúlabb világnap széles e világon.

az basz fel igazából, hogy rámhajtanak férfiak (sosem én kezdem ezeket), majd amikor engedek a csábításnak, egyszercsak közlik, hogy köszönik szépen, remekül elvannak, és ők tulajdonképpen csak szexkapcsolatot szeretnének (“legyünk barátok, és néha szexeljünk is” – az utóbbi fél évben ez kétszer hangzott el).

egyszerűen már a legelején az esélyét is lenullázzák annak, hogy esetleg legyen a dologból valami, és ez kurvára sérti az önérzetemet. az a durva, hogy ezek a férfiak semmivel sem jobbak nálam, általánosságban sosem, de az egyes mutatók szerint is áltában alulmaradnak mindenben (outfit, függetlenség, karrier, intelligencia stb.), és akkor ők ítélnek engem olyannak, akivel jókat lehet beszélgetni meg szexelni, de ennél többet nem. persze tisztában vagyok vele, hogy valszeg nem velem van bajuk, hanem azzal, hogy még a végén szembe kell nézni kötöttségekkel, meg alkalmazkodni kell (nekem sem hiányzik kurvára amúgy). meg azzal is tisztában vagyok, hogy ha várnék, akkor ezekből a kezdeménykből bármi lehetne, de rendszerint 1-2 hónap alatt annyira felbaszom magam rajtuk, hogy szó nélkül lelépek inkább. hát a faszom fog “küzdeni” egy olyan férfiért, akinek szarabbak a skilljei, és még ő mondja nekem, hogy eddig és ne tovább. én kajakra nem értem, hogy ekkorát fordult a világ, vagy mi történik az emberekkel, de

ilyen típusú férfiak, hát ti hol a faszomban éltek?

ezt,

és hát, ja egy éve is kibaszottul bölcs voltam már.

pénteken nekiálltam mindeféle hülye zenékre itthon tornázni (érts: össze-vissza ugrálok), és egyre kevésbé fáraszt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy 1-2 hét múlva jöhet újra a futás. meg egyéb étkezési megszorításokat is tettem, mint pl reggelire és vacsorára kefir, ebédre normál adag, de most lezuhanyzok és bontok 1-2 sört, mert megérdemlem.

a reflux kinyír.