majdnem elfelejtettem az előző sztorihoz hozzáfűzni, hogy lacus, miközben hitelesen alakította dr. house-t, beavatott az inverz fing intézményének rejtelmeibe. titkos társaság alapítását fontolgatom.

jaaaaj, tegnap nagyon gonosz voltam a cigitarháló egyedekkel. mindegyiknek mondtam, hogy csak akkor adok cigit, ha mond egy viccet. volt amelyikkel kettőt mondattam el, és mindkettő szar volt, szóval a nem reprezentatív felmérésem alapján (2 vagy 3 fő) a cigitarhálók nem tudnak viccet mesélni. ki kell találnom valami mást, például le is szokhatnék, mint a phnb kolléga.

délben akartam indulni a bankba, ehhez képest még mindig itthon vagyok. mondjuk erkölcsi bizonyítványra kell átutalnom a zsét, amire amúgy is sajnálom, ráadásul esik az eső, meg sorbanállás, meg hát _erkölcsi bizonyítvány_, ebből semmi jó nem sülhet ki.

“A Nap a vörös óriás fázisban el fogja veszíteni anyagának nagy részét (és így – a gyengülÅ‘ gravitáció miatt – addigra a Föld már egy távolabbi pályán fog keringeni, elkerülve a megsemmisülést.” – forrás

gyerekkoromban még úgy volt, hogy a nap megeszi a földet, de akkor most már nyugodtan alszom.

… a mai napom például úgy kezdÅ‘dött, hogy délben megkért egy barátom, hogy 1-ig csináljak a viasat facebook oldalára egy 15 másodperces felkonfot ez egyik sorozathoz, merthogy az életmentÅ‘ lenne stb, stb.

a felsorolásból a csi miami helyszínelőket választottam, melynek keretében körberajzoltattam magam hagymácskával az aszfalton fehér krétával, majd holtjaimból feltámadva elmondtam (rosszul) a kért szöveget (1 mondat). viszont az ötlet ígéretes volt. (ugye?)

igazából most az érdekel nagyon, hogy az aszfalton hagyott krétanyom vajon milyen reakciót válthat ki a járókelőkből.

igazából folyton csak kesergek, de sosem adom fel. ez abból is látszik, hogy megint bablevest főzök. sok reményt nem fűzök hozzá, de majd azért elmondom milyen lett. a recept szerint egyszerű.

update: 3 órán át főztem, szal már rántás előtt is elég sűrű volt. ettől függetlenül berántottam persze, így megint sikerült főzeléket csinálni belőle, de az íze az fasza lett.

fejlődés állt be az álmaim tekintetében, ugyanis egyik nap megint azt álmodtam, h suliba akarok menni, de most mondtam az anyukámnak, hogy de minek mennék suliba, ha én ott már végeztem? ráadásul nyáron.

a múlt héten eltöltöttünk egy egész hetet a jólevegőn, akarom mondani az erdélyi (?) pádis fennsíkon, illetve annak közvetlen környezetében. elég aggasztó volt, hogy szar időből érkeztünk szar időbe, illetve sok jót a hét további részére se jósoltak, internet, térerő semmi. továbbá olyan hendikeppel indultunk, hogy egy héttel korábban egy félholt barlangászt hoztak ki a hegyimentők a egyik barlangból, valamint a fennsíkon egy lengyel nászutas házaspárt vágott agyon a villám.

nagy szerencse egyébként, hogy a csodavár cabanában intéztek szállást a szervezők, mert sátorban azért elég kemény lett volna napokig ázni. namost a cabana az úgy néz ki, hogy hálózatra kötött áram az nincs, generátor van, amivel reggel és este csinálnak áramot, meg korlátos mennyiségű meleg vizet, és ennyi. viszont a kaja az valami fenomenális volt, különös tekintettel a levesekre.

cabana

a menedékház egyébként olyan 1100 méteren volt, és innen csalinkáztunk olyan 1300-1600 méteres hegyekre meg völgyekbe, melyek igen sűrűn követték egymást. a közlekedést (gyalogosan, kerékpárral és autóval is) a következőképpen kell elképzelni:

híd

azt egyébként el is felejtettem mondani, hogy mivel hagymácska munkatársaival mentünk oda, így az egy négyzetméterre eső informatikusok száma elég magas volt, akik (tisztelet a kivételnek) egész úton a kütyüiket nyomogatták, vagy netet próbáltak hegeszteni, ami meglepő módon néha sikerült is nekik (kb így: az erkélyen, ha ráteszed a fémtetőre háromnegyedig, akkor ott van net).

most részletes útleírásokkal nem szívesen untatnék senkit, mert akkor háromrészes sorozatot kéne indítanom. őszintén szólva én már az első nap meg akartam halni (ez csütörtökön kb. sikerült is), hiába mondták a drága jó túravezetők, hogy ez még csak a bemelegítés. a második napon annyira fosszar idő volt, hogy egész nap a kocsmában ücsörögtünk, ahol előzőleg találkoztunk fluor tomival is:

fluor tomi

az árak színvonaláról relatíve azt érdemes tudni, hogy a pálinka (kicsi=fél deci) kb. fele annyiba kerül, mint a sör, és jó. sörből viszonylag sokféle van, amit becsületesen végig is kóstoltunk, és mindegyik jó, de az ursus elnevezésű a legmenőbb. barna sörből pedig nem ritka 6-7%-os sem, de azt asszem nem lehet kapni a hegyen.

kocsma

kajából a legmeglepőbb az ún. palacsinta volt, amit egy kedves román néni sütött nekünk, míg másztuk a hegyet. valahogy úgy kell elképzelni, mintha lángostésztába töltenék a tölteléket (ilyen nálunk is van), és zsírban kisütnék (mint ugye a lángost), és elneveznék palacsintának. egy darab körülbelül 700 kalóriát tartalmazhat, kettőnél többet képtelenség megenni belőle, viszont az áfonyás nagyon finom.

palacsinta

apropó áfonya. rengeteg állatot meg növényt látni arrafele, amit itt nem, ilyen például az áfonya, valamiféle lila orchidea, kakukkfű, orbáncfű, meg egy millió fajta gyógynövény, meg voltak, amiknek nem tudtam a nevét, így én adtam nekik, pl.: pettyes levelű lófaszka, fenyőevő moha (zuzmó?), medveszarfagomba, stb. az állatokról annyit, hogy medvével szerencsére nem találkoztunk, de az egyik parasztbácsi mesélte, hogy azért van új kutyája, mert az előzőt megették a farkasok. azóta megkötve tartja a szerencsétlen állatot.

kakukkfű

a harmadik napon az elveszett világ nevű helyen (amit elég nehezen találtunk meg) úgy eláztunk, mint még soha. egyfajta trópusi zápor zúdult le ránk, azzal a különbséggel, hogy maximum 15 fok volt, és úgy 5 perc alatt bugyiig sikerült elázni, ami a következő 2 napban nem is száradt meg (ennyit a quick dry túranadrágról). szerencsére nem voltunk már messze a szállástól, mikor elkapott a vihar, viszont egy rögtönzött patakban másztunk lefelé (helyenként seggen), és mikor leértünk, és azt hittük, hogy ennyi volt, akkor még 2 db térdig érő patakon kellett átmenni, szóval itt a túrabakancs is megadta magát.

túrázáskor egyébként lefele főleg a seggencsúszás, felfelé pedig négykézláb mászás technikáját alkalmaztam, ahol meg nem, ott féltem. így végig remegett a lábam, és úgy 10 évre kiféltem magam. a szamos bazár elnevezésű túrán (szerda) például végigmásztunk egy barlangot ilyen láncokon függőlegesen fejlámpával, és mikor kiértünk, akkor a patakban egy pallón kellett végigegyensúlyozni, majd egy vízesésen valahogy lelépni úgy másfél métert. na itt bele is seggeltem a patakba, úgyhogy a túra többi részét vizes gatyával kellett megtenni, ami nem is lett volna baj, ha a következő emelkedő nem 60 fokos lett volna vizes kövekkel kirakva. eközben persze újra eleredt az eső.

barlang

csütörtökön elhaláloztam. ez annyit jelent, hogy annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam kimászni az ágyból úgy délig, és akkor is minek, mert olyan borzalmas izomlázam volt, mint mikor októberben megraktuk a csalhót. többek szerint egyébként szerencsémre, mert azon a túrán is végig az életemért küzdöttem volna, ráadásul az egyik srác majdnem megsimogatott egy viperát, mert azt hitte, hogy sikló. viszont kisütött a nap.

v i/a

a pénteki túrára aztán halálhörgésem közepette úgy beszéltek rá, hogy semmi veszélyes nem lesz, végig erdei ösvényen kell menni, ne hagyjam ki. hát jó. az első szakaszon lévő csúszós sziklamászástól eltekintve egyébként ez igaz is volt, csak épp 1400 méter szintet mentünk, ennek 90%-a 45 fok körüli emelkedő volt (vagy lehet én csak azokra a részekre emlékszem, hehe), és ezt úgy 15 kilométeren keresztül. viszont láttunk óriástücsköt, meg a mezőn már érett az áfonya, amit (gondolom) ettek a tücskök. biztos attól nőttek olyan nagyra.

hazafelé (meg úgy egész végig) a többieknek jó dolguk volt, mert én mindig lemaradtam, ők meg mindig rám vártak, így ki tudták pihenni magukat, és még a nyivákolásomat sem kellett hallgatni. én komolyan mondom nem tudom hogy csinálják, még aki látszólag nem is volt edzésben, az is legalább 100 méterrel előttem járt felfelé-lefelé egyaránt. mondjuk én kétszer-háromszor is meggondoltam, hova lépek így a kis bokatöréseim után.

a bajuszos bácsi is eljött

azt hittem, hazafelé az autóban már nem vár ránk több kaland, de nem így lett. a hegy lábánál, pietroasa nevű településen lerobbant az egyik autónk. a települést a következőképpen tudnám bemutatni: 40 fok, kislány rövidnadrágban és alig pólóban szandálban, és bokáig érő nejlonzokniban. közben bulldózer lapátjába bepattan két munkás, majd vidáman továbbhajtanak. mi isszuk a sört az este 9-ig (!) nyitvatartó bolt teraszán(!), miközben ugyanaz a rendőrautó háromszor elhajt előttünk. ennek ellenére szerencsésen sikerült kikeveredni a helyzetből, mert a biztosító állta a trailert nagyváradig, ahol meg tudtak szállni a szerencsétlenül járt delikvensek, és végül mindenki egyben hazaért.

a panelstrand az olyan, hogy fürdőruhában ülünk az 50 fokos lakásban a gép előtt, közben lengedezik a ventillátor és néha bevizezzük magunkat.

vettünk sok felesleges dolgot sok ezerért különböző túraboltokban, most is ebben a felszerelésben írom ezt a posztot (túrazokni, túragatya, lélegző túrapóló, fejlámpa; a bakancsot meg a kamáslit már levettem), amit jó ha egy évben egyszer fogunk használni (a jövő héten, ha nem esik végig az eső), viszont így nem maradt pénzünk sörre. hehe.