holnaptól megszakítom a munkanélküliségemet egy egyhónapos idénymunkával: egy kazahsztáni szennyvíztisztító terveit fogom befoltozni autocad program segítségével, mint műszaki rajzoló. ettől függetlenül ha neked/nagybácsidnak/szomszédodnak jól menő cége van, aki épp munkaerőt keres, akkor ne fogd vissza magad.

remélem örökre bezárják a zp-t, és a helyére nem országzászlót tesznek, hanem behintik sóval.

budapestre költözésem után nem sokkal, még a 100 ft-os időszakban kezdtem el látogatni a műintézményt egyébként nem túl gyakran. kezdjük ott, hogy hiába az ilyen-olyan biztonságos szórakozás a fiataloknak, az ottani árak nem tinédzserek pénztárcájához vannak igazítva, de egyébként a hely budapesti összehasonlításban is a drágábbak közé tartozik. ezért aztán mindenki a bejárat előtt iszik, ami szabálysértés, a biztonsági őrök mégis leszarják. mondjuk miért foglalkozna egy szórakozóhely alkalmazottja olyasmivel, amiből nem származik közvetlen haszna.

arra az időszakra nem szeretnék visszakanyarodni, mikor kiderült, hogy önkoris mutyi van a dologban, és sok mindenkinek kinyílt a bicska a zsebében, mikor elmondták, hogy mennyiért is bérlik ezek a szórakozóhelyek a közterületet. abból a pénzből bizony nem sok közhasználatú park vagy mélygarázs épülhetett újbudán. na akkor kellett volna bezárni a gecibe őket.

a legkisebb gond, hogy ugye csak 200-assal lehet bemenni (én még 100-asra emlékeztem, ezért abból volt nálam jó sok), és a bejáratnál ofcoz csak papírpénzt váltanak, így válik meg az ember a bejártnál az első ezresétől. persze pampogtam a pénzváltó kislánynak, dehát nem az ő hibája.

de akkor utáltam meg szívből a fent említett szórakozóhelyet, amikor egy alkalommal későn értünk oda egy koncertre, és a bejáratnál szokás szerint egymás hegyén-hátán álltak az emberek, és akkor az egyik haverom elővette a szeparé belépőkártyáját, ahol egy egészen másik zp tárult elénk.(ez az a hely, ahol a kedves ex-polgármester úr és sleppje is szórakoztak annak idején): halkan szól a jazz a színpadról, a kinti koncert zajai be sem szűrődnek, csak helyek vannak, és mindenfelé csinos és fontos emberek cseverésznek, miközben odakinn szopatják a kedves biztiőrök azokat a vendégeket, akikből a hely gyakorlatilag él, és még pénzt sem váltanak olyan címletből olyanba, amilyenbe én szeretném. ez az egész elszigetelés, leszeparálás, már maga az elgondolás is borzalmasan antipatikus számomra, de hogy mekkora szakadék van a két helység között, azt álmomban sem gondoltam volna. így aztán remélem megy a műintézmény a szomszédos rióval együtt oda, ahova való: a süllyesztőbe.

ps. ja és kedden nem raktak be pasót a koncert utáni buliban, mert úgymond “rock nap volt”. hát kapják be, komolyan.

hogy kedvenc politikusom, zagyva györgy gyula, valószínűleg a dalriada turulvérmetál koncertjére igyekezhetett oly nagyon a szigetre, hogy belépőt is elfelejtett venni.

egyre jobban hasonlít arra, amit bablevesnek hívok, kivéve, hogy most meg elkakukkfüveztem. de egyébként végre sikerült rájönni, ha két órán át főzöm, akkor magától is besűrűsödik annyira, hogy ~2 literbe 1 kanál liszt bőven elég.

2011-et ezennel hivatalosan is a hajvágatás évének nyilvánítom.

fekvő tuja, homár ton (hó márton, ééted) és the count of tuscany a fezenen. szuper volt.

már jó ideje (2 napja) érlelődik bennem, hogy erről a lemezről (és a zenekarról) írnom kell egy rövidet, mert meglátásom szerint a magyar ska/reggae színtér egyik legjobb zenekara. most, hogy kb. fél év alatt behatóan megvizsgáltam a hardest time c. nagylemezüket (mely egyébként egy az egyben letölthető zenekar honlapjáról más finomságokkal együtt), realizálódott bennem, hogy a poszt nem érdemel halasztást.

kapcsolatom a zenekarral a twitteren kezdődött egy link formájában 2009-ben, és a myspace-en folytatódott. ebből is látszik, hogy régen volt. szégyenletes dolog részemről, hogy azóta sem sikerült egyetlen koncertre sem eljutnom, így aztán tényleg csak a kiadványokra, és a szövevényes zenekari összefonódásokra fogok hagyatkozni. pedig mostanában ilyen egyenszerkóban nyomulnak a fiúk, ami ismételten megérdemel egy plusszpontot:

a tagokról érdemes megemlíteni, hogy sokuk játszott már sokfelé a műfajban. például az egyedi megjelenésű szasza a jelenleg (remélem csak ideiglenesen) inaktív szombathelyi tizenhét zenekarban, mely zenekar tagjainak a 2006-os sziget fesztiválon elég sok sört eladtam, melynek hatására a sokadik körben puskát kértek pult alól. vagy a gitáros szili miki a jelenleg félig inaktív (2 koncert/év) boogie mammából (naná, hogy innen fúj a szél), aki már ott is villantott pár érdekes ötletet, például a gyógyszerész c. egyik kedvenc számomban.

a lemez minősége meglehetősen egyenletes: nincsenek a többihez viszonyítva kiugróan jó vagy rossz dalok, viszont vannak rajta meghökkentő szerzemények, mint például a dididal c. eposz, melyhez csatlakozott a mostanában (méltán) a hazai élvonalban emlegetett paso énekese is. ezt a dalt azóta sem sikerült hova raknom, főleg mióta kijött a subbát is megjárt klipp is. a zenekar egyik tagjának bevallása szerint csak vicceltek.

ahogy drága jó opponensem mondaná, a lemez legnagyobb erőssége a szaxofon. ahogy drága jó opponensem mondaná, kár, hogy a szaxofonos személyére nem találok a zenekari felsorolásban hivatkozást. reméljük a fiúknak soha nem jut eszébe lemezt kiadni szaxofon nélkül. további erősségként megemlítendő a ritmusszekció (pl. az 1000000$ (sic!) c. dalban különösen tetszik), ahogy már az ebben a műfajban lenni szokott. sokan vádolják azzal a reggae zenét, hogy unalmasan mantrázza ugyanazt a dallamot ugyanarra a ritmusra, ami általánosságban igaz is, de a legtöbb helyen a teadies ezt a problémát egy ügyes gitár- vagy szaxofonbetéttel megoldotta. najó, a lassú számok helyenként tényleg unalmasak, de legalább rövidek, és annyi baj legyen.

slágergyanús szerzemények között említeném a jajj a rudeboyok és a mi ez a zaj c. dalokat, ha én three teadies lennék, teljesen biztos, hogy ezek valamelyikéhez készítenék klippet, vagy készítettem volna a meglévők helyett. ennek ellenére a jobb emberhez készített videoklip az idei egyik legjobb, amit láttam, csak a lemez hangulathoz képest, meg úgy általában mindenhez képes kissé szomorkásra sikeredett. viszont azóta is gyakran eszembe jut, hogy szasza hogy a fenébe hajtogatta bele a lábát a tolószékbe ilyen módon. (vigyázat, lehet benne celebet szpottoloni!)

néhány kritikát olvastam a lemezzel kapcsolatban, ahol a szokásos “minek énekel angolul, aki nem tud” frázisba futottam, ami persze jogos, ha valami véresen komoly metálkodásról, vagy mondjuk egy eurovíziós dalfesztiválról van szó, de ebben a műfajban nem ritka az ilyen-olyan akcentus, nameg szasza karakteréhez szerintem kimondottan passzol ez a rough hunglish.