2007. June 28. @ 11:51 am

na végre levizsgáztunk mindketten mindenből, szóval most 2 nap alvás, majd névnapok töme és kelege illetve azok megünneplése blabla… következik.

öhm. ígértem, hogy írok a társulat szereplőválogatásról. szóval ez az m1-nek lesz egy megasztár-szerű show műsora abból az alkalomból, hogy az istván a király 25. szülinapjára keresnek fiatal, ismeretlen szereplőket. úgy van, hogy jópár napon keresztül délelőtt- délutáni 4 órás sessionökben vannak a meghallgatások, 4 órába kb 50 ember fér bele, ebből 4et juttat a középdöntőbe a zsűri, és asszem még kettőt be lehet szavazni közönségszavazattal.
na és mivel nagyon kedves barátom, balázs már évek óta tanul énekelni, és a tanára szerint és őszerinte is musical éneklésre a legmegfelelőbb a hangja, így elment szerencsét próbálni, én meg elkísértem. sajnos-nem sajnos nem jutott tovább, de azért azt el kell mondanom, hogy igaz nem sokan, de előfordulnak itt hótprofi tanult énekesek, akik éppcsak nincsenek most leszerződve éshát ez egy elég könnyen járható út talán.
azt viszont pozitívumként kell elmondanom, hogy a zsűri egyik tagja (nemtom a nevét szorri), a madách színház atyaúristene, és volt egy csaj a meghallgatáson, akit ő ismert a színházból (az a csaj is egy profi zenész volt egyébiránt, csak nem tudott énekelni), na és elég dúván lefikázták szegényt, tehát nem mondanám, hogy protekciós a dolog. na mindegy.
amúgy még olyanok vannak a zsűriben, hogy alföldi doktor, szulák andi, egy balerina, illetve 2 számomra teljesen ismeretlen újságíró talán. sajnos balázs meghallgatásának részletét még nem tették fel az oldalukra, de majd ha felteszik akkor én is kiteszem ide.

na itten van:

http://galeria.tarsulat.hu/v/valogatas_200706/26145.flv.html

by dzsilla | ide: life | 3 komment »
2007. June 27. @ 1:36 pm

még a végén tele-sale-es leszek.

by dzsilla | ide: life | 1 komment »
2007. June 27. @ 10:05 am

a jó kurva életbe az egész kibaszott nem alvós rohadt szemét vizsgaidőszakkal. és most felakasztom magam. viszlát.

by dzsilla | ide: life | 2 komment »
2007. June 26. @ 2:36 pm

upsz, tegnapelőtt volt a blogom második szülinapja.
hát boldog szülinapot néked, blog!

voltam ezen a válogatáson ma reggel, részletek majd később, mostan költözök.

by dzsilla | ide: life | 1 komment »
2007. June 25. @ 1:50 pm

a hétfő azonnal monnyon le!
baszki 3 óra alatt értem be ebbe a kibaszott városba, s közben végig azért rágtam a körmöm, hogy nehogy elkéssek a délhez képest, mert megin csengethetek az indexleadásért, mint a postás (kétszer, mint az előző félévben), de aztán odaértem. kb 11:50-re, miközben fél 9kor indultam a c.a innen 46 km-re lévő dág községből.
a volán azonnal monnyon le!
és a meleg és az útfelújítás. is.

by dzsilla | ide: life | 7 komment »
2007. June 24. @ 10:02 pm
by dzsilla | ide: life | 8 komment »
2007. June 24. @ 7:15 pm

furcsa, hogy néhány hete még le akartam adni a mechát, amivel már vagy 3 féléve szenvedek, az épszerk társaságában, amivel szintén – szóval a gecibe, most meg megvan mind a kettő, és csak ők ketten együtt 9 kredit és így összesen van 37, és ez az eddigi legtöbb amit egy félévben össze bírtam szedni, ráadásul úgy, hogy 2 hónapot gyakorlatilag semmittevéssel egybekötött fetrengéssel töltöttem.
furcsa továbbá, hogy hagymácskával már csak hetente 1-1 napot alszunk külön, és az alatt a kevés óra alatt is mennyire-mennyire hiányzik.

by dzsilla | ide: life | 9 komment »
2007. June 22. @ 3:49 pm

azért az épszerktanárom arckifejezése sokat elárult mikor beírta a kettest. nameg nem köszönt például meg ilyenek. de az a baj, hogy így nem az jött le, hogy szívességet tesz nekem, mer jófej, hanem az, hogy kurvára meg akar már szabadulni a szerencsétlenkedésem látványától. mégiscsak jobb emailben kommunikálni egyes arcberendezésű emberekkel.

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. June 21. @ 10:54 pm

háháhá (yyyy) !!!!!! — > meglett az épszerkem.

holnap iszunk.

by dzsilla | ide: life | 2 komment »
2007. June 21. @ 3:02 pm
by dzsilla | ide: life | 5 komment »