tök jó érzés ám, hogy egy óvatlan pillanatban kiírom a facebookra, hogy lett munkám, és egy csomó mindenki örül neki. a legjobban persze én örülök, és kurvára büszke is vagyok magamra, hogy mindezt egyedül, ráadásul egy olyan munkára, ahol egy csomót kell tanulnom, hogy igazán hatékony legyek, ennek ellenére engem választottak. de mindemellett nagyon köszönöm az önzetlen supportot, meg a mindenféle nyígásaim és ebből adódó pörformanszaim elviselését mindenkinek.

asszem, nekem vannak a világon a legjobb barátaim. és erre különösen kibaszottul büszke vagyok.

elég durva, hogy pár hónapon belül már kb. a 3. helyről hallom, hogy gyereket kéne szülnöm, és az megoldaná minden problémámat. innen izenem: nem valószínű.

persze, hogy elérzékenyülök, mikor egy ilyen kiskezű-kislábú nyálfolyatós csöppséget látok, de amíg anya nem találja magát a világban és magáról sem tud gondoskodni, addig hogy tudna egy ilyen kis nyálbuborékfújó valakiről?

tegnap eléggé felszívtam magam a gödör körül kialakult “vezetőváltáson”, főleg, hogy ezzel egy időben a trafóban is ugyanez történik, és történt korábban az új színház esetében is. most azt hagyjuk, hogy jómagam milyen gyakran látogatom ezeket a helyeket, a trafóban mondjuk önkénteskedem kicsit, de nem is ez a lényeg.

nem lenne probléma a vezetőváltással, ha a döntést normálisan lefolytatott pályázat előzné meg, és szakmai-költséghatékonysági alapokon nyugvó döntés születne, de sajnos lehet látni, hogy egyik esetben sem ez történt. a gödör esetében (ha jól értem), pont egy magántulajdonban levő ingatlan vezetőváltásáról van szó – ebben az esetben szerintem a tulajdonos szíve joga, hogy kire bízza a vezetést, nem szép tőle viszont, hogy ezt egyik napról a másikra teszi.

mindhárom esetben viszont jól működő intézményekről van szó (és most hagyjuk, hogy a gödör mennyire drága, sznob meg koszos), és nem értem, hogy ha valami jól működik, akkor ott miért van szükség változtatásra. értem én, hogy lejárt a megbízatás, meg közintézmény, meg politika, meg édes faszom, de ha valaki mellett, aki régóta és jól vezet egy intézményt, kiállnak a munkatársai és a közvélemény, akkor miért kell politikai-haveri alapon egy (két, sok) teljesen nonszenz pályázatra rábólintani? mikor fogják a zemberek végre megérteni, hogy valami attól működik jól, ha olyasvalaki működteti, aki ért hozzá, és nem az, akihez valamilyen érdekük fűződik?

a másik dolog, amin felbasztam magam, az egy masszázs blogon olvasott cikk miatt volt, de az egy másik történet.

i don’t want to live on this planet anymore.

jobb mint az avokádó, szebb, mint a padlizsán-

krém,

legközelebb is legalább három adagot kérek

én.

szóval hogy eddig se nem szerettem, se nem utáltam a kiscsillagot, jól megvoltunk egymás mellett, minél távolabb, annál jobban. míg nem egy szép napon az mr2 a hét dalának választotta ezt a borzalmat:

ez az év is jól kezdődik.

szóval van ez a munka, amit elvállaltam övön alul jobb híján, addig sem unatkozom, vagy csinálok hasznos(abb) dolgokat itthon, mint például adobe programokkal játszás, angol tanulás, ruha hajtogatás vagy wc pucolás. az történt, hogy viszonylag hamar kiderült, hogy hát ez mégsem életem melója egyetemi diplomával. nahát, mik vannak. valószínűsítem persze, hogy kedves munkaadóimnak gőze sincs, hogy milyen végzettséggel meg háttérrel alkalmaznak embereket, dehát ez nem is igazán lényeges.

hozzá kell tennem, amikor dolgozni kezdtem ott, akkor már nagyjából fél éve kerestem munkát, és annyira bele voltam fásulva, hogy úgy voltam vele, hogy baszok én erre rá, amíg itt vagyok, addig van valamennyi fizum, meg aztán, ha jó vagyok, akkor talán megtartanak májusig. nem ez történt.

annak dacára, hogy egy hónappal a kezdés előtt egy darab pályázatot sem adtam be sehova, eccecsak elkezdett csörögni a telefonom, és egyből három futó pályázatom is lett, amiből még mindig mind a három fut (nem igazán kapkodják el, az tény). namost olyan körülmények között, hogy bármikor kitehetik a szűrömet ok nélkül, és közölve lett az elején, hogy olyan három hónapig alkalmaznának maximum, én nem tehetem meg, hogy ezeket a lehetőségeket veszni hagyom. főleg, hogy azok kihívást is jelentenek számomra, nameg talán végre tartoznék valahova, nem csak úgy jönne néha a főnökség megnézni minket, mint az állatokat az állatkertben úgy, hogy még belépőt sem fizetnek.

a nénim (aka főnökasszony, pályát tévesztett tanárnő. magyar vagy töri szakos lehet, esetleg hittan. rutinja van, logika az kevés szorult bele. empátia, emberismeret semmi.  véleményem szerint elég rossz tanár lenne, mert a tehetséget nem ismeri fel, a hozzáállást nem értékeli, csak és kizárólag a fiúk (7/80) meg azok a jó munkaerő, akik elismerik alattvalóságukat az ő kis birodalmában.) a kezdetektől fogva utál. azokat is utálja, akik kedvelnek engem, de leginkább azokat gyűlöli, akik jobb nők, mint ő valaha is volt (ezt onnan tudom, hogy percenként elmondja, hogy neki nincsenek hosszú formás combjai, de azért okosnak tartja magát), és esetleg még van, vagy maradt némi tartásuk a jelenlegi cudar magyar valóságban. gőze sincs, hogy ki kicsoda és nem is nagyon érdekli, mondjuk engem sem ő, ha már itt tartunk.

naszal az történt, hogy már megint állásinterjúra kell mennem, és sokszor kellett az utóbbi időben, mint ahány nap szabim volt, így aztán fizetés nélkülin voltam 3 napot decemberben. én kibaszottul utálok kérni egyébként bárkitől bármit, de mivel január van, amivel jár két nap szabim (nem tudják, mikor rúgnak ki pontosan, így időarányosan havonta 2 jár), gondoltam, gond nélkül kiveszek egyet. hát a nagy lófaszt.

idézem: nénim – “miért, ha azt mondom, nem mehetsz, akkor nem mész? akkor mi lesz? túl sokat hiányzol, és ez azt vetíti előre, hogy nem akarsz velünk hosszú távon együtt dolgozni. de menjél, bánom is én.” mindezt 50 fős közönség előtt hangosan.

én: - “sajnálom, dolgom van.” (mindezt háromszor)

mit kellett volna mondanom: – “magának (tegeződünk amúgy) 3 hónap az hosszútáv? mégis mi a retkes lófaszt gondolnak önök magukról? ez itt maga a kánaán? hát bekaphatják az összes faszomat.”

és akkor most hős lennék.

jajj de meg fogom bánni holnap, ha most nem fekszem le azonnal, hanem olvasok még egy kicsit/megnézek egy filmet/zabálok tovább, ugyanis a 2 ünnep között 4 napig tartó ivás, de legalábbis esti megjelenés vár rám, természetesen 4 napig tartó munkával. ha azt veszem alapul, hogy a múlt heti lakásavatón eléggé kulturált formámat hoztam, ennek ellenére másnap derogált felébredni, akkor semmi jónak nem nézek elébe a héten. it. happens. every.  fucking. year.

karácsonyra a következő dolgokat kérném, ha már sehogy sem tudom kikerülni a nemes ünnepet: munkát, unikumot, dream theater jegyet, sok könyvet vagy kindle-t, pénzt. ezek közül legalább kettőt. rengeteg pénzzel bármelyiket ki lehet váltani. üdvözlettel.

vegyük észre, hogy emailünk jött, nyissuk meg, kezdjük el olvasni. érjünk a végére. konstatáljuk, hogy svájcba invitálnak bennünket bentlakással zürich belvárosába, egy 4 szobás lakás tisztán tartására. mindezért 800 eurót kínálnak havonta (napi 3 óra munka), ami pont kétszer annyi, mint amit itthon egy diplomát igénylő teljes állásért el merek kérni, de eddig még sehova sem kellettem. ezek mellett persze a teljes ellátásomat állnák, rezsire egy fillért nem kellene költeni, lakbérre szintén. ha úgy döntök, hogy tanulni akarok, azt is kifizetik, és ha utazni támad kedvem, akkor azt is, csak mert megtehetik. gyerekek száma kettő, koruk 28 és 30 év, és nem is laknak otthon, de ha kedvem támad gyerekezni, akkor barátok gyerekeire vigyázhatok pluszban 20 euro/órás órabérért.

töprengjünk el azon, hogy mennyire is születtünk szar helyre, majd zárjuk be a böngészőablakot, és menjünk el inni.

az megvan, amikor állsz a metrón, és tömeg van és sötét, és egyébként is utálsz metrózni, és akkor felszáll a random (általában, de nem kizárólag) 20 év alatti delikvens, természetesen közvetlenül melléd áll, és úgy dönt, hogy nem kapaszkodik, mert éppen telefonon játszik/rubik kockázik/gordiuszi csomót bont vagy csak mert csak, és egész úton azzal terrorizál, hogy minden kanyarban és fékezésnél majdnem rád esik. ezáltal te aztán nem tudsz belemerülni a kizárólag tömegközlekedési eszközökön eszedbe jutó gondolataidba, ami a metrón való utazást még kellemetlenebbé teszi. rosszabb esetben a rád esés be is következik, melyet egy “semmi probléma eheheh” motyogásával oldasz meg, majd feszengsz tovább a végtelennek tűnő utazás során attól tartva, hogy ez újra bekövetkezik.