Hosszú, unalmas, zenés poszt következ. Akinek nem inge…
Bármennyire is tartják egyesek elcsépeltnek, a PASO a kedvenc magyar zenekarom. Meg merném kockáztatni, hogy momentán egyébként globálisan a kedvenc zenekarom, de ez egy eléggé összetett kérdés.
A PASO az egyetlen olyan magyar zenekar, akinek sikerült eljutnia egy eléggé szűk réteg által kedvelt műfajjal a népszerűség egy olyan fokára, ami bennfentesség nélkül csak elég kevés zenekarnak sikerül megalkuvás nélkül. A PASO az egyetlen olyan magyar zenekar, aki üzenetet közvetÃt, illetve közösséget épÃt maga körül, és az egész valami olyan zseniális módon szerethetÅ‘en van elÅ‘adva, hogy akinek errÅ‘l az jut eszébe, hogy elcsépelt meg felületes, az egész egyszerűen nem normális. A PASO az egyetlen olyan magyar zenekar, akirÅ‘l elmondható, hogy folyamatosan épül, és lemezrÅ‘l lemezre egyre jobb lesz. Najó, talán még a Subscribe-ról mondhatnék ilyeneket, de mint köztudott, nem szeretem a Subscribe-ot.
Van ez a fixa ideám, hogy ha valamelyik kedvenc zenekarom kiad egy új lemezt, akkor azt félve hallgatom meg, alapos mérlegelés után, mert mindig tartok tÅ‘le, hogy nem fog tetszeni. A PASO-nál hálistennek alaptalannak bizonyult a félelmem, bár a májusi lemezbemutatóra úgy mentem el, hogy nem ismertem, csak egy-két számot az új lemezrÅ‘l. Ennek ellenére az a koncert annyira jól sikerült hogy rögtön utána vettem is egy pólót, hogy több Ãzben is felállt a karomon a szÅ‘r. Aztán azon gondolkoztam, hogy mi lett volna, ha neadjisten ismerem is a lemezt.
Na az után a buli után történt, hogy találkoztam Lipivel a pultnál, és elkezdtem sorolni, hogy „a billentyűs, az valami hihetetlenül zseniális. De hogy a trombitás is. Meg Kristóf is. Meg a hegedűs. Meg te is. Meg basszus mindenki.†Na és valahogy akkortájt jöttem rá, hogy képtelenség bárkit is kiemelni, meg szükségtelen is. Csak valahol hihetetlen, hogy egy 11 fÅ‘s zenekar ennyire együtt bÃr lenni.
Hogy az albumról is Ãrjak valamit, ha már eredetileg arról akartam Ãrni, azt kell tudni róla, hogy rossz szám nincs rajta. Van kicsit uncsi szám, meg van nem olyan jó szám, de rossz egy sincs. Személyes kedvenceim amúgy a PASO-tól általában a feldolgozások. Ez a zenekar akármihez nyúl, az arannyá változik, nincs ez másként a Liszt-féle Liebestraummal sem, de egyébként a legkedvencebb az a Kalákás Nandu, aminek mondjuk semmi köze ehhez a lemezhez, de akkor is. A másik nagy kedvenc az Úszom az árral, talán pont a különlegessége miatt: lassú, magyar szövegű ska hegedűvel. Ha van olyan, hogy kellemes melankólia, akkor ez a szám az. A Basszuskulcs portál igen jól sikerült lemezkritikájában is megemlékeznek róla, és én is egyetértek vele, hogy Krsának nagyon jól áll a magyar szöveg, egyszerűen nem találok rá jobb szót, mint, hogy kellemes, a szó legjobb értelmében véve.
AkirÅ‘l mindenképpen meg kell emlékezni a Lovemonster lemez kapcsán, az Subicz Gábor, akinek egyébként kifejezetten jól áll a trombitálás mellett az éneklés, meg a szemüveg. Azon kÃvül, hogy (ha jól tudom), akkor Å‘ tervezte a borÃtót is – itt jegyezném meg, hogy ez is mennyire aranyos már, hogy szinte a zenekarral járó összes feladatra kerül egy tag, aki ért hozzá, és nem kell külön grafikus, stylist, fodrász, szakács, meg ilyen felesleges dolgok -, rittyentett néhány olyan számot erre az albumra (Elhagytam magam, She’s my baby), hogy gyakran észre sem veszem, hogy már körülbelül nyolcadjára pörög le ugyanaz. Egyébként én mindig kicsit félek a jazz-tÅ‘l, hogy nem értem, meg túl sok lesz, de Subicz Gábornál bele merészeltem hallgatni a szólóprojektjébe, és Pas-nak például úgy küldtem át MEO-ra, hogy „némmá, jó jazzâ€. Szóval innen is pacsi Subicz úrnak, és biztos vagyok benne, hogy elképesztÅ‘en sok mindent tartogat még számára a zenészlét.
Ami a PASO’s Roots Rockers lemezt illeti (merthogy az is van hozzá), körülbelül háromszor hallgattam végig összesen. Nem azért mert rossz, hanem számomra kicsit lassú, kicsit túl elszállós, kicsit unalmas. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem ad annyit, mint a Lovemonster, ami viszont idén eddig a legtöbbet.