2007. August 30. @ 10:29 am

azt leszámítva, hogy esik, este pedig nyirkos hideg van, és büdös, egész jó dolog 8 órán át egy felüljáró alatt csücsülni és számolni a nyergesvontatókat. ollé.

by dzsilla | ide: life | 2 komment »
2007. August 28. @ 7:56 am

végre találtam melót, bár egyelőre csak alkalmit. reggel 6ra kellett volna kiérnem a nyugatihoz, erre reggel 6kor ébreszt hagymácska telefonja az isten bassza meg. pedig felhúztam 4:45-re, napok óta hangos üzemmódban van, erre bazmeg hang nélkül ébreszt. a kurva életbe már.
most csücsülhetek este 10ig valami forgalmas út mellett forgalomszámlálási célzattal.

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. August 26. @ 5:28 pm

na és hagymácska ma reggel bejelentette, hogy őszerinte fogytam.
biszony.

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. August 24. @ 7:55 pm

tudom, hogy már rég nem írtam, és most sincs túl sok kedvem. az van, hogy hagymácskával már megint sátoroztunk a hétvégén, és ő még nem lábalt ki a legutóbbi megfázásából, így most ő is itthon van, mert beteg, csak most alszik éppen, mert végre békénhagyom.
dömösről annyit kell tudni, hogy a pilis meg a duna között helyezkedik el viszonylag kis helyen és nagyon könnyű ott eltévedni. mármint a hegyekben. merthogy ugye ott töltöttük a hosszú hétvégét.


a dömösi kemping egyébként nagyon kúl hely, és ez még csak a medence.

időnk további részét a már említett eltévedéssel töltöttük oly módon, hogy felmásztunk a rám-szakadékba, onnan dobogókőre, ahonnan vissza akartunk menni dömösre, de ehelyett szentendrén kötöttünk ki. útközben kissé megfájdult a lábunk, illetve megtámadott egy vérszomjas légyszerű rovar, amit többszöri műanyagpalack ütéssel sem bírtam leverni hagymácskáról (előtte ő próbálta eltüntetni rólam, így került rá), ezért elkaptam zsepivel, összenyomtam benne, majd belepréseltem zsepivel együtt a műanyagpalackba, ahol kikászálódott a zsepiből, 20 percig ült rajta, majd méltóságteljesen elhalálozott. pedig már a nevén gondolkodtam.


ezen a képen már sejtettük, hogy nem jó irányba megyünk, úgy a huszadik kilométer környékén. mi még ehhez képest is le voltunk maradva hagymácskával, ahogy az a kép közepén látható piros-fehér-kék porszemekből jól kivehető.


ez itten hagymácska remekműve dobogókő környékéről panorámailag.

aztán majd folytatom egyszercsak ezt is, csak most hajat kell vágnom 🙂

by dzsilla | ide: life | nokomment »
sziget!
2007. August 17. @ 6:14 pm

kovács ákos és timur taki a feritivin. 🙂

by dzsilla | ide: life, zenék | 9 komment »
2007. August 17. @ 5:14 pm

hagymácska mérlege utál engem 🙁
na mindegy, végülis még 2 hete se kínzom magam ezzel, úgyhogy.
de a mérleg szerint amúgy reggel óta 2 kilót híztam :))))

egyébként meg a holnap kezdődő 2 személyesre tervezett nyaralás végülis 4 személyesre sikeredett édesapámék jóvoltából. hát éhenhalni nem fogunk az biztos. hétfőn még a mérleg is kiakad majd. nem is lenne baj, ha elromolna a picsába a geci.

by dzsilla | ide: life | 3 komment »
2007. August 16. @ 5:51 pm

tök rossz így másnaposan egyedül lenni, mikor úgyis egész nap dughatnékja bújhatnékja van az embernek, mikor már túljutott a hányni vagy nem hányni kérdéskörön.
amúgymeg a sörök ellenére végülis nem is híztam a tegnaphoz képest. dehát végülis egy bizonyos súlyon túl már 1 kiló ide vagy oda, tök mindegy. :/

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. August 16. @ 2:24 pm

hát a tegnapi club erából az lett, hogy elfelejtettünk elmenni.
olyannyira lerészegedtünk elbeszélgettük az időt szkatiéknál, hogy egyszerűen lekéstük a koncertet. helyette meg szülinapozás volt.
teljesen izgalmas volt nézni, ahogy a többiek sütiznek – amit nem is kívántam-, de a tészta, amit szkati főzött az meglehetősen hívogató volt, és be is kóstoltam úgy 4-5 sör után egy kistányérnyi mennyiséget belőle. valszeg nem ettől nem fogok lefogyni, hanem a további söröktől mega viszki-lájtkólától(!), ami ezután került elfogyasztásra. végül a morrisonsban kötöttünk ki, ahol megtudtuk, hogy a süsi helyén nyílik a morrisons 2. hát nem csodálatos?

az, hogy hazafele nem csaptam be egy jó nagy gyrost még megkoronázva a napot, az csak hagymácska lélekjelenlétének volt köszönhető, illetve annak, hogy éppencsak elértük az éjszakait.
az a helyzet, hogy a fogyókúra idejére le kell állnom a piával, különben sosem lesz eredménye annak, hogy gyakorlatilag semmit nem eszek meg, ami olcsó. (a párizsi kivételével) 🙂

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. August 15. @ 3:42 pm

ráálltam hagymácska mérlegére. nem kellett volna.
most olyan érzésem van tökre, hogy bármit (t)eszek, dagadtan fogok megdögleni.

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. August 14. @ 7:17 pm

délutáni alvásom következtében folyton összekeverem a mai napot a holnapival, holnap pedig club era a menta teraszon, tessék eljönni!

mindeközben jövő szerdán paso a zöld pardonban. bárcsak lenne több pénzem!

de amíg nincs addig újraizzítom a koncertesítős oldalt, azt hiszem.

by dzsilla | ide: life | 4 komment »