2007. July 31. @ 8:14 am

na akkor szóljatok anyunak! pá!

by dzsilla | ide: life | 1 komment »
2007. July 30. @ 1:23 pm

akkor most megírom, hogy hazajöttünk efottról 馃檪
viszont holnap már megyünk is tovább kapolcsra a reggeli vonattal.
életem legjózanabb fesztiválja volt, csak a nulladik napon rúgtam be némileg, mert akkor még volt rá esély, hogy sörre kerülünk a sörpultnál. estére jött egy kis eső, és meglehetősen le is hűlt a levegő. fáztunk is a következő két nap éjszakáján rendesen, még szerencse, hogy vittünk meleg ruhát.
az első nap áramszünettel kezdődött, így sajnos elmaradt a black-out koncert, pedig kíváncsi lettem volna, hogy ki az új énekesük. ezután végigszenvedtem egy zanzibár koncertet, majd furcsán néztem magam elé, hogy az utoljára játszott hat számukat szinte kívülről tudom, ehh.
ezután fürgerókalábak, ami jó volt, majd junkies egy darabig, ami nem volt jó. közben pedig kgb, ami viszont meglepően jó volt, főleg mert megállapítottam, hogy kontor tamás jó faszi.
egyébként pedig a fürgerókalábak gitárosa (feltehetően balázs) a második legkúlabb gitáros magyarországon az ihm pál után, és nem csak azért mert neki is folyton ilyen baszás van a fején koncert közben, hanem mert öröm nézni, ahogy egyik helyről a másikra ugrál váratlanul.
a második nap délelőttjét a debreceni strandon töltöttük. a kettő közül az egyiken, ami nem az aquapark, ugyanis a strand, a villamos meg a troli is ingyenes volt efott hetijeggyel, gondolom azért, mert a vekeri tóban nem lehet fürödni.
második nap igen hűvösre fordult az idő, így a melegvizes pancsi után az egész napot melegítőben töltöttem hol a napon, hol az árnyékban, majd hagymácskával összepakoltunk és hatra visszamentünk a riddim colony illetve a paso zenekarok koncertjére. ő az egyikre, én a másikra, ugyanis hihetetlen módon egy időben volt a kettő. agyrém. hagymácska egyébként igen jól érezte magát a riddim colony-n harmincadmagával, ahol saját elmondása szerint rajta kívül egyetlen pasi volt csak. ennek olyannyira megörült, hogy egyálltában meg is ivott négy sört, úgyhogy mire újra láttam már elég szépen nézett ki.
míg megtaláltam megnéztem egy wisdom koncertet, ő meg a pg csoport, majd a quimbyt már együtt. semmi extra.
ezután jamie winchester, amin hagymácska egyszerűen fogta magát és elaluldt. jó hogy volt közben egy 20 perces áramszünet (ez egy ilyen efott), és így nagyjából 2 és fél órásra nyúlt a koncert (ezért nagyjából pont 3x annyit játszottak, mint az összes többi zenekar), de hiába noszogattam, hogy jólvanakkor húzzunk aludni, ő kitartóan aludt tovább a székben a koncert alatt. egyébként koncertügyileg ez a nap vitte a prímet.
még paso alatt találkoztam amúgy csoporttársammal, ádámmal (mint mindig), aki elmondta, hogy ezelőtt a balatone nevű fesztiválon voltak összesen vagy ezren, és hogy emiatt mennyire kibaszott jó volt.
pénteken megnéztünk egy csomó szar koncertet. mélypont. a disco expresszel kezdtük, ami még nem is volt olyan gáz. akkor már pontosan két napja le volt merülve a telefonom, és 3 napja nem olvastam újságot, illetve nem ültem gép előtt, így ők hozták az első hírt, hogy vv ágica begyógyszerezte magát. gyász.
és asszem ezen a napon hívtam fel végül a családomat, hogy ne aggódjanak miattam, mert megvagyok, csak épp lementem a térképről. természetesen édesanyám a telefonom lemerülésének pillanatától próbált hívni, így ráhoztam a frászt rendesen. persze máskor van, hogy egy hétig sem keres, csak most történt valami (rossz) ami miatt, és különben is le voltam merülve és azért.
szóval depresszió. szerintem a legundorítóbb zenekar az egész efotton meg cakumpak, értitek. idióta szövegek, csupa deviáns 14 éves kizsgyerek,és akkor a csávó így erőlteti, hogy olyan legyen a hangja, mint a lukácsnak, hogy aztán már abszolúte ne lehessen megkülönböztetni a két zenekart egymástól, közben összekötő szövegként “debrecen, őrülj meg”, nameg _minden egyes_ szám után hátravonultak a színpad mögé, mostanáig se tudtam rájönni, hogy miért.
aztán alvás éjfélig, majd watch my dying. meglepve tapasztaltam, hogy hagymácskának jobban tetszett, mint nekem, úgyhogy a fényérzékeny után is néztük még a koncertet, egészen a végéig. igazából azt hiszem valami probléma lehetett technikailag, mert k. attila meglehetősen idegesnek tűnt a koncert elején, majd közben is volt valami gixer, aztán nem is jöttek vissza ráadást játszani.
ezután dub székház, ahol nem jutott babfotel természetesen, így a szőnyegen ülve (és vacogva) fogyasztottuk el az utolsó sörünket. ekkorra amúgy már allergiailag is telítődtem, így aztán szereztem kellemes perceket a barátainknak, mikor sorban letüsszentettem őket véletlenül. egyébként borzasztó nagy volt a por. ha rágondolok, azonnal tüsszentenem kell még most is.
a szombat délelőttöt ismét a strandon töltöttük, de akkor már annyira jó idő volt, hogy rövidnadrágban is bírtam aludni az árnyékban.
majd a guilty parties végére pont vsszaértünk, de a subscribe-ot már nem néztük végig, ami amúgy közvetlenül utána volt. pihi, supernem, melynek a végéről maradtunk le, majd colorstar – ennek meg az elejéről, amit azért kicsit sajnáltam. aztán a többiek elmentek tankcsapdára, én meg kétszer 3/4 órát álltam sorba sörért, mert akkor már _tényleg_ kurva sokan voltak, aztán elmentem a fokk színpadhoz táncolni, mert az egész fesztiválon ott volt a legjobb zene szerintem. tcs után elkaptam hagymácskát, és vele is tácoltunk úgy másfél órát, aztán valami hülyeségen összeakadt a bajszunk és ezért nem maradtunk reggelig.
aztán sátorbontásra ébredtünk, majd hazajövés, nagy zabálás és bezuhanás az ágyba. holnap reggel meg folyt köv., úgyogy most ismét eltűnök néhány napra. anyunak adjátok át! 馃檪

by dzsilla | ide: life, zenék | 18 komment »
2007. July 23. @ 10:14 pm

holnap pedig elhúzunk hagymácskával és az ő barátaival efottra keleti irányba.
mekkora lenne, ha például otthon lenne már, és hajnal 2 előtt befejeznénk a bepakolást, dehát sajnos olyan elfoglalt… az utolsó pillanatra kell hagyni a halasztást nem tűrő munkát.

de legalább már mutat némi hajlamot arra, hogy azelőtt telefonáljon, mint amikorra ígérte magát, nempedig azután félórával, hogy már elkésett. bódottá!

by dzsilla | ide: life | 3 komment »
2007. July 23. @ 12:34 pm

kurvára le lehet szállni a hájamról mindenkinek.
[gyilkol]

by dzsilla | ide: life | 5 komment »
2007. July 23. @ 9:40 am

gyűlölöm azokat az oldalakat, ahová klikkelve egyszercsak megszólal valami iszonyat hangos zene. ha szar minőségben, akkor ez halmozottan érvényes, ha pedig nem találom a leállítógombot se, akkor biztosan oda se klikkelek többet. de most épp a myspace-re is haragszom emiatt. kurva életbe immár.

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. July 22. @ 12:53 pm

voltunk hagymácskával és az ő barátaival az ő barátainál medencés kertipartin, és bár elég sokat aludtam, (merthogy már napok óta nem, mivel 60 fokban ez némileg kivitelezhetetlen) meglepve tapasztaltam, hogy mennyire jól esik a kaja. ezután történt, hogy leheveredtem a fűbe egy pokrócra, majd 5 másodperc múlva mély álomba zuhantam, és órákkal később arra keltem, hogy hagymácska hesegeti el a pókokat a fejemről.
egyébként még ezzel együtt is igen jól éreztem magam, meg azzal is, hogy pókerezni sem tudok, szóval viszlát és kössz a halakat! 馃檪

by dzsilla | ide: life | nokomment »
2007. July 20. @ 5:35 pm

elszállítottam a szemcsim maradványait szemcsiszerelőhöz, de sajnos az lett, hogy a kerettől meg kell váljak. igaz régóta ferde volt már, illetve a tönkrement szára már csak úgy lifegett rajta, de azért kicsit sajnálom, nagyon szép és tartalmas másfél évet töltöttünk együtt. meg azt is sajnálom, hogy 10k megint kiugrik a zsebemből, na meg nincs is annyi pénzem. lesz nagy öröm ha hazamegyek vasárnap. 馃檪

by dzsilla | ide: life | 4 komment »
2007. July 20. @ 8:32 am

szopok, mint a kishalak, az van. miért nem indultam haza korábban, ugye.
az történt ugyanis, hogy az utolsó metró előtt megindult a tömeg, s dream kezet fogni akart épp valakivel a fejem mellett elnyúlva, mikor én egy rossz modulattal a fejem a kezének ütköztettem, vagy fasztudja, melynek hatására a szemüvegem az arcomba épült, és még ferdébb lett, mint egyébként szokott, és mikor levettem, leesett a szára, csakúgy, a földre. na és most az van, ha nem lesz kész jövő keddig, akkor vaksi leszek egész efott alatt, már ha meg tudják csinálni egyáltalán.
valahogy minden szemüvegem így végzi egyszercsak sajnos 馃檨

by dzsilla | ide: life | 3 komment »
2007. July 19. @ 4:32 pm

hosszas készülődés után végre kijött itt ez ni. igaz még csak egy korábbi változatot hallottam, mert bokros teendőim között soha nem jutok el a koncertjükre már hónapok óta, de azért trúmetál vonalon ez egy igazán fasza kis odabaszós anyag lett az hiszem, így hozzánk képest, ha lehet ilyet mondani. nagy szerencséjükre mert ugye vagy öt évig készült. a folytatásra valszeg nem kell majd ilyen sokat várni, mert az már akkor készült, amikor ez még be se volt fejezve. így megy ez.
majd ha egyszer megveszem, vagy netántalán Csaba juttat nekem postán egy ajándékpéldányt, akkor írok majd róla többet is. (ez vonatkozik a Dystopia nevű zenekarra is. :))))

by dzsilla | ide: life, zenék | 2 komment »
2007. July 19. @ 3:32 pm

fasznak sincs kedve ilyen melegben bótba menni, meg bárhova. meg úgy egyáltalán: létezni. egyszerűen nem bírok semmittenni, mint rendesen, mert folyton felébredek arra, hogy folyik rólam a víz.

by dzsilla | ide: life | nokomment »