buborka, uborka, iborka v. huborka

úgymond a jegyeimen is meglátszik, hogy többet alszom, mint amennyit tanulok, de összességében elmondható, hogy még így is mákom van, úgyhogy nem is panaszkodok többet. (egy darabig)

mielőtt elkezdeném, leszögezem, hogy meglehetős aggodalommal tölt el, hogy nem biztos, hogy le tudom úgy írni a történteket, ahogy éreztem, hogy le kéne írni amikor törént.

a ma délelőtti jegybeiratás után kimentem a kopaszi gátra városszociológiát tanulni, merthogy ott jobb lesz nekem, mint itthon a négy fal között. bringával voltam, így kigurultam az utolsó padig az árnyékban és ott letelepedtem. annak ellenére, hogy kedd dél körül járt az idő, bár nagy forgalom nem volt, de azért jöttek-mentek az emberek, viszont nem egy városliget, és én madárcsicsergések közepette szerettem volna magamba szívni a tudást.

ahogy teltek-múltak az órák, egyszercsak leült mellém két öregúr (80+, az abban az időszakban egyébként az enyémen kívül az egyetlen árnyékos padra az egész gáton), és beszélgetni kezdtek. eleinte nem zavart, mert amúgy is a kolis idők óta szokva vagyok a morajhoz, de egyre inkább azt vettem észre, hogy olvasom a jegyzetet, egyre lassabban, újra kell olvasnom a bekezdéseket, mert folyamatosan őket hallgatom.

amikor leültek a padra és beszélgetni kezdtek, az volt a benyomásom, hogy a telefonos munkámból adódóan oly gyakran tapasztalt, többre érdemes, bölcs, de tanulatlan (nem igaz), magányos és elhanyagolt öregemberekről van szó, és fontolgattam, hogy leköltözök a fűbe a kullancsok közé valami fa alá, aztán mégis maradtam.

miközben olvastam őket figyeltem, próbáltak beszélni történetekről, érdekességekről és közhelyekről, egyre inkább a halálról beszéltek. valahogy minden feldobott témájuk ide torkollott. a beszédesebb bácsi elmesélte (amit a barátja nyilván már százszor hallott), hogy 1993-ban arra gondolt, hogy vajon megéri-e a századfordulót, és most, hogy 8 évvel már túlélte, azt gondolja, hogy ez mennyire igazságtalan, mert a 10 évvel fiatalabb felesége már évek óta meghalt. és elmesélte azt a történetet, amikor a felesége először rosszul lett, és aztán még mennyiszer, és hogy végignézte, ahogy megszűnt embernek lenni, és ebbe bele is betegedett (infarktus), de mégis az jut eszébe mindig, amikor az utcán jár, hogy itt is együtt jártak, itt és itt ezt csinálták közösen.  tette mindezt olyan nyugalommal és elfogadással, amit idősektől is csak nagyon ritkán hallani.

megbeszélték, hogyan készülnek a halálra. abszolút racionális módon, és végtelen nyugalommal, sőt: humorral. szóbakerült a vallásosság (pontosabban a nem-vallásosság miatt), hogy mi jöhet utána. majdnem elnevettem magam, mikor a másik úr elmondta, hogy nem az egyedüllétet unja a legjobban, hanem a takarítást és a főzést. lényegében véve az egész beszélgetésre az tette fel a koronát, amikor a kevésbé beszédes úr invitálta a másikat egy kiállításra, ami a király utcában nyílt nemrég, az emberi testről. merthogy ő annak idején orvosi pályára készült, de végül ezt a körülmények nem tették lehetővé, elmondta, hogy a tájékoztatón olvasta, hogy csak erős idegzetűeknek ajánlott, de aztán nyugtázták, hogy azzal nincs gond. a király utcában emberi testek vannak kiállítva. halott emberi testek.

hetek óta nem eszek, csak naponta egyszer, azt is este hét után. a kivétel pedig erősíti a szabályt.
bájdövéj tegnap végre bírtam kulturáltan szórakozni, pedig este 11kor ettem akkor először és utoljára.

régi suli.

igaz a feliratok gagyik, de ezen találtam ismerÅ‘st, úgyhogy beraktam ide emlékbe. mennyivel jobb is volt ott, mint ebben a tetves, személytelen, anyagias, köcsög felsÅ‘oktatásban…

ámen.

szociálisan egyre alkalmatlanabb vagyok.

bocsánat.

kurvaálmos vagyok, félek is, hogy elalszok útközben. ráadásul le van zárva a lágymányosi híd, pedig arra kéne mennem.

tegnap a délelőtti megfeszített rajzolás után délután totális időelbaszás volt, ami este is folytatódott, úgy 2-ig, közben elfogyasztottam 3 sört, de már negyed 8kor ébredeztünk, szóval nem csoda, ha.

voltam például vásárolni magamnak ruhát. 3 óráig tartott kábé, de jobban elfáradtam, mintha 8 órát dolgoztam volna. én nem is értem, hogy a nők ezt miért élvezik, komolyan. a végén (vagyis a közepén) már nem jöttek ki a hangok a számon rendesen, például mikor összefutottam szkatival meg az anyukájával a cundában és próbáltam velük beszélni. de a legrosszabb az a cipővásárlás volt, azt senkinek nem kívánom, még annak a két genyónak se, akik 3 hete nem képesek kijavítani a zh-imat.

és még nadrágot nem is vettem, pedig a bicikli kilyukasztotta mindkettÅ‘t, amit hordani szoktam…

ma hagyma legénybúcsúba meg, én pedig szociológia dolgozatot fogok írni, vélhetÅ‘en éjszakába nyúlóan, mivel még zombi vagyok és képtelen vagyok nekiállni most. délután geodéziát tanulunk a csoporttársammal, mivel holnap pótzh (kár, hogy nem tudjuk a 2. zh eredményét, mert ha mondjuk 4, akkor meg se kéne írni, szal mégiscsak menjen cipÅ‘t venni az a köcsög). remélem nem fog ismét sörivásba torkollni a dolog. 😀

Közszolgáltatók Nyílt Napja 2008. május 16-17.

További programok

egyébként ilyeneket csinálok mostanság:

ajj bazmeg miért iratnak ennyi kibaszott zéhát, ha úgyis képtelenek időben kijavítani, miért?

strandra kéne menni.

ma hazajöttem dágra inni egyet a haverokkal.

szüleim leléptek bulizni, és azóta egyedül iszom, de már nem sokáig.

viszont legalább volt itthon valaki, mikor hazajöttem. mindennek a jó oldalát, tudjátok… 🙂