2008. May 15. @ 2:42 am

kurvaálmos vagyok, félek is, hogy elalszok útközben. ráadásul le van zárva a lágymányosi híd, pedig arra kéne mennem.

tegnap a délelőtti megfeszített rajzolás után délután totális időelbaszás volt, ami este is folytatódott, úgy 2-ig, közben elfogyasztottam 3 sört, de már negyed 8kor ébredeztünk, szóval nem csoda, ha.

voltam például vásárolni magamnak ruhát. 3 óráig tartott kábé, de jobban elfáradtam, mintha 8 órát dolgoztam volna. én nem is értem, hogy a nők ezt miért élvezik, komolyan. a végén (vagyis a közepén) már nem jöttek ki a hangok a számon rendesen, például mikor összefutottam szkatival meg az anyukájával a cundában és próbáltam velük beszélni. de a legrosszabb az a cipővásárlás volt, azt senkinek nem kívánom, még annak a két genyónak se, akik 3 hete nem képesek kijavítani a zh-imat.

és még nadrágot nem is vettem, pedig a bicikli kilyukasztotta mindkettÅ‘t, amit hordani szoktam…

ma hagyma legénybúcsúba meg, én pedig szociológia dolgozatot fogok írni, vélhetÅ‘en éjszakába nyúlóan, mivel még zombi vagyok és képtelen vagyok nekiállni most. délután geodéziát tanulunk a csoporttársammal, mivel holnap pótzh (kár, hogy nem tudjuk a 2. zh eredményét, mert ha mondjuk 4, akkor meg se kéne írni, szal mégiscsak menjen cipÅ‘t venni az a köcsög). remélem nem fog ismét sörivásba torkollni a dolog. 😀

by dzsilla | ide: life | 1 komment »
1 komment
1 komment

hosszú nadrág – bringa huncut kombó… nekem sikerült venni szép farmert, természetesen egy héten belül esés a bringával, és az új farmer rosszabbul nézett ki mint a régebbiek 😛

mt | 2008. 05. 19. @ 1:07 am


Kommentelj!
(kell)
(kell)