most nézem, hogy a régi incubus az egészen zseniális, nem is értem miért basztam ki annak idején a régi albumokat a gépemről, mikor hely szűkében voltam. viszont brandon boydnak határozottan jót tett az a 12 év, már nem a hangjára gondolok, mert az semmit sem változott szerintem.
pedig egészen odáig szoktam lenni a rasztás hajért egyébként.
tegnap voltunk a zp-ben paso-n néhánybloggerkollégával, ami kb úgy nézett ki, hogy ők hagymával kiegészülve álltak a keverő mögött háttal a színpadnak, és úgy élvezték a koncerT, pedig kurvajó volt. egyedül táncoltam végig. volt lakótelep meg hungarian dish meg tenkes kapitánya meg babylon focus meg system connection izs. aztán átmentünk a pályára sörivás céljából, ahol nem lehetett cigarettát kapni, így aztán sétáltam pár kilométert, ami alatt felfüggesztettem a sörivást. így lehet, hogy rajtam kívül senki nem emlékszik néhány kulcsmomentumra, de nem is baj.
aztán megáztunk.
szombaton álmosék buliján 30 emberből 35 érfelvágós hangulatba került, amikor kértem 2 darab incubus számot. igazándiból pedig egyet kértem csak, és inkább annak kéne örülni, hogy nem amplifiert kértem, neadjisten chroma key-t, mert akkor vajon mi lett volna.
érdekes, hogy mindenki hogy odavolt magdi anyus lépcsőn való leeseésétől, erről meg senki mégcsak meg se emlékezett (featuring kertész botond és bartha zsolt):
aki kíváncsi, hogy mégis mit csináltam/tunk 5 évig az egyetemen, az nézze meg a lenti két videót. szerencsére a végén vannak nevek is, úgyhogy lehet wiwezni, ha megtetszik valakinek valamelyik csaj/srác. pedig én mondtam hogy csak keresztneveket írjunk rá :]