esetemen gondolkoztam a minap, hogy hogyan jutottam el a viszonylag sikeres gimnáziumi évek után oda, hogy a felsőoktatásban gyakorlatilag kidobtam 5-6-sok évet az ablakon, ami totális ráfizetés volt nekem is (időben és pénzben), és az államnak is (pénzben).
én sajnos azok közé tartoztam mindig az áltisiben és a gimiben is, akik nem voltak semmiben kiemelkedően jók, viszont viszonylag sok mindenből jók vagy nagyon jók voltak, de minimum elfogadható teljesítményt nyújtottak. szerencsére ért az a megtiszteltetés, hogy olyan gimnáziumba járhattam, ahol divat volt pl OKTV-n indulni, de még nyerni is. nos, nekem ez soha nem sikerült, egyetlen egyszer értem el említésre méltó eredményt biológiából, amikor pár pont híján csúsztam le a második fordulóról. nincs mit szépíteni, sajnos ezzel nem jelöltem ki a fő csapásirányt, és egyik tanárom sem támogatott túlzottan, hogy pszichológiára/ biológus szakra neadjisten orvosira adjam be a jelentkezésemet, mert azt mondták, hogy oda úgyse fognak felvenni, ahova érdemes lenne, szar helyre meg ne menjek. talán igazuk volt.
viszont közben meg elég jól vágtam a nyelveket, jó voltam magyarból, igen jól ment a biológia és jól is rajzoltam, úgyhogy 11. vége táján felütöttem a felsőoktatási kézikönyvet (az internet kevésbé hasított még akkortájt, wiw is alig volt), és a felvételi tárgyak és a leírás, valamint, “ha mohammed nem megy a hegyhez” alapon rábukkantam a tájépítészeti karra (sajnos-nem sajnos), ami a képességeimhez idomult. (építésznek kevés lettem volna, bölcsésznek meg túl logikus, így lettem településmérnök, ami a kettő között van valahol.)
a választás helyességét egyébként a majdnem max pontos alkalmassági is igazolta aztán.
eltöltöttem 5 évet az egyetemen, eléggé szenvedtem a matekkal meg a műszaki tárgyakkal (valamint felhalmoztam jelentős mennyiségű diákhitelt), de végülis időben teljesítettem az abszolutóriumot, és ekkor életemben először és utoljára használtam ki az államot azzal, hogy egy 0 kredites gyakorlatot tologattam másfél évig – kényszerből. sajnos ugyanis az történt, hogy közben lett állásom egy önkoris cégnél, aki viszont az istennek nem volt hajlandó bejelenteni (ennyit arról, hogy ki nyúlt le kit), és a fizetésem kevés volt ahhoz, hogy ne használjam ki a diák- jogviszonnyal járó kedvezményeket (utazás, TB, gyros stb). 2010-ben aztán kormányváltás, majd tarlós, és így lettem lapátra téve 2011-ben. akkoriban ez elég szarul érintett, ahogy a feketén szürkén foglalkoztatás is, de összességében mondhatni pont időben és jól sült el a dolog, ugyanis ha ez nem történik meg, valószínűleg nem lett volna 2011 júniusában diplomám és most munkám sem.
ahogy életem során már annyiszor, sajnos az egyetemen is szembesülnöm kellett azzal, hogy nálam sokkal jobb/kreatívabb/ügyesebb/okosabb emberek is jöttek ki az évfolyamról (nem mind dolgozik a szakmában egyébként, de legalább az igazságosság valamennyire érvényesül, hogy többségük igen – megalázóan kevés pénzért egyelőre). nehéz megfogalmazni, hogy mi volt azon az évfolyamon, de komolyan mondom, hogy én még ennyi intelligens, jószándékú, újító és kreatív bandát összezárva nem láttam, akiket aztán útnak eresztettek egy szakmailag sehol sem elismert diplomával a kezében. abba most ne menjünk bele, hogy kinek a hibája, hogy ebből az egészből végülis nem lett semmi (egyébként az iskoláé, az államé, a szakmáé és a mienk is).
2011 júliusában aztán néhány hét pihi után optimistán indultam neki az álláskeresésnek. összeraktam egy tömör, egyszerű és egyedinek mondható önéletrajzot, meg egy rendhagyó portfóliót, és úgymond előnyből indultam, ugyanis a korábbi munkám kapcsán voltak kapcsolataim. gondolom, nem kell részleteznem, hogy az eredmény siralmas volt. a várostervező paletta (főként a magánszektor) úgymond nem túl széles budapesten, vidéken meg mint a fehér holló, de a vidék több okból sem volt opció. ezek után súlyos pénzek árán (már a pályázatbeadás is erkölcsi bizonyítványba kerül) beálltam volna a hivatali ügyintézéső droidsorba rendkívül kevés pénzért, csak, hogy elindulhassak a pályán, de tapasztalat híján interjúra se hívtak be sehova. (ezt egyébként utólag nem bánom.) itt basztam el két dolgot eléggé: egyrészt nem voltam elég türelmes és kitartó, de fiatal 26 voltam és kellett a pénz a munkatapasztalat=bejelentett jogviszony. valamint nem kezdtem el külföldön munkát keresgélni, mert nem voltam elég bátor.
így történt, hogy szeptemberben szólt az egyik csoporttársam, hogy el lehet menni műszaki rajzolónak havi 80ért, ideiglenesen, szar helyre. aztán ez kitartott novemberig, ami után felnőtt munkavállalásom legsötétebb bugyrai következtek, és borzalmas kétségeim merültek fel a saját képességeimmel kapcsolatban, és ez nem tett túl jót az egyébként is labilis önértékelésemnek sem. néha a zéró lóvé is jobb, mintha az ember folyamatos megaláztatásnak teszi ki magát. (mondom ezt úgy persze, hogy nekem mindig volt hol enni és aludni.) aztán egyszer csak csoda történt, és elkezdtett csörögni a telefonom, és egy hónap alatt több interjún voltam, mint egész évben összesen. nagyon fontos egyébként, hogy addigra már kialakult az interjúpara-rezisztenciám, és gyakorlatilag tök természetesen bírtam viselkedni bármilyen helyzetben, és ezt utólag bátorságnak neveztem el. és így lett aztán kicsit több mint fél év alatt a mostani munkahelyem, aminek semmi köze persze a városfejlesztéshez, de legalább a főnökség kezdi felfedezni, hogy hogyan lehet jól kamatoztatni a generalista skilleket, és ez ha anyagilag nem is, de tapasztalatban és módszerekben fejleszt engem is.
mindenesetre sajnos nem csak az én esetemről mondható el, hogy átgondolatlan pénzkidobás (az államnak, mert nem használja ki a befektetett pénzt, és nekem, mert nincs fizetőképes kereslet a tudásomra), és a legbosszantóbb az egészben az, hogy még csak nem is egy haszontalan alibi diplomáról van szó, ugyanis meglátásom szerint indokolt volt a szakindítás (van ma magyarországon integrált és jól működő térség/településfejlesztés? – nincs. van rá igény? – van. van rá pénz? – 2003-ban még úgy nézett ki, hogy van/lesz. hát akkor legyen ilyen, hurrá.), kidolgozatlan volt a képzés (túl sok műszaki humbug, túl sok bölcsész humbug, kevés gyakorlati óra és példa), teljesen rossz volt a kommunikáció a létező és elismert szakma felé (elsősorban építész kamara, de az állami pályázatkiírók sem tudnak róla a mai napig, hogy egyetemi szinten létezik ilyen képzés, mintha sehol nem volna dokumentálva, és elkerülte volna közigazgatás figyelmét, tehát tkp mintha ocsójánoséknál vettem volna egy diplomát az ecserin párszázezerért.) ebből következően aztán rendkívül rossz fogadtatás az álláspiacon. soha nem érdekelt senkit, hogy mit tudok, ezeken kívül: office, adobe, autocad, angol nyelv, meg kinek mi kellett – ezt nem az egyetemnek köszönhetem elsősorban, hanem magamnak.
és akkor hogy hogyan tovább? amikor az ember alulfizetettnek és viszonylag öregnek (nem röhög!) érzi magát, akkor jogosan felmerül benne a külföldre távozás lehetősége szakmán belül vagy kívül. amikor éppen kijövök a fizetésemből 27 évesen úgy, hogy egy 6 m2-es lyukban lakom, egyre kevesebbszer járok szórakozni, nincs jövőképem, de még reális célkitűzésem sem lehet (saját albérlet, autó, lakás, haha), és a statisztikák szerint én tkp jól keresek, olyankor kicsit övön aluli lépésnek érzem az állam részéről a röghöz kötés dolgot. egyébként egy osztrák fizetésből röhögve kifizeti a frissdiplomás a tandíjat még árufeltöltésből is, de maga az elv rossz, sőt, gonosz.
és itt lép be a politikus (egyébként egyszerű érdek) gondolatmenet a képbe: a politikus 4 éves ciklusokban gondolkozik. ennek a ciklusnak van egy ritmusa, de csak egyetlenegy célja: megnyerni a következő választást. egy ország önfenntartása ennél sokkal hosszabb távú ciklusokra épül, amikben senki nem gondolkodik igazán komolyan, mert a politikusnak nem érdeke, és a politikus dönt, a politikus emberei meg azt csinálják, amiért a politikus fizet – közpénzből, a közpénz meg mint tudjuk, egyszercsak úgy lesz. az oktatás egy hosszútávú befektetés, amin nagyon régen gondolkozott hozzáértő szakember ebben az országban. de mivel az érdek nem azt diktálja, hogy legyen, aki gondolkodik, ezért aztán írassunk alá a 18 éves gyerekkel (elvégre felnőtt) egy szerződést inkább, ha tanulni akar. problem solved. és ezt a gondolkodást nyugodtan be lehet szorozni tízzel és rá lehet húzni bármelyik stratégiát igénylő ágazatra, bármelyik mai magyar pártra, bármelyik politikai szereplőre. na és a magánszektor, hát egy ilyen rendszerben az sem kevésbé kapzsi.
fussatok bolondok!