én tudtam már tegnap, hogy ma egy új éra kezdődik, mert a magyar 100 napos dalizé oldalt sajna lehetetlenség betölteni facebook-on, így a külföldivel folytatom. az durvább.

day 20 – a song that you want to play at your funeral

hát. biztos arra gondolnék, hogy mit gondolna a közönség, ha azt játszanák, amit szeretnék, ha egyáltalán eljön valaki.

de ha eljön valaki, az biztos nagyon szomorú lesz, mert hát azért jött el, hogy végignézze, ahogy leeresztenek pár méter mélységbe egy koporsóban fehér virágokkal fűszerezve. szerintem ez egy eléggé beteg szokás.

én azt szeretném (és valaki nyomtassa ki, és adja a kezembe végrendeletkor _ezt a poszt_), hogy szórják a hamvaimat a dunába a szabadság hídról (az a kedvencem), és mondjanak egy sztorit arról, hogy milyen jó arc voltam. csókolom.

(de ehhez ám szimfonikus zenekart szeretnék) 🙂

úúúristen, 5 vagy hány napja nem volt dalizé. ma sem lesz.

az van, hogy robinia pseudoacacia virágot akarok absztrahálni egy termelői méz plakát céljából, de eddig egy sikerült csak felismerhetően még az elején, és azt is akkor vettem észre, hogy hasonlít, mikor a tizenkettedik pinát rajzoltam le teljesen véletlenül. aztán rájöttem, hogy hiába a virág, amikor teljesen koncepciótlan vagyok egyelőre, és eljutottam addig, hogy a4-es lapot kéne rajzolni a4-es lapra.

viszont kárpótlásul az elmaradt dalokért, eszembe jutott egy, ami arról nevezetes, hogy szerepelt a valamelyik 90-es évek végi bravo (vagy valamilyen) hits kazettán, és elég sokat hallgattam, majd első (és mondhatni utolsó) diszkólátgatásom előtt egy esztergomi kocsmában meg is találtam a zenegépben, mely este arról nevezetes, hogy megittam egy pohár pezsgőt, és teljesen rosszul voltam, hogy elvisz a mentő, mert kicsit szédültem tőle.

elmondanám, hogy ma vettem még 2 sopronit, és a tegnapi hattal együtt az már hét, és eddig egyik sem nyert. átverés, tuti.

18 nap: egy dal, abból az évből amiben születtél

hát az elég régen volt, amikor születtem, kész csoda, hogy szerencsére van olyan zenekar, amelyikbe ennek ellenére sikerült belebuzulni. amúgy nem vagyok kifejetten nagy rajongója a régi zenéknek néhány kivétellel, mert valahogy úgy alakult, hogy ellentétben egy csomó dologgal, zenét írni ezek a ai srácok is elég jól tudnak.

holnaptól első ízben vagyok szabadságon 1 napnál tovább az utóbbi 100 évben, és nem mentem el megünnepelni ezt. ehelyett draw my thing nevű játékot játszom közepes sikerrel. és a dobozos soproniból minden ötödik nyer. eddig háromból semmi.

17. nap: egy dal a kedvenc filmedből.

nem szeretem, amikor ki kell emelni valamit szempont nélkül, hogy az most kedvenc (kivéve a hatost). inkább azt szeretem, ha megkérdezik, hogy ez meg az miért különleges a számomra. attól még lehet, hogy másvalami jobb összességében, de mondjuk elfelejtem két hét múlva, mert tizenkettő egy tucat. story of my life.
mindenesetre volt régen egy kedvenc filmem, amiben volt egy jó REM dal (szerintem az egyetlen igazán jó), és azt ha harmincszor nem néztem meg, akkor egyszer sem. amúgy dalok nem nagyon maradnak meg filmekből. kivéve a mongoloidot. meg egy rakás zenét filmekből, amik mind tizenkettő egy tucat.

update: négy per semmi.

azt mondtam már, hogy a kedvenc számom a hatos, és kétszer hat az tizenkettő? csak hogy valami fiús téma is legyen.

ma kérdezték a lányok az öltözőben, hogy nem hiányzik-e a lányok társasága. namost akkor ügyesen kivágtam magam némi körbeírással, de valójában a válasz nem.

ezen kívül másfél hónapja futok, és eddig egészen pontosan nulla dekát fogytam. nade majd.

12. nap: Egy dal, aminek előadója már halott.

elégedjünk meg az énekessel, a gitárossal, esetleg a dobossal, jó? egy teljesen kihalt zenekar, az nem vicces.

azért is jó, hogy van ez a dalizé, mert így van kedvem ideböffenteni, hogy úgyamúgy mi a stájsz, és nem kell minden szaros kis böffnek külön címet adni. jelenleg azzal sokkolom a karbantartást, hogy vasárnap hirtelen felindulásból sárgára festettem a körmömet, ami már önmagában megbotránkoztatott mindenkit. de.

aztán keddre lekopott 3 körmömről részben a lakk, ezért úgy döntöttem, hogy azokat meg akkor kékre festem. hiába mondtam, hogy svéd, csak a logikát keresték benne (hogy ti. fekete+sárga=veszély, vagy legalább valami sorrend legyen, hogy egy sima, egy fordított vagy valami)…  férfiak. na szóval holnap már három színnel sokkolok. kemény mi?

11. nap: egy dal egy olyan előadótól, aki jól néz ki.

én csak ilyet hallgatok. de komolyan, még a csajok is egytől-egyig jól néznek ki. így aztán felmentem a last.fm-re eléggé magabiztosan, hogyha már ez a 11. nap, akkor a sorban a 11. általam legtöbbet hallgatott delikvenst linkelem ide, de aztán pont úgy jött ki, hogy arjen lucassen-t mégse tehetem ide, úgyhogy ha már szóba kerültek a svédek (nem a lucassen, ő holland), akkor legyen ma egy svéd:

veletek volt már úgy, hogy minyá szétrobban a fejetek, és szar idő van, és minden idegesít, és bringával indultatok el a munkába, amin még rendes sárvédő sincs? és akkor még fel is veszitek a telefont amit nagyon nem kéne? kétszer?

na ezen segít 4 sör, meg a dal:

10. nap: egy dal a kedvenc albumodról. (album címe?) (megalithic symphony)

ami engem illet, a szemüveges pasikat részesítem előnyben. arra bírok gondolni, hogy azért van ez, mert mindenek előtt az okos pasikat szeretem, és a szemüveg valahogy megemeli a feltételezett iq-t. persze gondolom, ennek nem sok köze van a valósághoz, de azért szívesen lefuttatnék egy kutatást az iq és a rövidlátás összefüggéseiől.

ugye, én megmondtam.

8. nap: egy dal, amit szerettél de már utálsz.

én többnyire nem vagyok ilyen rapszodikus, mint egyesek, szóval, amit megszerettem egyszer, az úgy is marad. ez sajnos emberekre is vonatkozik. szóval igazából én nem utálok meg semmit, maximum megunom. mint a nirvanát. de mivel az már volt korábban, így most más lesz.

ma kérdeztem a kollégámat, hogy ki volt az vendég srác, akivel reggel feljött az irodába. erre mondta, hogy ion, a spanyol, jó pasi mi? mondom, ja, aha, nem rossz.

na ebből ebédre az lett, hogy én leszabályozásig hajtanám a spanyolt (persze csak egymás közt, remélem…), és akkor még azt mondják, hogy a lányok pletykásak. 🙂