épp mostanában jöttem rá, hogy nem hogy ingatlannal, de ingóságokkal se nagyon rendelkezem. konkrétan a ruháimon kívül semmim sincs. még a laptopomat sem én vettem. apám régi telefonját használom. a székem félig szétesett, így hagyma leselejtezett főniszékében ülök. azt a biciklit használom, amit apámtól kaptam körülbelül 12 éves koromban.
ezért is olyan fontos az a kalap egyébként. mert 3 napig kerestem, mire megtaláltam a legtökéletesebbet. és így is kurva nehéz volt eldönteni, mert egy fehér kalap is eléggé akart volna jönni. és drágább is volt, mint a többi jött-ment kalap split-ben például. szóval azért olyan fontos, mert a többi dolgomat is így kellene megtalálni. valószínűleg azért nincs semmim, mert eddig féltem tőle, hogy nem tudom megtalálni a legmegfelelőbbet. és ebben a sztoriban minden benne van, az egész életem.
és a változás az nem most kezdődött, hanem amikor elkezdtem élvezni a ruhavásárlást pár hónappal ezelőtt. azt is kurvára utáltam régen, még a hajam is bezsírosodott egy-egy 3 órás trip végére. ehelyett most határozott elképzeléssel besétálok a turkálóba, hogy például kockás inget vagy csíkos nadrágot fogok venni, és addig keresem, míg meg nem találom a pont olyat, amit elképzeltem, és amikor megveszem, akkor borzasztóan elégedett tudok lenni magammal.
szóval most az a terv, hogy nekiállok összeszedni a szétszóródott dolgaimat a zuniverzumban, és aztán live happily ever after.