mostanában eléggé az van, hogy hazaesek fél hétre, és így inni még lenne is kedvem, de arra, hogy vacsorázzak, lemenjek futni, fürödjek és normális időben bebuszozzak a városba, arra egyszerűen nincs reális esély, 10 után meg a fasznak van kedve szopni a bkv-val. szóval ez kezd egy ilyen kardinális kérdéssé válni számomra pénteki péntekeken, meg szombati hétfőkön, hogy akkor most szociális élet vagy alvás, és eddig többnyire az utóbbi nyert, szóval kénytelen leszek így kihúzni a nyugdíjig.

– majdnem felmásztam egy fára hozzákötözve 7 pasihoz, bekötött szemmel, de végül akkora amplitúdóval remegtem, hogy az egyikük lebeszélt a mutatványról, ám így legalább remek fotókat készítettem róluk. a bemutatott kompozíciók valahol a kortárs tánc, a lólengés és a ruhás gay gruppenszex elemeinek egyvelegeként képzelhetők el. mi így csapatépítünk. azt viszont nem lehet elvitatni, hogy a halálfélelem növeli a kreativitást és az együttműködési készséget.:)

– kurvára utálom azokat a péntekeket, amik után közvetlenül hétfő következik, de ügyes kislány voltam, és megcseréltem a kettőt.

– jobban szeretek reggel aludni, mint este, és attól tartok, hogy ez örökre így marad.

– vettem két új körömlakkot. (ebből a sárga elég nagy kihívást jelentett, mert ritka, mint a jeti zombi)

más nem nagyon történt áprilisban asszem.

az a véleményem röviden schmitt pálról, hogy egy hazug, korrupt csaló, aki a saját haverjait (vagy csicskásait) felhasználva jutott doktorihoz, de lehet, hogy diplomához is. semmivel sem jobb, mintha mondjuk okirathamisítana, sikkasztana, boltból lopna (és nem csak téliszalámit), vagy valami hasonló. engem ilyesmiért lehetséges, hogy lecsuknának.

mondjuk elég baj lesz neki a hátralévő éveiben elviselni azt a sok szart, amit kapni fog, de nem kifejezetten örülök neki, hogy élete végéig borzasztó sokat költenek majd egy hazug csalóra, többek között az én pénzemből is. meg így általában véve rossz érzés bűnözőket eltartani, főleg, hogy tudom, hogy a munkámból jobban élnek, mint én.

egy időre átköltöztem ide. aztán majd látjuk.

olvastam a valamelyik nap a metropolban, hogy a mélyen tisztelt kormány lengyelországból importál szimpatizánsokat a holnapi hacacáréra. erre ma olvasom a metropolban, hogy az ún. milla meg francia értelmiségieket importál a saját hacacáréjára. és ezek mindketten meg vannak róla győződve, hogy forradalmat csinálnak bazmeg.

mindeközben a médiában:

alkalomadtán neo/class fm megy a céges buszon, amiből a napi adag agymosás fél óra. a mai téma az volt, hogy betelefonált a 8 éves zolika, aki nem nóri, és drágajó műsorvezető azt kérdezi tőle, hogy szeretne-e emós lenni. és egyesek ezt szórakozásból hallgatják.

hálistennek a tv-t hónapok óta nem kapcsoltuk be, és az indexen is csak 1-2 cikket olvasok el nagyon ritkán, így aztán annyira nem baszom fel magam rajta, hogy mindenhonnan ömlik a szar, és közben persze mindenki meg van róla győződve, hogy maximálisan profi abban, amit csinál.

mindenesetre ma, amikor bekapcsoltam a youtube-ot, akkor az a meglesett tartalmam alapján svédországba pozicionálta magát, aztán úgy is maradt, szóval vehetjük úgy, hogy ez egy jel.

így visszagondolva nem volt jó döntés november-decemberben elvállalni azokat a szar melókat. sokkal nagyobb sérülést okozott az önértékelésemben, mint ahány sört bírtam venni belőle, szóval senkinek nem ajánlom. így most társult a meglévő visszatérő rémálmaim mellé (nem áll meg az autó, szétcsúsznak a lépcsők, kiesnek a fogaim) még egy: a tutira ki akarnak rúgni. igaz, erre általában ébren kerül sor, hogy ettől rettegek, és biztos, hogy beletelik még pár hónapba, mire elhitetem magammal, hogy most tényleg számítanak rám, és én is számítok, és nem csak egy bármikor helyettesíthető droid vagyok.

igaz, ezen a szinten (már ha normális munkahelye van az embernek) meg más problémák vannak, mert a szabályok, meg a hierarchia, meg a ki mit mond kiről, meg a túl sok meeting, meg ilyen firstworldproblems. de igazából, ha az ember megtapasztalja, hogy milyen egy igazán szar helyen dolgozni, ahol épp csak valami festékcsíkkal nem különböztetik meg a kölcsönzött dolgozókat, hogy őket feltétlen le kell nézni, akkor tökre tudja értékelni már azt a puszta tényt is, hogy emberszámba veszik.

persze látom, hogy a jót könnyű megszokni, és egy év múlva majd ha visszaolvasom ezt a posztot, akkor egy csomó információval a fejemben meg konfliktussal a hátam mögött tök kiscsikónak fogom tartani a mostani énemet, de szeretném emlékeztetni a kedves 27 és fél éves dzsillát, hogy sose felejtse el azt a gimiben kiizzadott örök igazságot, hogy ha az embernek nincs problémája, akkor csinál magának, mert különben nem tud magával mit kezdeni.

úgy alakult, hogy úgy néz ki, a gyárban egész jó arcok az emberek és másfél hónap alatt többé-kevésbé sikerült beilleszkedni. érthető okokból nekem ez volt az elsődleges szempont, hogy befogadjanak, meg akarjanak befogadni, és hogy engem akarjanak befogadni, és úgy tűnik, hogy ez most mind összejött, úgyhogy el is hajtottam az ismét hullámban rám törő interjúra hívó hordákat, szóval úgy tűnik, hogy lesátorozom itt néhány évre, hacsak nem rúgnak ki, ügye. 🙂

ó mondd, miért van

az autó kulcsának távirányítóján

két gomb, mikor

egy gomb nyit és zár?

és senki sem tudja mire jó a másik,

ám kipróbálni sem meri, mert

attól fél, hogy önmegsemmisítő,

pedig általában nem is piros.

az ilyen dolgok miatt nem lesz valószínűleg

saját autóm sosem.

úgy, hogy abban a bekezdésben, amit emlékeim szerint leadnek hívnak, és rendszerint ki van emelve, tehát a cikk tetején

– pontokba

– foglalnám

– a lényeget.

anyagi szempontokat is figyelembe véve esetleg a cikk végére is lehetne rakni, hogy végig kelljen görgetni a színes-szagos hirdetéseket is.

érthető okokból elég sokan kérdezitek, h mivan a melóban, meg ilyenek, úgyhogy most akkor kicsit írok róla.
hálistennek pont azt az állást sikerült megkapni, amit a legjobban szerettem volna a 3 közül, ezt az interjún is lelkesen hangoztattam amúgy, hogy nekem ők a legszimpibbek (emberileg meg szakmai kihívás-ügyileg is), szóval ezek szerint elhitték.

körülbelül 20 férfivel dolgozom együtt, ami szigorúan véve olyan 6-7-et jelent, és ebből csak 3-4-en dolgoznak abban az irodában, ahol én, de mondjuk aki karban tart, annak nem az a dolga, hogy az irodában üljön ugye. amúgy mindenki kedves, meg aranyos, meg türelmes, meg minden. azért igyekszem persze én is.

sose gondoltam volna amúgy, hogy egyszer tényleg egy gyárban fogok dolgozni, szóval értelmet nyertek a “reggel a gyárba menet” kezdetű történetek. egyébként a hajnalban kelés az szar. épp akartam csinálni egy reggeli álmosság grafikont, de végülis egy 10es skálán 10nél húzott vízszintes vonalat tök felesleges lerajzolni.

10——————————————————————————–

azért azt már sikerült belőni, h 6-7,5 óra alvás az ideális, de péntekre így is mindig teljesen kész vagyok.

az ugye nyilvánvaló, hogy ezzel együtt a heti bulizás is egyre redukálódott, mondjuk se időm, se kedvem sincs igazából többre. felnőttkor, heló. (erről jut eszembe, hogy tegnap a barátaim kérdőre vontak, hogy miért vagyok még mindig józan, amikor éjfélkor megérkeztem a szülinapi buliba. pedig eskü részeg voltam, a dt koncert setlistjéből is csak 4 számra emlékeztem közvetlenül a koncert után, de erről majd később)

a dolog szakmai része, az egy érdekes kérdés. mert ugye én szeretem a szakmámat,  viszont úgy néz ki, hogy a szakmám nem szeret engem, mert ugye szinte esélytelen manapság településtervezőként (de építészként is) elhelyezkedni, még ingyen se kellettem volna sehova. viszont annyira nem sajnálom a váltást, mert kedvenc programommal, az autocaddel továbbra is kedvemre játszadozhatok, más kérdés, hogy elég kevésszer láttam korábban nyomdagépet, viszont ezek után meg egyre többször fogok. szóval a gépek irányába továbbra sem érzek semmiféle perverz vonzódást, viszont semmi bajom velük. igazából bármikor kiderülhet, hogy én eddig nem fordítottam kellő figyelmet a gépekre, a gépek viszont szeretnek engem, szép kis háromszög, mondhatom.

szóval munkaügyileg rendben vagyok, és ez azért elég sok mindenre hat. jobb kedvem van, türelmesebb vagyok, magabiztosabb vagyok, stb. mondjuk a magabiztosságom kissé hullámzó, mert vannak napok, amikor úgy érzem (és el is hiszem), hogy bármit meg tudok tanulni, és marhajól be fogok válni, más napokon meg kétségeim vannak, hogy meg fogok-e felelni az elvárásoknak, de ez majd úgyis kiderül menet közben. azért ha kíváncsiak vagytok a véleményemre, ma épp úgy gondolom, hogy menni fog, és ezekből a napokból van több.

ezen kívül van még egy csomó minden, amiről nem írtam, de kéne, csak már én is unom magamat, szóval majd csak szépen sorban.

ja, és ajival is készültem, mert úgy adódott, hogy be akartam állítani egy képet háttérnek, de sehol sem találtam értelmes méretben, úgyhogy inkább megrajzoltam magamnak, és kétféle méretben fel is rakom ide, hátha kell másvalakinek ( á nem, nem a forgalomnövekedés miatt, nemám.)

tök jó érzés ám, hogy egy óvatlan pillanatban kiírom a facebookra, hogy lett munkám, és egy csomó mindenki örül neki. a legjobban persze én örülök, és kurvára büszke is vagyok magamra, hogy mindezt egyedül, ráadásul egy olyan munkára, ahol egy csomót kell tanulnom, hogy igazán hatékony legyek, ennek ellenére engem választottak. de mindemellett nagyon köszönöm az önzetlen supportot, meg a mindenféle nyígásaim és ebből adódó pörformanszaim elviselését mindenkinek.

asszem, nekem vannak a világon a legjobb barátaim. és erre különösen kibaszottul büszke vagyok.