játszottam oszkárral, meg próbáltam megtanítani az ülésre, ami helyenként sikerült is, de eléggé önfejű, és ha elöl maradnak a játékai kb baszik rám, és elmegy játszani egyedül. főleg, ha nem az van, amit ő akar. nagyobb gond, hogy ugyanolyan játéknak tekinti a kezemet meg a lábujjaimat, mint a műanyag palackjait. ha nincs más játék, akkor jó a falevél, bármilyen növény, vagy kavics, csak ne kelljen figyelni. ha kap egy taslit, mert megharap, akkor beidegesedik és mégjobban bedurvul. valamit nagyon elbaszhattam asszem, de mára már hagyom, mert úgy tűnik ,sok volt.

akkor viselkedik a legjobban, mikor felébred, és kába még kicsit az álmosságtól, akkor bújik, meg lehet simogatni. igazi véreb a drága, de minimum antikrisztus, vagy maga a sátán. 🙂

eztet itten a munkahelyemen lőttem. felhívnám a figyelmet a fajt fenntartra, a héjafiókára és a hobbi-ornitológusra, de amúgy az egész fergeteges szerintem.

ez azért eléggé kimerítő helyzetképet ad a magyar társadalom pillanatnyi lelkivilágáról.

varró dani majd versbe fonja biztos.

Új kozmetikai cég promóciós munkára keres női munkatársat, lábmodell munkakörben! Csak a lábfej és a talp látszódik, így a modell alkat nem elvárás! A regisztráció díjtalan, amelyhez fotó szükséges a talpról és lábfejről! Jelentkezni lehet a ferenc-xxxx@xxxx.com msn címen!

vajon féllábmodell olyan van? bookmarkoltam azért, hátha… álláskeresés on.

ilyen ruhát vásároljatok magatoknak, fiúk.

16:00 pm.

MP: johnny, segíts már kicsit, mégis mit játsszunk ma, kurvára unom már az ass i am-et, meg a systematic chaos-t is úgy, ahogy van, milegyen.

JP: tudod itt lakik az a dzsilla vagy kicsoda, úgy hallottam az awake a kedvenc albuma, rakjál be valamit arról.

MP: ja akinek 4 éve még a pengetődet is odadobtad, olyan meggyőzően tolta az első sorban.

JP: aha, meg úgy tudom a solitary shell-t is kedveli, mérne menjen azis. pont nálam a duplanyakú úgyis.

komolyra fordítva a szót, életem eddigi 3 dream theater koncertjéből (mégse vagyok olyan öreg), ez a setlist volt a legjobb, és ezt hellyel-közzel a koncertről is le lehet mondani, leszámítva a pengetős ügyemet johnnyval. kicsit furcsa volt az aréna, nagyjából 3/4 ház lehetett, plussz ugye az ülőjegyesek.

mondjuk az ilyen mélynövésűek, mint pl én, nem feltétlenül jártak jól az állóval, kivéve, hogy közelről meg lehetett szemlélni a zenekart, ez nálam john petruccinál kimerült, nem jutottam beljebb sajnos. ez persze köszönhető volt annak is, hogy az előzenekart, ami az előzetes híresztelések ellenére, nem a doors volt, hanem a cynic, azt a teraszon tölöttem ismerősökkel beszélgetve meg sört kortyolgatva.

amúgy a kezdés meglehetősen pontos volt, 21:00  előtt valamivel már kezdték is a koncertet, igaz a 20:45 és 21:00 között eltelt idő egy örökkévalóságnak tűnt.

eztán kezdődött a show az in the presence of enemies pt. 1-nal (systematic chaos), amit szégyen-nem szégyen, nem ismerek. sajnos az előző album nem volt a szívem csücske, így ha háromszor meghallgattam, akkor már sokat mondok, ez a szám meg valahogy teljesen kimaradt. majd ezután egy szebb darab a beyond this life (metropolis pt. 2. – scenes from a memory), ami kicsit olyan letépi az arcodat, máskülönben meg igazán lírai jellegű darab, kedvelem, s itt már sejtettem, hogy talán nem a szokványos “fáradtak vagyunk, nyomjunk valami pihentető bulit” jellegű setlistet kapunk ezúttal. ezután a sokmindenkit megosztó misunderstood (six degrees of inner turbulence), ami nekem az egyik kedvencem arról az albumról, egészen addig, míg az a céltalan gitáröldöklés el nem kezdődik a végén, na az kurvára nem kéne bele, viszont ez a szám az ékes bizonyíték arra, hogy johnny valójában mégsem jézus. majd, hogy az új albumról is mutassanak valamit, a nightmare to remember-t (black clouds and silver linings) vették elő elsőként, nem a legjellegzetesebb darab, de viszonylag sokan várták ezt a számot, és nem is volt az rossz, csak én pl. a the count of tuscanyért a másik karomat is odaadtam volna, mert bár még akkor nem tudtam, de egy korábbi megállapodásunk értelmében az egyiket már elcseréltem a solitary shellre. a hollow years-t (falling into infinity) nagyjából a live at budokan óta szeretném egyszer élőben hallani, amikor is mr. petrucci felfejlesztette arra a szintre egy elég hosszú és érzelmes szólóval, hogy élvezhető legyen azok számára is, akik nem annyira kedvelik ezt a számot, meg ezt az albumot úgy egyáltalán. ilyenek elég sokan vannak, én nem tartozom közéjük.

és itt érkeztünk el arra a pontra, amikor elkezdődött a koncert awake- spotja, ráadásul talána  3 legjobb számmal róla (legalábbis azok közül, amik kevmo nélkül is érvényesülnek). nem titok egyébként, hogy kevmo petruccival együtt a kedvenc dt tagom, annak ellenére, hogy kilépett (és nem pedig kirúgták.) nostehát caught in a web, erotomania és voices (awake) ebben a sorrendben, majd bekövetkezett fél karom elvesztése a solitary shell (six degrees of inner turbulence) formájában, ami a végén egy katartikus jambe fulladt, sajnos pont a színpad másik oldalán, így csak hallottam, majd megnézem a youtube-on. azért linkelem nektek pont ezt a dalt, mert tipikusan az a fajta dream nóta, ami általában olyanok számára is élvezhető, akik not-really-into-progressive-music, ha értitek, mire gondolok.

majd vissza az új albumhoz, a rite of passage (black clouds and silver linings) formájában. elnézést, hogy magamat linkelem, de tényleg olyan az a szám. kicsit unatkoztam, aztán egyszerűen muszáj volt kimennem wc-re, amikor is a fene majd megevett, mikor meghallottam, hogy pull me under (images and words). ha van ultimate dream theater sláger, na akkor ez az.

ezután rövid szünet, madj a kötelező ráadás, amit mindenki sejt, hogy metropolis pt.1. (images and words). kicsit reménykedtem benne, hogy ezúttal nem ez lesz, mert asszem talán pont 2005-ben volt, és nekem igazából sose tetszet, a lemezen se. de aztán szerencsére nem játszották végig, mert idén az a módi, hogy medley van a végén, így aztán még egy kis learning to live (images and words), majd végül a the crimson sunset az a change of seasonsból. ennek kapcsán ijesztegettem is milit, hogy lehetséges, hogy ez egyfajta búcsú, mert az egy pont olyan dalnak pont a legeslegvége, de elég rossz érzés, hogy pont én keltem magamban meg másokban a pánikot ezzel kapcsolatban, amikor egyébként semmi más erre utaló jel nincs, hogy esetleg ezek a srácok most itt abbahagynák.

éne nem hinném, hogy olyat kéne írnom, mint sokan mások, hogy “megöregedtek”, mert hát ki nem? meghogy fantáziátlanok, mert ha ők azok, akkor vajon ki nem? meg az se igaz, hogy “mike portnoy elfáradt”, mert ugyanúgy tolta a show-t, ahogy _minden_egyes_koncerten_, amire eddig sikerült elmennem. az is csak ugyanennyire igaz, hogy petrucci viszi a hátán jelenleg a zenekart, mert igazából ezt ketten vállalták portnoyjal, és én nem érzem, hogy bármi változott volna, hacsak nem az, hogy ez kicsit inkább petrucci albuma, kicsit több a gitár, mint a többi hangszer (összesen ;)), és talán emiatt. de ennyi erővel a train of thought portnoyé, az octavarium meg rudié, ha már szét kell osztani mindenképpen. persze nem kell.

én mosollyal a szám sarkában,és feltöltődve távoztam a koncertről, mégha pengető nélkül is ezúttal, és kívánom nekik (meg magamnak), hogy legalább 80 éves korukig tolják a szekeret (errefele is), én biztosan ott leszek a következő koncerten, meg a következőn, és mindegyiken.

fotók: passzio.hu ,  myspace.com

zora barátnémmal néztük a műremeket a televízióban szombaton este. és keanu reeves ide vagy oda, azért ez erősen az az egyszer nézős dolog. kb 5 percenként facepalm és homlokcsapkodás, erőltetett poénok, röhejes az egész. szerintem egyfajta paródiának szánták, de nem annyira jön át, inkább nem tudtam hova tenni a dolgot. némely reklám a reklámblokkban jobb volt a filmnél.

spolier! keanu reeves elszív benne egy kamionnyi cigarettát, és ez a film csúcspontja.

3/10

a képet facebook-ról loptam, a készítőt nem kérdeztem meg, de jó ismerősöm. így is szerzői jogot sértek, de leszarom.

ez egy tényleg jó film, nem úgy mint az előző. tegnap éjjel néztem meg tanulás helyett annak okán, hogy rákattantam mr. mcgregorra, és emiatt letöltöttem egy csomó filmjét, többek között ezt is. és ehhez nem kellett felirat, mert azt pl. nem találtam normálisat a young adamhez, még angolul se, pedig azt akartam megnézni eredetileg.

kicsit ilyen pszicho-izé a film, szó szerint is,  merthogy arról szól, hogy egy pszichiáter hogyan próbálja lebeszélni az öngyilkosságról a meglehetősen furcsán viselkedő művészettörténész növendék srácot. közben persze sok furcsaság történik, nagyon érdekfeszítő. nem mondanám hogy thriller, hanem inkább dráma. mindenesetre azért para volt néhány helyen és misztikus is, nameg a vágás miatt néha olyan furcsa volt, nem mondhatnám, hogy egy megnyugtató film.

két igazán idegesítő részlet volt benne számomra, az egyik az, hogy miért kellett mr. mcgregorra következetesen 2 számmal kisebb nadrágot ráadni, néha undorító színnel kombinálva, a másik meg meg a jézus-wannabe meggyógyítós jelenet, na az kurvára nem kellett volna.

amúgy 9/10.

nos az, hogy jó film lenne, az erős túlzás, de a szar film kategóriába tenni meg igazságtalan lenne, közepesen szar film kategória meg azért nincs, mert az olyan középszerű lenne. ezért került végül ide.

végül sir mortz lett a szerencsés/szerencsétlen (a megfelelő aláhúzandó), aki eljött és megnézte velem, de úgy vettem ki a szavaiból, hogy neki talán mintha jobban tetszett volna mint nekem, nyilván mert nem olvasta a könyvet, de ezen majd segítünk.

szóval az elején eléggé gyorsan történnek a dolgok, így megfelelő felvezetés hiányában bizonyos elemek, amiket a történet megértéséhez feltétlenül tudni kell, eléggé gagyinak tűnnek, pedig ez még hű is az eredetihez, és a könyvben teljesen rendben volt, de valahogy a filmben nem. kínosan is éreztem magam, hogy atyaúristen, milyen filmre rángattam én el a haveromat.

aztán ez az érzés nem sokkal a rómába érkezés után megszűnt, meg persze élveztem a városnézést, mégha a vatikáni jeleneteket nem is a helyszínen forgatták, azért remekül megoldották a dolgot. tom hankset is imádom, viszont a főszereplőnő kissé idősödik és enyhén bajszos, de legalább hihető, hogy olasz. 🙂

ami egy darabig idegesített, hogy eléggé átírták az eredeti történetet, de így legalább volt miért izgulni a trevi kutas jelenetnél, az volt az első önfeledt pillanat a film alatt. a végkifejletről annyit, hogy a filmes befejezés talán hepiendesebb, elégedetebbé teszi az embert, és marha nagy hőssé a főszereplőket, a könyvben azért ez némileg visszafogottabb.

ami még kicsit fájt, az az volt, hogy egy az egyben kihagyták az egyik majdnem-főszerepet, t.i. a svájci kutatóintézet nyomorék igazgatóját, akinek kulcsjelenetei voltak a könyvben, viszont így az ő szerepére mégtöbb rendőr lett beiktatva, így teljesen nem tudtam kibogozni, hogy tulképp ki kicsoda.

a  hasszaszin viszont nem sikeredett egyáltalán visszataszítóra, sőt az egyik legjobb pasi a filmben, de természetesen csak ewan mcgregor után, aki papruhában is elképesztően szexi. ha másért nem, hát miatta mindenképpen érdemes megnézni a filmet, nameg a végén a tüzijáték, az nem semmi, illetve mr. mcgregor magánszáma, az is priceless.

összességében tíz pontból hetest adnék rá, ebből hármat a camerlengonak, kettőt a városnézésnek, egyet a tüzijátéknak, egyet pedig robert langdonnak. köszönöm a figyelmet.