az a véleményem röviden schmitt pálról, hogy egy hazug, korrupt csaló, aki a saját haverjait (vagy csicskásait) felhasználva jutott doktorihoz, de lehet, hogy diplomához is. semmivel sem jobb, mintha mondjuk okirathamisítana, sikkasztana, boltból lopna (és nem csak téliszalámit), vagy valami hasonló. engem ilyesmiért lehetséges, hogy lecsuknának.

mondjuk elég baj lesz neki a hátralévő éveiben elviselni azt a sok szart, amit kapni fog, de nem kifejezetten örülök neki, hogy élete végéig borzasztó sokat költenek majd egy hazug csalóra, többek között az én pénzemből is. meg így általában véve rossz érzés bűnözőket eltartani, főleg, hogy tudom, hogy a munkámból jobban élnek, mint én.

egy időre átköltöztem ide. aztán majd látjuk.

olvastam a valamelyik nap a metropolban, hogy a mélyen tisztelt kormány lengyelországból importál szimpatizánsokat a holnapi hacacáréra. erre ma olvasom a metropolban, hogy az ún. milla meg francia értelmiségieket importál a saját hacacáréjára. és ezek mindketten meg vannak róla győződve, hogy forradalmat csinálnak bazmeg.

mindeközben a médiában:

alkalomadtán neo/class fm megy a céges buszon, amiből a napi adag agymosás fél óra. a mai téma az volt, hogy betelefonált a 8 éves zolika, aki nem nóri, és drágajó műsorvezető azt kérdezi tőle, hogy szeretne-e emós lenni. és egyesek ezt szórakozásból hallgatják.

hálistennek a tv-t hónapok óta nem kapcsoltuk be, és az indexen is csak 1-2 cikket olvasok el nagyon ritkán, így aztán annyira nem baszom fel magam rajta, hogy mindenhonnan ömlik a szar, és közben persze mindenki meg van róla győződve, hogy maximálisan profi abban, amit csinál.

mindenesetre ma, amikor bekapcsoltam a youtube-ot, akkor az a meglesett tartalmam alapján svédországba pozicionálta magát, aztán úgy is maradt, szóval vehetjük úgy, hogy ez egy jel.

így visszagondolva nem volt jó döntés november-decemberben elvállalni azokat a szar melókat. sokkal nagyobb sérülést okozott az önértékelésemben, mint ahány sört bírtam venni belőle, szóval senkinek nem ajánlom. így most társult a meglévő visszatérő rémálmaim mellé (nem áll meg az autó, szétcsúsznak a lépcsők, kiesnek a fogaim) még egy: a tutira ki akarnak rúgni. igaz, erre általában ébren kerül sor, hogy ettől rettegek, és biztos, hogy beletelik még pár hónapba, mire elhitetem magammal, hogy most tényleg számítanak rám, és én is számítok, és nem csak egy bármikor helyettesíthető droid vagyok.

igaz, ezen a szinten (már ha normális munkahelye van az embernek) meg más problémák vannak, mert a szabályok, meg a hierarchia, meg a ki mit mond kiről, meg a túl sok meeting, meg ilyen firstworldproblems. de igazából, ha az ember megtapasztalja, hogy milyen egy igazán szar helyen dolgozni, ahol épp csak valami festékcsíkkal nem különböztetik meg a kölcsönzött dolgozókat, hogy őket feltétlen le kell nézni, akkor tökre tudja értékelni már azt a puszta tényt is, hogy emberszámba veszik.

persze látom, hogy a jót könnyű megszokni, és egy év múlva majd ha visszaolvasom ezt a posztot, akkor egy csomó információval a fejemben meg konfliktussal a hátam mögött tök kiscsikónak fogom tartani a mostani énemet, de szeretném emlékeztetni a kedves 27 és fél éves dzsillát, hogy sose felejtse el azt a gimiben kiizzadott örök igazságot, hogy ha az embernek nincs problémája, akkor csinál magának, mert különben nem tud magával mit kezdeni.

úgy alakult, hogy úgy néz ki, a gyárban egész jó arcok az emberek és másfél hónap alatt többé-kevésbé sikerült beilleszkedni. érthető okokból nekem ez volt az elsődleges szempont, hogy befogadjanak, meg akarjanak befogadni, és hogy engem akarjanak befogadni, és úgy tűnik, hogy ez most mind összejött, úgyhogy el is hajtottam az ismét hullámban rám törő interjúra hívó hordákat, szóval úgy tűnik, hogy lesátorozom itt néhány évre, hacsak nem rúgnak ki, ügye. 🙂

ó mondd, miért van

az autó kulcsának távirányítóján

két gomb, mikor

egy gomb nyit és zár?

és senki sem tudja mire jó a másik,

ám kipróbálni sem meri, mert

attól fél, hogy önmegsemmisítő,

pedig általában nem is piros.

az ilyen dolgok miatt nem lesz valószínűleg

saját autóm sosem.