telefonon
2010. November 19. @ 8:31 pm

a mai, egyébként igen telefondús napon felhívott egy rég nem látott barátom (igaz, ettől nem vált láthatóvá). az első mondatban közölte, h azért hív, mert már rég hallott felőlem. persze sejtettem, hogy kérni akar valamit, de azért egész jól elbeszélgettünk, aztán végül elmondta a lényeget (igen, a kérést), de nem különösebben zavart, tök jól esett, hogy hívott.

viszont ennek okán elhatároztam, hogy a napokban felhívok valakit tényleg csak úgy. valakit, akivel mondjuk legalább fél éve nem beszéltem. kíváncsi leszek mi lesz a végeredmény.

ettÅ‘l a hívástól függetlenül mondom viszont, hogy lényegében indokolatlanul ma egész nap csörgött a telefonom, és a vége felé már eléggé ingerülten vettem fel, úgyhogy most pár hétig inkább emailt írjatok, ha lehet. 🙂

by dzsilla | ide: life | nokomment »
0 komment

Kommentelj!
(kell)
(kell)