titkos zseb (panarium occultus)
2010. May 27. @ 8:39 am

def.: élőlény, állat, dögevő.
olyan zsákban végződő nyílás (aka zseb) a ruhán, ami orrfújás után nyílik a legkülönbözőbb ruhaneműkön (ált. nadrág vagy pulóver, de lehet fürdőruha is!!).

életmód: helyváltoztatással alkalmazkodik a kéz mozgásához, hogy orrfújás után a szottyos papírzsebkendő mindenképp a titkos zseb nyílásába kerüljön, hiszen ezzel táplálkozik. a ruha levételéig nyitva marad, hogy minél több zsebkendőt begyűjtsön, majd levétel után hirtelen eltűnik. ekkor kezdődik a táplálék feldolgozása, ami a következőképpen zajlik: a bezárult zseb a taknyos papírzsebkendők körül szoros burkot alkot, és kivonja belőlük a folyadékot (taknyot).
a mosógépbe helyezés után nedvesség hatására a titkos zseb kinyílik, és szanaszét szórja ürülékét a mosógépben, majd a centrifugálást követően (miután a mindent egyenletesen beterített lehetőleg minél apróbb zsepitörmelékkel) ismét bezáródik, és soha nem jövünk rá, hogy melyik ruhánk fertőzött.

előfordulása: többnyire színes, főleg fekete ruhaneműkön keletkezik, ennek okára nincs magyarázat, csupán feltételezések vannak, mely szerint a titkos zseb a sötét ruhákon veszély esetén jobban tud rejtőzködni.
kedveli a nedves, hideg időt, mivel az jobban kedvez neki a táplékszerzésben.

szaporodás: osztódással szaporodik, főként társas emberi érintkezéskor, mint például különböző könnyűzenei események, fesztiválok, kocsmázás, kirándulás stb. ilyenkor vagy több titkos zseb keletkezik ugyanazon egyén ruháin, vagy a titkos zseb az egyik ember ruhájáról átkerülhet a másikéra, így a mindennapos társadalmi érintkezés a titkos zseb elterjedése szempontjából igen veszélyesnek bizonyul. bizonyított tény, hogy az alkoholfogyasztás és a hangos zenehallgatás kedvez a titkos zseb szaporodásának.
a titkos zsebnek természetes ellensége nem ismert, kiirtása lehetetlen.
teregetés és ruhaszárítás után mágikus henger segítségével szabadulhatunk meg jó esetben a titkos zseb ürülékétől, de többnyire több órát vesz igénybe a salakanyag teljes eltávolítása, melyet ráadásul rendszerint porszívózás követ.

by dzsilla | ide: life, vicc | 2 komment »
2 komment
2 komment

Én is mindig mosok zsepit… de csak feketével, világos ruhákkal felesleges. 🙂

szkati | 2010. 05. 27. @ 11:24 am

fertÅ‘zött terület!! 😀

dzsilla | 2010. 05. 27. @ 1:40 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)