első (27.) vizslatúra
2009. November 29. @ 3:18 pm

többféle dolog történt, például elkísért bennünket a lacus&rózi co. illetve sir mortz is. ezenkívül vittünk fényképezőgépet, csak épp elemet felejtettünk el cserélni benne, így kép az nincs.

oszkárról többféle dolgot is megállapítottak a résztvevők és a szervezők:

1.jajjdearanyosmennyiidős

2. kicsit antiszociális – ez igaz, mert minden kutya elől behúzott farokkal futott el, főleg a túra első felében, aztán jócskán leszakadtunk a tömegtől, és a közelünkben csak egy másik vizslás család volt. na az ő vizslájuk volt a legnagyobb az egész felhozatalban, persze hogy azzal a kutyával szimpatizált oszkár, dehát a másik kutya sajnos le se szarta.

3. biztoshogyvizslamerthatalmas? – hát törzskönyve nincs, úgyhogy akár ki is derülhet, hogy nem az, de semmi más jelleget nem látok benne, így szerintem szimplán csak erősebb felépítésű mint a szokásos. és ez már nem a dagadtsága miatt van, mert bár eléggé jól táplált, de főleg mellben széles, meg a mellső lábai nagyon erősek, kivi vagyok mekkora lesz

4. minek neki ilyen rugós láncos brutális póráz? – nos oszkárnak valóban nem kéne ilyen erős póráz, de azt még jimmytől örökölte, és egyelőre még nem vettem neki másikat. amúgy karira szerintem kap egy szép kéket textilből, és ha megnő, akkor hámot is, én is jobban kedvelem ezeket, de amíg kölyök, szerintem nem érdemes háromhavonta újat venni. oszkár meg amúgy is hihetetlen gyorsan nő.

5. félelmetes véreb

ezenkívül úgy vettem észre, nincs tisztában a méretével, mert feleakkora kutyák elÅ‘l is elfutott, mint Å‘, a kölyköktÅ‘l is. ez valóban kicsit gáz, mert fogalma sincs hogyan kell kutyatársaságban viselkedni, de sajnos itthon viszonylag keveset találkozik más kutyákkal, mert falun kevesen sétáltatják a kutyájukat, fÅ‘leg helyben. de azért majd igyekszem. egyébként emberekkel jól kijön, bár lacuséktól kicsit megijedt – lehet, hogy a bukósisak miatt-, de hamar megszokta Å‘ket. aztán a vége felé, mikor felbátorodott és haverkodott volna  a nagy vizslával, akkor betámadta annak családját is, és átbújkált a lábuk között, meg majdnem felborította Å‘ket ilyen módon többször is, de ahogy láttam, nem bánták. amúgy nagyon nyitott népek a kutyások szerencsére.

a csapatból oszkár maradt a legtisztább, merthogy belemászott az összes pocsolyába, majd egyenként összeugrált bennünket, így neki csak a lábai meg a hasa lett koszos, nekünk viszont mindenünk. odafele a kocsiban jól szétrágta a kezem, de hazafele szerencsére aludt.

összességében végülis nem volt rossz. reméljük azért tavaszra megtanul kutyául a büdös.

by dzsilla | ide: oszkár | 2 komment »
2 komment
2 komment

kivi? kari? gyász.

műhód | 2009. 11. 29. @ 4:52 pm

szivcsi, puszcsi, köszcsi.

dzsilla | 2009. 11. 29. @ 4:59 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)