álom #sok
2009. April 29. @ 5:23 pm

nézzétek el nekem, hogy semmi se történik itt az átmeneti semmittevő időszakban. ma plédául lemostam a lakásban található ablakok 3/5 részét. a maradék 2/5 nem lemosására jó okom van.

ma egy mortz-nak beígért éjszakai történetet fogok elmondani, így történt:

nőgyógyásznál vagyok, mert óvszert akarok feliratni magamnak (!). a dokinő kedves, kérdi mennyit szeretnék, a pontos számra már nem emlékszem, de előhúzza a zsebéből az összekötött, leginkább fogselyemre hasonlító dolgokat. mosolygok kedvesen, majd jelzem, hogy ennyi elég lesz.

elvágja, majd közli, hogy át kell mennie az irodába, várjak addig, mindjárt jön. ülök a fehér lepedővel letakart ágyon.

közben már nagyon sokan várnak a rendelésre az ajtó előtt, majd egyszer csak megjelenik két csoporttársnőm, akik hegyes melltartóban mammográfiás vizsgálaton esnek át. hamarabb végeznek, mint én, köszönünk egymásnak, kicsit beszélgetünk.

várakozásom közepette a doktornő irodájából egy asszisztensnő fehér borítékot hoz ki nekem, melyet rögtön ki is bontok, és az áll benne, hogy a doktornő aggódik a szexuális szokásaimat illetően, és hogy a teljes önmegtartóztatáson gondolkodtam-e már.

snitt.

by dzsilla | ide: hülye álmok | 3 komment »
3 komment
3 komment

ez teljesen kész 😀
arra késztet, hogy leírjam én is a néhány nappal ezelÅ‘tti termést 😀

zora | 2009. 04. 29. @ 6:34 pm

öö .. wat? 😀

PAStheLoD | 2009. 05. 02. @ 6:35 pm

hát így ahogy mondom 🙂

dzsilla | 2009. 05. 04. @ 4:27 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)