2008. December 11. @ 2:30 pm

akik ismernek, azok nagyjából tudják, hogy eredetileg ebben a faluban lakom, vagyis túlzás azt állítani, hogy most ott lakom, mondjuk úgy, itt nőttem fel.

soha nem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik, hogy az egyetemen hallok a saját falumról, de most mégis így lett. enyhítő körülmény, hogy a tájrendezés tanáromnak óra helyett megint valami fontosabb dolga akadt, így beküldött valakit, hogy szórakoztasson minket, amíg ő távol van. emberünk pedig a fényszennyezés káros hatásairól beszélt.

nem a legégetőbb probléma ugyan, de a települések által kibocsátott fény valóban negatív hatással van az élőlényekre (elsősorban a vándoló madarakra), illetve okozhat közlekedésbiztonsági problémákat, nem beszélve az energiapazarlásról, egyesek szerint a sötétség hiánya rákot is okozhat, meg ugye nem utolsó sorban zavarja a csillagászokat is, igaz a mindenkori vezetést általában ez izgatja a legkevésbé.

úgy jön a képbe dág, hogy magyarországon jelenleg ez az egyetlen település, ahol a fényszennyezés megakadályozására helyi rendeletet hoztak. ezt egyébként én is egy magazinból tudtam meg néhány évvel ezelőtt, amit szkati barátném tesója akkortájt a kezembe nyomott.

hogy hogyan lehet, hogy egy kis településen pont a fényszennyezésről hoznak rendeletet az országban elsőként, annak oka érdekes módon pont a csillagászat. történt ugyanis, hogy jónéhány évvel ezelőtt egy lelkes dági mcse tag rendszeresen szervezett csillagásztáborokat a faluba, és ő hogy-hogynem elég jóban volt az akkori vezetéssel ahhoz, hogy egy ilyen rendelet létrejöhessen. nem került különösebben sokba, az önkormányzat is úgy érezhette, hogy csinál valamit, a csillagászok meg gyűltek. mint látható, sajnos azóta sem indított el lavinát a települések körében.

mindenesetre azóta a csillagásztáborok elmaradtak, a falu legmagasabb dombján épített “csillagászházat” elÅ‘ször feltörte, majd elhordta a helyi fiatalság, a rendelet pedig megmaradt. ez egyébként abban nyilvánul meg mindössze, hogy kizárólag lefelé világító utcai lámpákat lehet elhelyezni nálunk közvilágítás céljából. (az utcában meg ahol lakom, kb. minden harmadik világít csak, így igazán hatékony a jogszabály.)

egyébként a miénknél boldogabb országokban -igaz nem mindenhol – létezik a problémára komolyabb szintű szabályozás, errÅ‘l részletesebben a fent linkelt cikkben lehet olvasni. nálunk ez egyelÅ‘re még várat magára, s valóban talán nem olyan égetÅ‘ probléma, mint például a globális pénzügyi válság. de.

figyelemre méltó például az a történet, amikor reggelente egy kivilágított toronyház körül összeszedték az éjszaka annak nekiütközött, majd lepotyogott madarakat. amelyiket lehetett, megmentették, a többi meg meg ment a gyűjteménybe, melyekrÅ‘l fotók is készültek, amiket most természetesen sehol sem találok az interneteken, mindenesetre igen hasolatosak ehhez. holott a világítás lekapcsolásával az városi madár-mortalitás 80%-kal csökkethetÅ‘ lenne, ám az embereknek egyelÅ‘re úgy tűnik, fontosabb a látvány, amit egy éjszaka kivilágított toronyház nyújt. hát így állunk most. milyen szerencse, hogy budapesten egyelÅ‘re nincsenek a szó klasszikus értelmében vett felhÅ‘karcolók. mielÅ‘tt azonban valakinek bevillanna, hogy kivilágított toronyházak segítségével irtsa a túlnépesedett galambállományt, annak mondom, hogy a galamb nem vándorol, és túlságosan urbanizált ahhoz, hogy ilyesminek bedÅ‘ljön. 🙂

kellemes lámpaoltást!

by dzsilla | ide: life, urban | 2 komment »
2 komment
2 komment

engem is zavar, nem csak a madarakat. nem tudok aludni, ha bevilagit az a kurva lampa az utcarol. egesz este, ha 2 ember megy keresztul az utcankon, azert baromira megeri kiverni a lampaval a szememet. raadasul tavaly csereltek le az egesz lampasort. most meg szebb, meg fenyesebb. hat a kurvaanyjukat!

bundás | 2009. 01. 02. @ 1:17 pm

hát igen, sajnos ez az értelmetlenség eléggé sok helyen jellemzÅ‘, és sajnos annak ellenére, hogy sok mindenkit zavar, nem nagyon foglalkoznak a kérdéssel. majd talán egy szebb jövÅ‘ben, vagy egy másik életben 😉

dzsilla | 2009. 01. 02. @ 6:20 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)