sántikálva ugyan, de tegnap este óta már mankó nélkül megyek, lementem a lépcsőn, feljöttem a lépcsőn, a bal lábam olyan lesz, mint a svarceneggeré, hétfőn suli, holnap meg valentin nap és meglepetés. pszt.

a hét videója.

azt azért hozzá kell tennem, hogy értem én, hogy ska meg reggae, de azért magyarként vajmi kevés közünk van vietnámhoz meg osamához. persze nehezen tudnám elképzelni, hogy raggázva megénekelnék, hogy hé orbán úr you’re a budapest focus (fletókával tetszőlegesen felcserélhető), de azért klipként nagyon mutatós és ötletes, és nem mellesleg igen jó zene.

aktuális célkitűzések:

– holnap egyedül lemenni és feljönni a lépcsőn
– hétvégén hazatömegközlekedni
– egyedül bemenni varratszedésre 10 nap múlva

ilyenek 😀

éjszaka hihetetlen módon elmúlt a fájás, és ma mintha kicserélték volna.
és már fél mankóval is megy a járás, így már tudok dolgokat vinni magammal, és nem kell a földön gurítani. 🙂

hát nem tudom, mikor lesz ebből olyan láb mint rég, mert egyelőre most azt csinálja, hogy fáj, illetve ha fekszem, és nem tartom 90 fokban, akkor beáll, és akkor rohadt nehéz még kicsit is terhelni, plussz a seb is sajog, ki is alakult a nehogy-hozzáérj-a-lábamhoz fóbiám.

🙁 🙁 🙁 🙁

ezek itt a csavarok, a két nagyobb mostani, a kicsi meg az egyik a múltkoriak közül. csak a miheztartás végett mondom, hogy a legnagyobb kb. 5 centis.

elmentünk, túléltem, egybe vagyok.
még azt is, amikor hárman az ölembe ültek és az utolsó pillanatban sikerült behajlítanom a lábam, így nem tört szét semmim, de ebből is látszik, hogy nem én nem vigyázok magamra, hanem a környezetem generálja a lábtöréseket. 🙂

2 napnyi dilemmázás után úgy döntöttem, hogy nem maradok itthon, hanem bevállalok itt 4, ott pedig 3 emeletet mankóval, mert kedvelem a kihívásokat. hiába, ha menni kell, akkor menni kell.
remélem nem törik bele a szar a lábamba, most, hogy már csak 2 nap lenne hátra az egészből, főleg, hogy csak zwiebelke fog segíteni nekem a lépcsőn. igazán lehetett volna ez az egész egy héttel később. faszom.
persze itthon is maradhatnék, de ismerem magam, hogy abból milyen kín szendvedés lenne már megint, mint közvetlenül azután, mikor hazajöttem a kórházból és egyedül lettem hagyva estére. igazán sajnálom, hogy ilyen vagyok.

két hónapnyi itthonülés után örülnöm kéne, hogy a lányismerősének lakásavatója lesz holnapután? mikor a default felállás az hogy én itthon ülök, ő meg elmegy? de persze meg vagyok hívva, csak az volt eddig, hogy nem volt mindenkinek jó… engem senki nem kérdezett, hogy nekem jó-e. nyilván csak 50%-ot érek a vendéglistán.
messze van még az a hétfő.

gyanítom, hogy ez is csak egy kísérlet a hucul ló eladására, tekintve, hogy Génbank, és a hucul is hét évesek, de azért…
klikk a nagyobb méretért!