2007. December 31. @ 3:59 pm

évértékelés vagy mi a szösz.

az év meghatározó eseményei: szerelembe esés, pénztárca elhagyás (ez még 2006-ból maradt), bokatörés (2x).

fogínygyulladással kezdődött az év, meg egy borzalmas vizsgaidőszakkal, de a január azért valamivel elviselhetőbb volt, mint 2006 decembere, meg az azt megelőző néhány hét. a vizsgaidőszak annyira rettenetes volt, hogy 2 héttel később tudtam csak megszabadulni az indexemtől, mégpedig azért, hogy beírassam, hogy matekból még aláírást sem érdemlek. majd ezért kifizettetek velem még 7000 forintot. a január főként nyafogással telt. hónapok óta tartó mélyrepülésem ezzel véget ért.

2007 első felében egy meglehetősen szar munkahelyen dolgoztam (összesen kb. fél évig), amit még annál is meglehetősebben utáltam. akkor még nem tudtam, hogy ez közre fog játszani első bokatörésem kialakulásában.

Hagymácskával még 2006 decemberében ismerkedtem meg a napirajz partynak nevezett rendezvényen. akkor még nem tudtam, hogy lesz belőle valami. lett.
ez jelentős mértékben átrendezte az életemet, még munkahely váltásra is kísérletet tettem, ami persze nem jött össze, és igazából semmi köze hagymácskához, de így volt.
szerelmes lettem.

2007-ben nem lett pulim, és semmilyen más kutyám sem, sőt semmilyen állatom, még pók se a sarokban. ezt abból a szempontból nem bánom, hogy eléggé kevés időt töltöttem otthon.

márciusban rendeződött a viszonyom két, számomra fontos emberrel, akik nők.
ezenkívül másodszor is elhagytam a péztárcámat, ami nagyjából 2 héttel később megint előkerült.

2007-ben bevezették a vizitdíjat, ennek köszönheően áprilisban eltörtem a lábam, hogy kórházi napidíj fizetése mellett nyaralhassak az esztergomi egészségügyi üdülőben, majd vizitdíj fizetése mellett napokat tölthessek a rendelő előtt elhelyezett műanyag székeken, holott korábban csak akkor mentem orvoshoz, ha már nagyon fájt valami és fájdalomcsillapító kellett. pontosabban akkor se, mert recept nélkül lehetett kapni az algopirint.
szóval egy húsvét előtti csütörtökön munka helyett a tandem nevű helyre mentem időt eltölteni, ahol akkor még amúgy is törzsközönségnek számítottam. itt elkövettem a külbokatörésemet, amiről szombaton derült ki, hogy törés, és hogy meg kell műteni. így lett.

az áprilist és a májust nagyrészt otthon töltöttem. rengeteg csokoládét kaptam, melynek köszönhetően híztam újabb 7 kilót, pedig azelőtt se voltam vékon. azóta nem jön rám a kedvenc nadrágom, és semmilyen más kedvenc ruhám. ezenkívül hagymácska is eléggé hiányzott, mert csak hétvégén találkoztunk. illetve a cigi is, mert ekkor szoktam le először róla.

nyárra teljesen meggyógyultam, olyannyira, hogy az összes tárgyam meglett és átmentem a harmadszor görgetett mechanika és épületszerkezettan tárgyakból is, ami részemről nem kis teljesítmény.

júniusban dream theater koncerten voltunk a zora és mortz nevű bloggerekkel, akik a barátaim.

egész nyáron nem volt munkám, és gyakorlatra sem tudtam elmenni, mert kicsúsztam az időből, így a nap nagyrészét azzal töltöttem, hogy vártam, hogy hazaérjen hagymácska és unatkoztam – merthogy akkor már itt laktam nála. július 1-től meg hivatalosan is. nem mintha azóta lenne itt bejelentett lakcímem. egyálltalán soha nem volt pesti címem, annak ellenére, hogy itt lakok már 3 és fél éve.
júliusban gecimeleg volt jópár napig, és ezt elég nehezen viseltem.

elkezdődött a fesztiválszezon és a júliusból augusztusba hajló időszakot fesztiválokon töltöttük hagymácskával és az ő barátaival, akikkel amúgy azóta is elég jóban vagyok. augusztus 20-án legyalogoltam vagy 30 kilométert a pilisben a nyomorék bokámmal, mert eltévedtünk.

azon vettem észre magam, hogy egyre többet főzök, és egyre jobban. zöldségeket is, mindent.

szeptemberben 22 éves lettem. mielőtt ez megtörtént volna, hagymácska egy hétre olaszországba költözött, és ez idő alatt én visszaszoktam a dohányzásra mindenki nagy örömére.
elég rossz volt az az egy hét itt pesten hagymácska nélkül egyébiránt.

októberben elkezdtem spinningelni, de bokros teendőimre hivatkozva abbahagytam, így idén se fogytam le.

2007 őszén a blogom színvonala és a látogatottság is meredeken zuhant lefele. ez a tendencia azóta is fennáll, de egyáltalán nem bánom.

a tél derekán expedíciót indítottam, hogy legyen otthon kutya, de sajnos le lett szavazva, ám lehet, hogy tavasszal lesz. ha nem is puli, de valami.

2007-ben rengeteg új album jelent meg, amiket nagyrészt nem hallgattam meg.

2007. december 6-án hármast (majdnem négyest!) írtam inrtegrálásból, ezzel megszerezve az aláírást matematikából és a lehetőséget a vizsgára.

2007. december 11-én ismét eltörtem ugyanazt a bokámat, így majdnem kórházban töltötem a karácsonyt, végül dec. 19-én szabadultam a budapesti merényi gusztáv szana- és krematóriumból.

dec. 11-e óta nem dohányzom és még mindig szerelmes vagyok.
a mai napot pedig tanulással, ivással és virslievéssel töltöm kettesben hagymácskával.
mindenkinek boldog új évet!

az év kajája a bab.
az év itala a forralt bor.
az év zenekarát, albumát, slágerét nem tudom, mert nem hallottam.
az év filmjét nem láttam.
az év színésze hugh laurie.
az év szórakozóhelyét bezárták.
az év hamburgere a wikinger burger.
2007-ben rájöttem, hogy kedvelem alföldi lóbeltet.
a 2007-es karácsony megmentője szkati és az ő párja attila.

mindenkinek sok jókívánság 2008-ra, magamnak 0-hoz konvergáló számú bokatörést, sok lefogyást és cigire való vissza-nem-szokást kívánok.

by dzsilla | ide: life | 13 komment »
13 komment
13 komment

Boldog új évet! 🙂

Ági | 2007. 12. 31. @ 4:46 pm

nekedis! 🙂

dzsilla | 2007. 12. 31. @ 5:12 pm

alfölfi lóbeltkét bazmeg?
ez erősen elgondolkodtatott, hogy kívánjak-e egyáltalán boldogot, de aztán mégiscsak BUÉK!
egyébiránt a hagymácskában szilvesztereztünk többek közt Évával, és ez jó.

műhód | 2008. 01. 01. @ 4:59 pm

van ilyen hely? 🙂
neked is buék kedves Mátyás és a kedves nejednek is.

dzsilla | 2008. 01. 01. @ 5:03 pm

az év színészében feltétlen egyetértünk 😀

zora | 2008. 01. 01. @ 10:09 pm

khmm. cippolino.

műhód | 2008. 01. 02. @ 10:00 am

bujék!

phnb | 2008. 01. 02. @ 11:20 am

azt nem tudtam h hagymácskát jelent 🙂

dzsilla | 2008. 01. 02. @ 12:56 pm

B??ÉK 🙂

Perp | 2008. 01. 02. @ 6:34 pm

azévalbuma nem a the plague? (:

imago | 2008. 01. 02. @ 7:03 pm

nem.

dzsilla | 2008. 01. 02. @ 7:09 pm

akkor jo.

azert majd egyszer potold be a 2k7es zeneket, voltak jok. bar nem tul sok.
mondjuk en beszelek, aki 10-nel kevesebb uj albumot hallgatott vegig egesz evben.

img | 2008. 01. 02. @ 7:30 pm

de hidd el, hogy én is. és nincs is semmi hangulatom bepótolni, és januárban nem is fogom. és februárban sem szvsz.

dzsilla | 2008. 01. 02. @ 7:33 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)