PASO – ELTE, Gólyavár
2007. March 29. @ 5:16 pm

a tegnapi gólyavárbeli paso buli igen jó volt, csakhát nem csalódtam a bölcsészekben ha lehet így fogalmazni, tisztelet a kivételnek. igyekeztem nem betölteni a problémás vendég szerepkörét, de ilyen apróságok azért szemet szúrtak, hogy volt ruhatár, csak nem üzemelt. a koncert hamar kezdődöt és hamar véget is ért, a parno grastból semmit sem láttam, illetve elmaradt a hajnalig tartó buli is, ugyanis a paso koncert után kimetem cigizni, és nem engedtek aztán vissza miután ezzel végeztem, sőt: mindenkit elkezdtek kitessékelni szépen, na ekkor még bőven éjfél előtt jártunk, szóval.
(na egyébként a cigivel is problémák voltak, mert nem lehet az épületben dohányozni, jó, oké. de persze mindenki cigizik, mert miért ne. és persze hogy ezek közül mindig engem szúrnak ki. na szal párszor ki lettem tessékelve, az van.)
szóval elmentünk a tandembe, ahol meglehetősen nagy volt a pangás, és nem is nekem szúrt szemet, de igen furcsa stílusban lettünk kitessékelve onnan zárórakor, annak ellenére, hogy nem voltunk oly részegek, hogy nekiálltunk volna lebontani az épületet, vagy ilyesmi. kimondottan kultúráltak voltunk szerintem. na szóval most így visszatekintve nem is volt olyan jó buli a körülményeket tekintve, végülis.

by dzsilla | ide: life, zenék | 3 komment »
3 komment
3 komment

apró malőrök… 😀

Tim | 2007. 03. 30. @ 1:25 pm

szóval egy helyütt buliztunk aznap. 😀

apuska | 2007. 04. 01. @ 10:39 am

wazze. felhívhattál volna 🙂

dzsilla | 2007. 04. 01. @ 9:03 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)