tegnap még marhán paráztam azon, hogy vajon végleg eltűnt-e a blogom, vagy nem, végül visszakaptam, aztán rájöttem: teljesen mindegy. (persze ilyenkor már könnyen mond ilyesmit az ember)

azelőtt pont azon gondolkoztam – és ezúttal nem a buszon, hanem a tett helyszínén és minden különösebb ok nélkül -, hogy mi a faszér járok egy olyan társaságba, ahol nem igazán kedvelnek engem érdeklek senkit. tisztelet a kivételnek.
valójában nem gond ez, sosem tartoztam egyetlen csoporthoz sem. személyeket tudnék említeni, akikhez kötődöm, de igazából mindig egyedül voltam, és ez talán így is van jól.