***további képek meg bővülés várható a héten még***

A szombati nap pénteken kezdődött, amikor is megejtettük minden idők legvadabb HS találkozóját a Black Dogban. Végülis csak 4 poharat törtünk össze, meg a legkedvencebb ünneplős nadrágom kapott úgy három deci sört, egyébként kulturáltan szórakoztunk. Sajnos Sanyóka Kettő korán lelépett, így már sosem fogja megtudni, miről is maradt le.
A szombat is reggellel kezdődött. Fél 12kor találkozódtunk a buszállomáson, Dorogra indulási célzattal, ohne fényképezőgép természetesen. Gondoltam, mindenkinek megmutatom majd útközben a vidéket, merhogy az milyen szép, de az előző napi tivornyának köszönhetően, majnem mindenki elaludt szépen (főleg a BéPéter).
Dorogról egyenes úton vettük az irányt Dágon felé, ahol megérkezésünkkor átvágtunk a Dágoni Central Parkon, sokak meglepetésére. Ezután pedig már csak néhány lépés a pince, igaz hegymenetben, de Lizzy ügyesen feltalálja magát mert útközben Dág népművészetéről tart nekünk előadást, a falu mindennapjait is figyelembe véve.
És akkor megérkeztünk a már régebben is említett pincéhez, ahol elkövettem egy nagy hibát, ugyanis beraktam némi DT muzsikát, melynek hatására az összes fáradt másnapos HSes leült és zenét hallgatni kezdett. Szacsinak például még a sör se kellett. (nem így a Becherovka később). Jó volt azonban, hogy két tagot leszámítva a Borotvált Hónalj tagjai teljes mellszélességgel képviseltették magukat a jeles eseményen.
És ekkor elkezdtek megérkezni a többi vendégek, akiknek asszimilációs képességeik körülbelül megegyeztek a HS tagokéval, melynek hatására olyan elkülönülés vette kezdetét, amelyen a pia sem nagyon tudott segíteni, legalább is világosban. Ezért aztán lementünk a pincébe, ahol a jelenlevő hsesekkel megkóstoltattuk a hordóban levő száraz fehérbort, ami valszeg jobban ízlett nekik, mint a vadászhoz-vett-de-el-nem-fogyasztott teszkós koccintós vörösbor. Pedig biztos finom volt :D.
Közben szépen lassan megérkezett mindenki, miközben mi elindultunk a falu másik végére hozzánkhoz, ugyanis néhányunknak akadtak kisebb-nagyobb dolgai, a változatosság kedvéért itthon is hallgattunk némi détét, amikor is megérkeztek Skaccék, akiket őstehetségemnél fogva ügyesen felnavigáltam a házunkhoz, így igaz, hatan egy autóban, de visszatértünk a pincéhez, ahol is folytattuk az ivást.
Innentől kezdve elkezdtem filmszakadni, így már csak szemelvényekről tudok beszámolni, például arról, mikor orbuitális energiával megindultam lefele a lépcsőn, csak figyelmen kívül hagytam cipőm lukas voltát, és mire észbe kaptam már repültem is egyenesen be a szőnyegre, mellyel a súrlódás hatására leégettem a bőrt a könyökömről, nameg a térdemet meg bevertem, jjól.
Nameg hogy a Kis Szőke tökrészegen fekszik a hangszóró mellett, miután lehányta a subát, meg a birkaszőrt, meg a pólóját. Én ráadtam a szacsitól ajándékba kapott trendi Ohio-s amcsis pólómat, amit szintén lehányt, ennek tetejébe reggel (hajnalban) felhívott, melynek hatására én felébredtem, és onnantól kezdve érzékeltem csak igazán, hogy mennyire szar sátorban aludni szivacs nélkül.
Skacc jóvoltából készült néhány bizonyíték, hogy tiszteletét tette a Baltás illetve a Bőrtangás, akik saját elmondásuk szerint nem keveset ittak. De annyit biztosan nem, mint mi négyen együtt.( Igen, én vok az a kész-face) És még mi négyen sem ittunk annyit, mint az összes megjelent HS-es (és csak a fólszok nem voltak HS pólóban!)
Illetve még az elmondottak alapján tájékozódtam, hogy nem én voltam az egyetlen, aki lépcsőn gurult lefele, ugyanis Vakemanné, aki eredetileg tiszteletét sem szerette volna tenni betegségéből kifolyólag, viszonylag hatásosan megérkezett, ezután leült a szúnyoggyertyák köré, és ivott. És ivott. És még ivott. Aztán már csak azt hallottam, hogy “Vakemanék mégiscsak maradnának”. (ez nem lehet véletlen, gondoltam én) Aztán végül nem így történt, de az ott töltött idő alatt belefért a már említett lépcsőn legururlás, illetve egy rendkívül őszinte beszélgetés a Baltással a többi HS-es megrökönyödésére (no komment pfff… :D), egy kiadós csikizés HS módra, pornóújság lapozgatás, illetve Zé részéről az este legtrúbb beszólása: “Ha szingli lennél szúrnálak”. Ezúton is köszi Zé, maradandót alkottál.
Balázsék, Szkatiék ezúttal igen szolidan viselkedtek (ezt megszoktuk), szinte alig láttam őket (ezt nem szoktuk meg), lehet, hogy aztán láttuk egymást, csak nem emlékszem (ezt is megszoktuk). Mindenesetre két pofára esés között, mégha nem is mindenki osztja a véleményemet, szerintem jó buli volt.
Mikor Vakemanék aztán mégis leléptek vala, ugyanis részemről elmentünk aludni (igen, ötös voltam magyarból). Aztán ugye azt is megszoktuk, hogy én ha berúgok, eldőlök mint a szög. Namostmár: a táti alkesz népek, nameg a Szöszi Művésznő, aki akkor ébredt, és a másik szőkét se felejtsük ki, aki nemzetiségét tekintve német, még nem bulizott eleget. Beatricét visítottak reggel 6ig a Balázsék sátra mellett, így aztán aludni nemigen tudott senki (csak én, mert tőlem akár bomba is robbanhatott volna). Ebből aztán lett is megszólás Szkati illetve Balázs részről, amit ezúton is kinyilvánítok, hogy sajnálom…
Vasárnap reggel, mikor felébredtem, meglepetésemre már többen elhagyták a helyszínt, de a többieknek itt is köszi a segítségért, volt mit összetakarítani. Hányás részről még mindig lenne mit ugyanis hát ketten odakúrták, jobb esetben a fűre, rosszabb esetben az ágyra, meg a birkára, a subára, meg pólókra, érdekes, hogy a hangszóró hányásilag mégis szűz maradt.
Szóval az utolsó vendég, aki nemzetiségét tekintve német, délután fél egykor sikeresen felébredt, majd sietve távozott, pedig egyrészt tökrészeg volt, másrészt meg már főztem neki akkorra “reggelit”, amiből ő sajnálatos módon nem kért.
A nap többi részét kettesben töltöttük el Szacsival többnyire mocsok eltávolítással, fürdéssel és hegymászással, savanyú és édes szőlő lopással, trabantégető-hegyen való heverészéssel, traktornézéssel, nameg szomszéd kutya etetéssel.
Eljött hát a hétfő, amikor is nem nagyon akartam kikelni az ágyból, mert az nem trú szokás. ?gy hát maradtunk is 11ig, amikor megtörte a csendet a gyomorkorgás, és tetszik- nem tetszik: mégiscsak fel kellett kelni, majdan Pestországba indulni, ahol egy kedves, szép, aranyos szőke ellenőrnéni megvágott minket a 4esen kemény hatszáz pénzre, aminek még örülhetek is, merhát… mer. Lényeg, hogy az Árpád híd- Nyugati – Blaha – Keleti útvonal után kis kitérővel sétáltam egyet az Akácfa utcában is, ahol mosolygások közepette befizettem a büntetésünket, minekutána elvonatoztam haza. És akkor egy Borotvált Hónalj szövegről eszembe jutott a Dorog, Dorog, Bányászlámpa című világsláger. Hát ha nem is a kultikus dorogi életmód-lap, a Bányászlámpa, de ez is valami.
Aztán pedig bemerészkedtem egy Joker nevű élelmiszer boltba, ahol merészeltem venni magamnak egy fél literes ásványvizet, elfogyasztási célzattal. Nem voltam azonban felelősségem teljes tudatában, mikor ama megbontott állapotban lévő palackozott csodát egy párkányra helyeztem, és egyedül hagytam, illetve egy méterre eltávolodtam tőle. Ugyanis egy minden kétséget kizáróan trú néni gyors léptekkel odaférkőzött a közelébe, és mire észbekaptam már ki is bontotta, és itta és itta… és itta. Én meg néztem, majd elszomorodva lemondam róla. Nahát ennyit Dorogról, irány hát a Dágon, megjött a hajó.
Annak ellenére, hogy nem emlékszem, mégiscsak mondanám, hogy a mellékhatásoktól és utórezgésektől eltekintve, egészen trú lezárást kapott ez a nyár is. Nincs más hátra hát, mint megvárni a következőt.

*** a beígért bővítés jön most***

Külön írom mer szerintem nem fogom még egyszer átböngészni, meg más se ha már háromszor végigolvastam vagymi. Lényeg, hogy megérkeztek a várva várt Sipka-képek (köszi Eszti és Balázs), ígyhát róluk is tok már némileg képekben mesélni, nameg jött egy kevés bizonyíték a sokféle pia hánytató hatásáról is.
Lényeg, hogy Balázsék viszonylag visszafogottan viselkedtek, és ezen a hintán ültek egész addig, amíg le nem mentek enni. Belém fog kötni, hogy nem emlékszem egészen pontosan (kezdődő alzheimer-kór), dehát ugye hogy ki mire emlékszik, az opcionális. Finnyásabbak hoztak magukkal “igazi húst” (nalátod még erre is emlékszem), mer a szalonnának magas a koleszterin tartalma. Míg a család vígan vacsorált, Szkati észre vette, hogy valami nincs rendbe. És erre itt a bizonyíték, hogy a Szőke Művésznő nemcsak a már fent említett dolgokat áldotta meg, hanem a Szkati oskolatáskáját és egyben ágyneműjét is, melyet aztán ugye ki takarít le? Na ki? Hát persze hogy az, akui józan. Nomeg akinek érdeke.