kinyitom, becsukom, kinyitom, becsukom, kinyitom, becsukom. de nem írok. nem én. persze ezen jár az eszem egész nap, pont ezért nem.

amúgy elég ínséges idők járnak az irodában mostanság, mert a kollégám, akivel egy légtérben vagyunk úgy napi 8-9 órát, az totál besérült valami kicsinyes baromságon. bár nem igazán tartottam mélyenszántónak a dolgot, de elnézést kértem, és utána még kérleltem egy ideig, hogy hagyja már ezt a picsába, hát tegnap volt pont egy hete, hogy nem szól hozzám normálisan, csak, ha nagyon muszáj. mint az oviban. persze én nagyon jól tudom, hogy nem az a baja, amit mond, de tulajdonképpen már le is szarom.

sajnos én olyan vagyok, hogy eléggé rámrakódik az ilyen hangulat, és azóta úgy telnek napjaim, hogy felkelek, túlélek, hazajövök, csetelek, aztán beájulok az ágyba. persze még egy fasza megfázást is kifogtam szülinapomra, úgyhogy most eléggé nem jó nekem.