ez az év is jól kezdődik.

szóval van ez a munka, amit elvállaltam övön alul jobb híján, addig sem unatkozom, vagy csinálok hasznos(abb) dolgokat itthon, mint például adobe programokkal játszás, angol tanulás, ruha hajtogatás vagy wc pucolás. az történt, hogy viszonylag hamar kiderült, hogy hát ez mégsem életem melója egyetemi diplomával. nahát, mik vannak. valószínűsítem persze, hogy kedves munkaadóimnak gőze sincs, hogy milyen végzettséggel meg háttérrel alkalmaznak embereket, dehát ez nem is igazán lényeges.

hozzá kell tennem, amikor dolgozni kezdtem ott, akkor már nagyjából fél éve kerestem munkát, és annyira bele voltam fásulva, hogy úgy voltam vele, hogy baszok én erre rá, amíg itt vagyok, addig van valamennyi fizum, meg aztán, ha jó vagyok, akkor talán megtartanak májusig. nem ez történt.

annak dacára, hogy egy hónappal a kezdés előtt egy darab pályázatot sem adtam be sehova, eccecsak elkezdett csörögni a telefonom, és egyből három futó pályázatom is lett, amiből még mindig mind a három fut (nem igazán kapkodják el, az tény). namost olyan körülmények között, hogy bármikor kitehetik a szűrömet ok nélkül, és közölve lett az elején, hogy olyan három hónapig alkalmaznának maximum, én nem tehetem meg, hogy ezeket a lehetőségeket veszni hagyom. főleg, hogy azok kihívást is jelentenek számomra, nameg talán végre tartoznék valahova, nem csak úgy jönne néha a főnökség megnézni minket, mint az állatokat az állatkertben úgy, hogy még belépőt sem fizetnek.

a nénim (aka főnökasszony, pályát tévesztett tanárnő. magyar vagy töri szakos lehet, esetleg hittan. rutinja van, logika az kevés szorult bele. empátia, emberismeret semmi.  véleményem szerint elég rossz tanár lenne, mert a tehetséget nem ismeri fel, a hozzáállást nem értékeli, csak és kizárólag a fiúk (7/80) meg azok a jó munkaerő, akik elismerik alattvalóságukat az ő kis birodalmában.) a kezdetektől fogva utál. azokat is utálja, akik kedvelnek engem, de leginkább azokat gyűlöli, akik jobb nők, mint ő valaha is volt (ezt onnan tudom, hogy percenként elmondja, hogy neki nincsenek hosszú formás combjai, de azért okosnak tartja magát), és esetleg még van, vagy maradt némi tartásuk a jelenlegi cudar magyar valóságban. gőze sincs, hogy ki kicsoda és nem is nagyon érdekli, mondjuk engem sem ő, ha már itt tartunk.

naszal az történt, hogy már megint állásinterjúra kell mennem, és sokszor kellett az utóbbi időben, mint ahány nap szabim volt, így aztán fizetés nélkülin voltam 3 napot decemberben. én kibaszottul utálok kérni egyébként bárkitől bármit, de mivel január van, amivel jár két nap szabim (nem tudják, mikor rúgnak ki pontosan, így időarányosan havonta 2 jár), gondoltam, gond nélkül kiveszek egyet. hát a nagy lófaszt.

idézem: nénim – “miért, ha azt mondom, nem mehetsz, akkor nem mész? akkor mi lesz? túl sokat hiányzol, és ez azt vetíti előre, hogy nem akarsz velünk hosszú távon együtt dolgozni. de menjél, bánom is én.” mindezt 50 fős közönség előtt hangosan.

én: – “sajnálom, dolgom van.” (mindezt háromszor)

mit kellett volna mondanom: – “magának (tegeződünk amúgy) 3 hónap az hosszútáv? mégis mi a retkes lófaszt gondolnak önök magukról? ez itt maga a kánaán? hát bekaphatják az összes faszomat.”

és akkor most hős lennék.