már jó ideje (2 napja) érlelődik bennem, hogy erről a lemezről (és a zenekarról) írnom kell egy rövidet, mert meglátásom szerint a magyar ska/reggae színtér egyik legjobb zenekara. most, hogy kb. fél év alatt behatóan megvizsgáltam a hardest time c. nagylemezüket (mely egyébként egy az egyben letölthető zenekar honlapjáról más finomságokkal együtt), realizálódott bennem, hogy a poszt nem érdemel halasztást.

kapcsolatom a zenekarral a twitteren kezdődött egy link formájában 2009-ben, és a myspace-en folytatódott. ebből is látszik, hogy régen volt. szégyenletes dolog részemről, hogy azóta sem sikerült egyetlen koncertre sem eljutnom, így aztán tényleg csak a kiadványokra, és a szövevényes zenekari összefonódásokra fogok hagyatkozni. pedig mostanában ilyen egyenszerkóban nyomulnak a fiúk, ami ismételten megérdemel egy plusszpontot:

a tagokról érdemes megemlíteni, hogy sokuk játszott már sokfelé a műfajban. például az egyedi megjelenésű szasza a jelenleg (remélem csak ideiglenesen) inaktív szombathelyi tizenhét zenekarban, mely zenekar tagjainak a 2006-os sziget fesztiválon elég sok sört eladtam, melynek hatására a sokadik körben puskát kértek pult alól. vagy a gitáros szili miki a jelenleg félig inaktív (2 koncert/év) boogie mammából (naná, hogy innen fúj a szél), aki már ott is villantott pár érdekes ötletet, például a gyógyszerész c. egyik kedvenc számomban.

a lemez minősége meglehetősen egyenletes: nincsenek a többihez viszonyítva kiugróan jó vagy rossz dalok, viszont vannak rajta meghökkentő szerzemények, mint például a dididal c. eposz, melyhez csatlakozott a mostanában (méltán) a hazai élvonalban emlegetett paso énekese is. ezt a dalt azóta sem sikerült hova raknom, főleg mióta kijött a subbát is megjárt klipp is. a zenekar egyik tagjának bevallása szerint csak vicceltek.

ahogy drága jó opponensem mondaná, a lemez legnagyobb erőssége a szaxofon. ahogy drága jó opponensem mondaná, kár, hogy a szaxofonos személyére nem találok a zenekari felsorolásban hivatkozást. reméljük a fiúknak soha nem jut eszébe lemezt kiadni szaxofon nélkül. további erősségként megemlítendő a ritmusszekció (pl. az 1000000$ (sic!) c. dalban különösen tetszik), ahogy már az ebben a műfajban lenni szokott. sokan vádolják azzal a reggae zenét, hogy unalmasan mantrázza ugyanazt a dallamot ugyanarra a ritmusra, ami általánosságban igaz is, de a legtöbb helyen a teadies ezt a problémát egy ügyes gitár- vagy szaxofonbetéttel megoldotta. najó, a lassú számok helyenként tényleg unalmasak, de legalább rövidek, és annyi baj legyen.

slágergyanús szerzemények között említeném a jajj a rudeboyok és a mi ez a zaj c. dalokat, ha én three teadies lennék, teljesen biztos, hogy ezek valamelyikéhez készítenék klippet, vagy készítettem volna a meglévők helyett. ennek ellenére a jobb emberhez készített videoklip az idei egyik legjobb, amit láttam, csak a lemez hangulathoz képest, meg úgy általában mindenhez képes kissé szomorkásra sikeredett. viszont azóta is gyakran eszembe jut, hogy szasza hogy a fenébe hajtogatta bele a lábát a tolószékbe ilyen módon. (vigyázat, lehet benne celebet szpottoloni!)

néhány kritikát olvastam a lemezzel kapcsolatban, ahol a szokásos “minek énekel angolul, aki nem tud” frázisba futottam, ami persze jogos, ha valami véresen komoly metálkodásról, vagy mondjuk egy eurovíziós dalfesztiválról van szó, de ebben a műfajban nem ritka az ilyen-olyan akcentus, nameg szasza karakteréhez szerintem kimondottan passzol ez a rough hunglish.