beigazolódott a félelmem, az élet szar, tanszékvezetőnek meg azért érdemes lenni, mert akkor indoklás nélkül lehet fikázni más erőfeszítéseit.
beigazolódott a félelmem, az élet szar, tanszékvezetőnek meg azért érdemes lenni, mert akkor indoklás nélkül lehet fikázni más erőfeszítéseit.
a belső konzulensem csütörtök napfényes napján nem találta azt mondani a félkész diplomámra, hogy szar. szóval gyanús, hogy valami egészen újszerű meglepetést tartogatnak nekem a keddi prezentációra, vagy mondjuk egy héttel leadás előttre. de az is lehet, hogy kölcsönösen meg akarunk már szabadulni egymástól, és ezért mondják, hogy jó lesz az, csak legyünk már túl rajta. ebben az esetben még a végén lesz idén diplomám, és akkor egy hétig bulizunk!!
isten ments, hogy védelmezzem dicső álamfőnket, de elnézve közelebbről a kis papírkát, valószínűleg egyszerűen hanyagul veti a papírra a dupla betűket. ahogy az a “köszönettel” szóban is jól látszik, hogy az egyik t betű csak fél. egyébként az “álomás”-nál tisztán kivehető a szándék az l betű megduplázására, bármelyik grafológus megmondhatja. viszont az álamfőnél tényleg nem fogott a toll, pali bácsi. 🙁
1. apám a facebookon.
2. ültettünk egy erkélyládányi sóskát úgy két napja, és ma reggelre kinőttek a kis sóskák, és most félnem kell, hogy hagymácska lecserél, s eztán velük is alszik, mert én alkalmatlan vagyok. mindeközben feltaláltam a poligami nevű társasjátékot.
3. a diploma arra jó, hogy tudsz-e olyan tervet csinálni, amit a tanszéken elvárnak tőled, semmi másra.
4. a sör az miért szárít ki, ha 95%-a víz, csapolt sör esetében 97%? ez folyamatos hidratálódást jelent az alkoholbevitel mellett. még folyamatos wc-re járás esetén sem tudsz annyit kipisilni, amennyit megiszol. vegyünk mondjuk 6 sört, az 3 liter folyadék. jelentkezzen, aki 3 litert tud pisilni egy sörözés alkalmával!
bár hagyma szerint felszabadultabb vagyok, meg jobb kedvű, mióta nem dolgozom az sm-ben, de azért tökre paranoiás is, hogy például ez meg az biztos utál. ez meg az alatt gyakorlatilag bárki érthető, akivel közelebb hozott minket egymáshoz a jósors (értsd: söröztünk már legalább kétszer együtt). szóval ha olvasod ezt, akkor hívjál föl, keress meg, gyere át, különben szomi leszek.
valahol a “na, akkor nézzük át a telpüléstervezési terv vonatkozó fejezeteit” és a “nem is, inkább rajzoljuk meg a közlekedési hálózatot a terven” és az “időpontot kéne egyeztetni a helytörténeti gyűjteménybe” bermuda-háromszögben vagyok elveszve épp. lehet szavazni.
tök jó, hogy végre belenyugodtam, h nyárig már nem lesz munkám, de legalább a diplomát be tudom fejezni.
ehhez képest a harmadik napot cseszem el a településszerkezeti terv vizsgálati szintű bemutatására (tehát még csak fejben történt módosítás) a rohadék fotosopban, és két interjúra is megyek a héten.
egyetlenegyszer történhetnének úgy a dolgok, ahogy elterveztem?
rég volt már jófaszi poszt, úgyhogy elnézést kérek a rovat gyűlölőitől, mert most lesz.
james franco ha nem is 2010 legjobb faszija, de legkúlabb arca, az biztos. nem elég, hogy beszívva vezette az oscar gálát, miközben maga is jelölve volt (ld. a képen), mindemellett megkapta 2010-es ‘stoner of the year‘ díjat. mondjuk a borosta határozott 2 pontot dob rajta, de akkor is.
az jutott eszembe az imént, mivel mostanában elég sok filmet nézek, hogy többnyire a B kategóriás színészekből lesznek a sorozat színészek, mint például freddie prince jr., akinek ma néztem meg az imdb-s adatlapját, és hát kurvára meg van öregedve. igaz utoljára a csaj nem jár egyedül c. műremekben láttam (1999), mert a 24-et sajnos nem nézem. ez alól a szabály alól kizárólag hugh laurie kivétel, aki szerintem elképesztően jó színész. (és persze ryan gosling, aki az ifjú herkules kalandjaival “égett bele a köztudatba”, de mondjuk őnála pont az volt, hogy sorozatban kezdett, de kinőtte magát belőle)
fel is idéztem hirtelen néhány tipikus sorozat karaktert, mint pl. cameron vagy dr. wilson a houseból, dexter, vagy akár orson a szülifeliből, szinte mind csak sorozatokban szerepelnek, vagy egy-egy mellékszerepet kapnak néhány mozifilmben, de ennyi. persze az is lehet, h ennek csupán az az oka, hogy a sorozatgyártás felemészti az összes idejüket.