komolyan irigylem az embereket.

tegnap például néztem a széfet, és volt benne két nő, akik olyan dolgoknak bírtak hihetetlenül, percekig, hangosan örülni, hogy kitalálták a minestrone-t két választásból, meg valami másik hasonló kaliberű kérdést. mondtam is hagymának, hogy milyen jó lenne olyan család (incl. me), akik ennyire felhőtlenül bírnak örülni apróságoknak (pl. ma nem fáj a hátam, fel bírtam kelni időben vagy hogy főztek nekem kávét.)

erre ma reggel kinyitom a facebookot, ahol vallásos ismerős annak örül, hogy kapott “a cégtől” lejárt szavatosságú édességet, és az milyen finom, és szerinte mégnem romlott meg. de ez mind semmi, mert a többi vallásos ismerősei is mind kérdik h kaphatnak-e belőle.

mi a fasz van az emberekkel? mégiscsak a vallás a boldogság kulcsa? miért írok le ilyeneket?