elég nehéz megfelelően viselkedni – ha lehet egyáltalán -, amikor az ember egyik barátja egyik napról a másikra öngyilkos lesz. a suliban azért persze lekötöm magam, meg senkinek semmi köze ehhez, és semmi kedvem miértekre se válaszolni, én kb tudom, miért történt ez így, és bár nehezen, de elfogadom a döntését. itthon aztán sokkal szarabb egyedül, míg haza nem ér a másik felem.

igaz, mostanában keveset találkoztunk, mióta pesten lakom, némileg halványultak a szálak, komolyabban nem is beszélgettünk az utóbbi 4 évben, amit most persze borzasztóan sajnálok. mert mi lett volna, ha tudok róla, hogy erre készül? persze ezen hülyeség gondolkodni, tudom.
egyébként nem az a fajta ember volt, aki elrontotta mások hangulatát, illetve nem volt az a szomorkodós típus. épp ellenkezőleg. csak aztán elfogyott belőle a spiritusz valahogy, és én ezt nem vettem észre, vagy nem akartam észrevenni, és ez így most eléggé bánt.