2008. March 21. @ 10:36 am

úgy látom, a tanáraimon is rajta van a tavaszi balfaszémia, nem csak rajtam.
3 héttel ezelőtt el kellett dönteni, hogy mit kívánunk tervezni ózd legkoszosabb, legundorítóbb, és legszarabb paraméterű telkére, ami a gyártelepen van, a város közepén, viszont szemben vele mindenféle kulturális épületek vannak, szóval eléggé kontrasztos a hely.
eredetileg kollégiumot akartam volna odarakni, de aztán olyan sokan azt akartak, hogy végül nem. de nem volt már gondolkodási idő, és kedves tanárom felírt pár dolgot, amik közül lehetett választani. emlékszem, szó szerint felírta, hogy erdei művelődési ház.
és oké, hogy a város közepén van, igazából nem gáz, mert amúgyis zöldfelülethiányos a város, azt meg ki nem szarja le, hogy körülötte x négyzetkilométeren ott bűzölög a gyár.
erre 1 hete kérdik a többi tanárok, hogy végül akkor mi lett, és mondom, hogy erdei művelődési ház lesz. addigra már egész jó eképzeltem, hogy teleszórom kis rönkfalas házakkal, és mindegyikbe lesz nyúlcsipogás meg szarvasbőgés, meg virágszaglászsás, mint a mesében. és akkor szóltak, hogy azt nem lehet a város közepére, mert nem. de mondom nekik, hogy a balázs írta fel a saját kezével a táblára, és akkor még én voltam a fasz, hogy nincsenek önálló gondolataim. de ok, legyen csak művelődési ház, ami még mindig nem olyan rossz téma, de azért nem ugyanaz.
megterveztem, már kezdett kialakulni az alaprajz, minden, szép szimmetrikus épületet csináltam, majdnem szemben a múzeummal, hogy harmonizáljon, az oké, hogy szarul raktam rá a telekre, de annak is oka volt, és különben is az lett mondva, hogy nem kell figyelembevenni a telekméreT, ami egy 40×180 méteres elnyújtott szar. szóval nem volt tökéletes, de azért többé-kevésbé ki volt találva.
erre odamegyek a balázshoz, és mondom neki, hogy a gyöngyiék leszavazták az erdei művelődési házat, ezért lett csak művelődési ház. mire ő mondja, hogy jóhogy, mert a város közepére nem lehet erdei művelődési házat tenni. nem győzöm hangsúlyozni, hogy 3 héttel korábban ő írta a saját kezével fel a táblára címet. de erre még azt mondtam volna, h jóvan, mindenkinek vannak szar napjai, dehát amit csináltam azt is gondolhattam újra, mert őszerinte szar volt. persze azt már nem hallgatta meg h miért lett olyan amilyen, egyszerűen csináljam újra meg legyen modern, meg ferde meg fasza. szóval megint az van, mint minden félévben, hogy kitalálok valamit, és végül megrajzolom azt, amit a balázs gondol (hiába, szimmetrikus épületet nem tervezünk a 21. században, maximum organikusat, az nem gond, hogy már a csapból is az folyik…), dehát ezt az utolsó félévet már csak kibírom valahogy… nem mintha a nagy corvinus egyetemen jobb lenne a helyzet amúgy, de azt még egész jól megúsztam eddig balfaszémia nélkül ebben a félévben.

by dzsilla | ide: life, urban | 3 komment »
3 komment
3 komment

Hogy lesz erdő a város közepén?

phnb | 2008. 03. 21. @ 2:21 pm

sehogy. (egyébként fát ültetni bárhova lehet, szemétdombra is, csak több odafigyelést igényel)
de nem erdő lett volna, hanem múzeum gyakorlatilag nagy parkkal. igazi állat nem lett volna benne, maximum hal, az meg nincs az edőben 😀
egyébként meg nem ez a lényeg, hanem a tanári logika, vagy logikátlanság, illetve az én basztatásom közti összefüggés.
amúgymeg pont annyira szar ötlet oda erdőt rakni, mint egy modern fost, vagy bármit, úgyis elhordják a cigányok.
egyébként meg ózd felé nincsenek is erdők, csak kopár dombok vannak.
ózd szar hely 🙁

dzsilla | 2008. 03. 21. @ 2:28 pm

Ne hagyd magad! Tervezz barokkot dafke! 😀

Altruista | 2008. 03. 22. @ 8:51 am


Kommentelj!
(kell)
(kell)