1. Lurticia McNeal – Ain’t That Just the Way
az első vállalható szám, amit meghallgattam. előtte nyálas buzizenéket hallgattam. ez a dal képzi az átmenetet a nyálas buzizenék és a véres halálmetál között.
2. Nirvana – All Apologies
kb. 4re tehető az évek száma, amit Nirvana hallgatássl töltöttem, így korszakmeghatározó számomra a zenekar, kellemes kis depis éveket töltöttünk együtt, Kurt meg én, annak ellenére, hogy amikor elkezdtem őket hallgatni, Kurt már rég halott volt.
3. Rage – Leave it all Behind
Ez már a hevimetálos korszak, némileg átfedésben a punkrock-kal korszakilag, mindenesetre ez a legjobb hevimetál zenekar egyik legjobb albumának legjobb száma. szerény véleményem szerint. (igaz dilemmában voltam a staight to hell-lel kapcsolatban még)
4. Dream Theater – The Spirit Carries on
a dream theater vitathatatlanul a legjobb mai progmetál banda, és én velük kezdtem ezt a progmetálos bazt, ami hellyel-közzel még most is tart, ha félretesszük azokat az elektronikus lófaszokat, amik mostanában alátámasztják zenei elkurvulásom tényét. Ezt a dalt körülbelül 2001 táján hallottam először, az egyik legszebb dream theater szám, ami más miatt is fontos nekem, de ezt egyelőre még nem kötöm az orrotokra.
5. Enigma – Snow of the Sahara
Ez egy kevésbé ismert enigma dal, annak ellenére, hogy kurva jó.
2003 tájékán volt műsoron nálam, azzal a sráccal egyidejűleg, akitől akkoriban kaptam.
6. Pain of Salvation – Chain Sling
ez egy reneszánsz darab 🙂
szintén prog, de kicsit másabb, mint a dream, kicsit svédebb, európaibb, tökmás, na.
lényeg, hogy sokat jelent nekem ez az album (remedy lane), és az összes közül leginkább ez a szám.
7. Queen – Bohemian Rhapsody
Ez egy régi darab, és biztos vagyok benne, hogy mindenki ismeri. Freddie és a Queen halhatatlan, a Wayne világa is, illetve egy nagyon kedves barátom mindig beteszi nekem ezt a számot a kedvenc dági kocsmámban, ha éppen ott vagyunk.
8. A Perfect Circle – Three Libras
blogom fejléce is őrzi az a perfect circle logó emlékét, merthogy a pletykák szerint nem lesz több apc album. annak ellenére, hogy nem tegnap adták ki az albumot, ez az egyik legkésőbbi felfedezettem, mely meghatározó is számomra. egyszer megálmodtam, hogy a régi sulimban ezt a dalt játssza nekem néhány kedves barátnőm, akiknek amúgy semmi közük a hangszerekhez, de az egyik legkedvesebb álmom ez mégis.
9. Isten Háta Mögött – Tavaszi Nemződüh
Ez a legújabb, 2005-ben jött ki. Az egyik legjobb magyar korong szerintem azóta is, meg amúgy is, a magyar viszonyokat elnézve. ez a dal is személyhez köthető, olyasvalakitől kaptam, aki akkoriban, mikor küldte, még azt hitte, hogy jófej vagyok. amúgy a személyhez köthetőség majdnem az öszes többi dalról is elmondható.
Elvileg most pedg meg kéne kérnem 9 embert, hogy csináljon top9es listát. de lehet, hogy meglincselnek, úgyhogy ideírom, akiknek kíváncsi lennék a zenéire, és még nem hívták meg, aztán mindenki eldönti szépen, hogy megcsinálja-e oder nein. tehát a lista:
Bpeti, Faffy, Imago, Gorcsev, Kukac7, Morc, Patrik, Idegenköpeny és Frídhof
+1 Nyanyi 🙂
köszönöm a figyelmet 🙂
Nem van itt semmi:D