na akkor most, hogy már két év is eltelt, mióta megírtam bemutatnám nektek a legjobban sikerült versemet. (meg amúgyse tok most mást írni) vigyázat, szerelmes! ja és nemröhög, nembőg. vagyis tulajdonképpen már úgyis mindegy.

Tenger

Megfojtasz engem és nem is tudod,
Nem tehetsz róla, és nem a te hibád.
Egy árvalányhaj mező közepén vagyok
Azóta, lenge szél kavarta hullám

Tengerén állok, és nézem a földet,
Amely fölött örvénylik a meleg ár.
Nézem, és nem látom a zöldet,
Sem sárgát és semmi színt csak formát.

Egy hónapja e metaforában élek,
Azóta a hajad is még hosszabb talán,
És mikor innen a távolba nézek,
??jra látlak a szürke domb oldalán.

Álltam a víz fölött a novemberi szélben,
Hömpölygő kis fodrok a Dunán,
??sztak odalenn lassan az esti fényben
Mind csillogó gerincű hullám.

És egyszerre oly szép volt minden,
Oly tökéletes, tiszta összhang.
Már majdnem el is hittem,
Hogy ez nem az a sötét barlang

Melyben valóban vagyok és élek
És én hittem, hogy tiszta
Amit teszek és érzek
És soha nem üt vissza.

És látod, ott állsz, állsz velem szemben
Kinyújtanám, ha tudnám,
És nem remegne a kezem,
Falakat döntenék, az eget megnyitnám

Ha igaz lenne a mező,
Ha úgy folyna a folyó,
Ha meleg lenne a szellő
Ha végre visszanéznél rám.

2004. 12. 03.