honnan tudjuk, hogy menthetetlenül alkoholisták vagyunk?
(kopirájt)

délutáni rajzoláskor a borosdugóval szeretnénk ablakot radírozni az alaprajzba.

valójában faszér kuncsorgok bocsánatért, mikor vannak személyek, akiknek én sem tudtam megbocsájtani. ezvan.
I’m a loser baby, so why don’t you kill me?

ritkán érzem azt, amit most, hogy nem látom a végét annak amiért taposok. néha fel is adom, mert értelmetlennek tűnik, de aztán ébredéskor mindig úgy érzem, ezt még meg kell próbálni, akkor is ha kudarcba fullad.
mert fontos nekem.

a hétfőhöz képest élek és virulok, a körülnézésnek köszönhetően nem baszott el egy autó sem a ménesin, csak majdnem, a fekvőrendőr ellenére, majd rájöttem, hogy csak anita hozta rám a frászt.

zenészek…

jó, unatkozom.

annyi fasságot álmodtam össze az éjjel, hogy borzasztó.
kezdeném azzal, hogy felújították a dági művelődési házat (!), és akkor azt már meg sem említeném, hogy szellem lakott benne. a függöny volt az.
a többit tessék hozzáképzelni.

a legközvetlenebb környezetem többnyire azt szokta gondolni rólam a stílusom és az egyéniségem dolgokhoz való viszonyulásom miatt vélhetően, hogy

1. csilla tud vigyázni magára
2. csilla tudja hol a határ

egyetlenegy hozzáfűznivalóm van a dologhoz sűrű bocsánatkérések közepette: sajnos ez nem mindig igaz.

élek.
elbasztam néhány dolgot.
fáradt vagyok.

– ci-án-ká-li? ciánkáli. az mi?
– bolt.
– és mér van rajta pocok?
– az nem pocok, hanem patkány.
– de mért?
– mert rokker bolt, azért.