2006. September 18. @ 3:48 pm

újabb iskolai feladatot kaptunk, és e kérdésben a ti véleményetekre is kíváncsi lennék. a 4-6 villamospálya felújításával kapcsolatban kellene átfogóan a hibákat feltérképeznünk, és úgy átalakítanunk, hogy funkcionálisan (esetleg esztétikailag) jobb legyen, bár mind tudjuk hogy ennek már semmi értelme, illetve eső után köpönyeg, de én személy szerint keveset járok vele, és ti, akik esetleg többet, kíváncsi lennék a megállókkal kapcsolatos komfortérzetetekre például különböző időjárási viszonyok között, a székek helyetti támaszkodókkal, az árnyékvetőkkel, illetve a megállóból való továbbjutás nehézségei iránti problémáitokkal kapcsolatban. egyes megállókat meg is lehet nevezni (sőt, leginkább erre lennék kíváncsi), de ha átfogó probléma van, azt is írjátok meg.
tudom, hogy a coNbino már önmagában is elég nagy probléma, de nem feltétlenül erre akartam rávilágítani, mert nem villamosmérnök vagyok 🙂
kössz a segítséget előre is!

by dzsilla | ide: life | 5 komment »
5 komment
5 komment

még nem mentem rajta asszem egyszer sem, mert sosem jár. a javaslatom annyi, hogy legyen a helyén bringaút. 🙂

phnb | 2006. 09. 18. @ 7:05 pm

??llőin fos a nem árnyékoló, mert átlátszó

Dr. Blekksíp | 2006. 09. 18. @ 7:53 pm

meg ne csináld! a ti ötleteket fogja ellopni egy idegen arc, aki hatalmas pénzeket akaszt le majd a projekttel!

morc | 2006. 09. 19. @ 8:18 am

Szegeden meg minden szar. Meg minek felújítani a pestit, amikor jön a forradalom, és szétverik?

bpeter | 2006. 09. 19. @ 2:37 pm

árnyékvetQ mindenhol szar, és nem árnykol. amúgy valóbvan semmi érteleme ennek a feladatnak, bár nem a forradalom miatt, csakmert nemrég újították fel ezeket, dehát ígyis-úgyis szar.

dzsilla | 2006. 09. 19. @ 5:00 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)