dzsilla üzenete:
mi az h nem engedték?
dzsilla üzenete:
még 4 percig elvileg lehet
img üzenete:
múltkor mumus2-re szavazott

végülis apám igazából talán még sem lehet olyan vészes… emlékszem, egyszer elment az akkori pasimmal meg a barátnőmmel rally versenyre szakadó esőben, gyalog. peig már akkor is bőven 40+ volt.

köszönet mindenkinek a köszöntésekér. tényleg.
[könnybelábadt szemmel bámul]

kopirájt: Gyagya

mialatt a zenekar egyik fele teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, a másik alapítótag, p.sz. dzsilla aus niederösterreich a napokban világosan kijelentette egyéb ellentétek, illetve összeegyeztethetetlen problémák miatt a borotvált hónalj nevű, méltán híres zenekar végleges feloszlását. mindemellett arról is tájékoztatta tudósítónkat, hogy a zenekar nevét nem kívánja tovább használni, illetve az extagokkal nem kíván többé együttműködni, különös tekintettel zenekari munkákra. esetleges szólókarrier kezdetének lehetőségét is tagadta, mivel állítása szerint szeretné kipróbálni magát az élet más területein, többek között épp a teleportálás technikájának tökéletesre fejlesztésén dolgozik rendkívüli intenzitással.

a hangya a billentyűzetemben lakik f3 alatt. well.

azért a kommunikációs menedzseri munka csúcspontja mégiscsak az volt, mikor egy németországba címzett csomagon ez állt: “DAJCSLAND”.

a tegnapi nap úgy volt szar, ahogy volt. a mai is úgy kezdődik.
először is tegnap elaludtam. nagyon.
ezekután elmentem dolgozni, előléptem (vagy vissza?) kommunikációs menedzserré a posta logisztikai központjában. levelet válogatok. rosszabb volt, mint 30 km gyaloglás, mint 3 óra erobik az egyetem tesitanárnőjével, mint 8 sör és 5 unicum után a másnap. na úgy érzem magam most kb.
az úgy folytatódott, hogy ma reggel elaludtam.
kaptam levelet a lakótársamtól. mi már csak így levelezünk, mert bár egy szobában lakunk, mégse találkozunk soha. mikor én hazajövök, ő már alszik, mikor én otthon vagyok, ő dolgozik. történt ugyanis, hogy múlt héten ennek ellenére elég sok időt töltöttem el az albérletben. szombaton, mielőtt eljöttem, természetesen elmosogattam, ahogy azt kell, minden… erre ma reggel ott figyel a levél az asztalon, hogy “miután használtad mások cuccait mosd is el!“. először úgy gondoltam, válaszra sem méltatom, de olyan geci fáradt voltam, hogy felment a pumpa és szépen beszóltam neki (ne azé szeressenek, mert folyton meghúzom magam. tegnap meló közben is beszóltam egy idegesítő kis önmagát bossnak érzőnek, kurvaéletbemá). ugyanis elmostam a cuccait, amiket nem én használtam, hanem ő, csak azt szegény nem vette észre… ahogy énse a teafőzőtálját. jópersze, valamilyen szinten jogos, mert igazából nem sokat takarítok albiban, meg amúgyse, de ma reggel ez kurvaszarul esett. rinya off…
de ezekután még alakulhattak volna jól a dolgok: délutáni alvás, kajacsinálás, megevés, koncert.
ehelyett tíz előtt felhívott anikó, hogy délután építészet team work. hurrá!

*kopirájt edward norton

nemtok leszokni az allergiagyógyszerről, mert viszket.
ja és mámegin nem tudtam felkelni időben. ja.
az erő legyen velem ma éjjel 12 órás levélválogatás alatt…

ismét megúsztuk a húsvét, szerencsére csak negyed 12-re értem haza, így mentesültem a tojásfestés, meg a büdös kölni szaga alól—> többnyire. esztergomban azért kaptam a nyakamra meg a hajamra, de barátoktól ugye majdnem bármit eltűr az ember. és örültem, hogy mégse szódával…
persze beszélhetnénk róla, hogy hagyomány, etc…, nos tavaly is délben keltem fel, és nem emléxem már, hogy alapból rossz volt a csengő, vagy valóban nem keresett addig senki, de legalább kialudtam magam. ez van, nem vagyunk egy hagyománytisztelő nemzedék… egyesek szerint ezen változtatnunk kéne.
szerintem a húsvétban a kötözött sonka a legjobb dolog. változatlanul.

nameg azért arra az eshetőségre, ha a csengő neadjisten működne, jimmyke azért jó protektor a maga kapudöngölő, hörögve acsarkodó, kedves, vendégszerető modorával… szeretem jimmykét.

persze nem olyan ez már, mint gyerekkorunkban, mikor esküdt ellenségek néhány százas reményében (egy is sok volt) jöttek meglocsolni ENGEM, és még be is szóltak, anyu meg tömte a zsebüket. legszívesebben megfojtottam volna őket.
és volt egy fiú, aki mindig úgy viselkedett, mint egy lány, és amikor már nagy 14 évesek lettünk, és a többiek mind kezdtek elmaradozni, ő még mindig becsöngetett húsvét hétfőn reggel hétkor. akkor még olyan csengőnk volt, ami működött. csaképp a harmadik szomszéd is felébredt rá, ha…
és amikor már 16 és voltam, akkor idősebb fiúk jöttek locsolni. szódával. a legkínosabb az egészben az volt, hogy hót vizes ruhában kellett megvárni, míg megisszák a piaadagjukat. de ezen legalább jót nevettünk. azt hiszem, az volt az utolsó igazi húsvét számomra.

a legkedvesebb emlék mégis az volt, amikor öcsém ment először locsolni apámmal. tele volt izgalommal, és annyira látszott rajta, hogy hajtja az öröm és a kíváncsiság. és benne sosem volt meg az a néhány falubeli csatlós/rokon iránt érzett ellenszenv, amivel a család az évek alatt megfertőzött.

ma már nem olyan ez. a húsvét is olyan, mint egy plázában eltöltött vasárnapi nap; mcdonalds, coca cola, multiplex… műanyag.