csak engem utál. 🙁

engem is néha, ne aggódj…

mindenkinek van gondja az apjával.
az enyém például hét éve nem szokta meg, hogy úgy vezetek, hogy a padlóig nyomom a pedált — ez meg úgy kulminálódik benne, hogy ordít, mint a sakál. szoktam mondani neki, hogy attól, hogy idegesít még nem megyek lassabban, úgyhogy ha relaxáltan hátradől és nem is figyel a sebességre, azzal többre megy. de hát úgy gondolja, hogy csak ő tud vezetni és belőnni a megfelelelő sebességet…

az én apám… az egy külön állatfaj. asszem.

:)) Ha egyre gondolunk, akkor az endúró verseny volt…
Az eső szakadt, az igaz, de így legalább térdig érő sárban mászhattunk fel a hegyre, a pályához.
És a zapukád adott inni is ám…bort…jófej szerintem. 🙂