Hazai bölcseletek című rovatunkban ma: a Longbow zenekar örökzöldje
A karate rőt szakállú mestere, kis japán
Kereste repülőrúgással a gyomrát, hogy
Fájjon és jobban koncentráljon
Mer’ az az, ami kell az élet:
Érzés, mondom én és a sörbe nézek
És érzem éppen, hogy dinamó
Nincsen, és nem is lesz
De azt mondja a haver:
Nem úgy van, Fater!
Akaraterőnek hívják azt, ami neked kell
Mondta, vagyis nem ezt, de sok jó dolgot, és
Nem biztos, hogy a maratonon pusztulok el
Extralaza a srác, ahogy az úton megy
A cuccain látszik, hogy majd elszállnak a
Sötét idők nem fogják őt
Vele szemben ülve nagy bölccsel ülsz szembe
Nézve a mélység van, nem látod a végét, mégis
Ott van a tény, hogy az
Akarat is elbukik néha
És sáros az arca mert
Porba megy át
Akaraterőnek hívom, mióta élesedett a kép
A legkisebb egysejtűre is hasonlít, ha
Megkívánja az élet, képes
Tapasztalatra állni, és sok jót mondani
De a sörbe néz ő is
És olyan lesz, mint én