Köszönöm, hogy ebből négyet nekem is adtál, találkozunk Sörországban Tibor bá, kecsapos melegszendvics rendel.
És még valamit. Legyen a tied:
Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
-Te hiszel a születés utáni életben?
-Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
-Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni,és majd a szájunkkal eszünk.
-Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk . De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
-De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
-De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
-Én nem tudom pontosan, milyen lesz ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
-A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
-Hát mindenütt,körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
-Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
-No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk ahogy énekel, és azt is érezzük ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
