“- Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant. “Ott van valahol az én virágom”- gondolja magában. De ha a bárány megeszi a virágot: ez az ő számára olyan, mintha hirtelen valamennyi csillag kialudnék. És ez talán nem fontos?”

“-A szélfogó?
-Épp azért indultam, de elkezdtél beszélni hozzám…
Erre a viráág még jobban köhécselt, hadd furdalja csak a lelkiismeret a kis herceget.
Annak pedig, hiába volt tele jóakaró szeretettel, előbb-utóbb mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak érezni magát.”

“-??! – mondta a kis herceg _ Az én bolygóm egészen apró, nincs rajta semmi különös. Van három vulkánom; kettő működik, egy kialudt. Bár sosem lehet tudni.
– Sosem lehet tudni – mondta a geográfus
-Egy virágom is van
-Virágokat nem jegyzünk föl – mondta a geográfus.
-Miért nem? Hiszen az a legszebb rajta!
-Mert a virágok múlékonyak.”
“-De mit jelent az, hogy “múlékony”? – makacskodott a kis herceg, mert ha egyszer föltett egy kérdést, nem tágított tőle soha többet.
– Azt jelenti, hogy előbb – utóbb megsemmisül.
– Az én virágom előbb – utóbb megsemmisül?
– ??gy bizony.
“Múlékony a virágom – gondolta a kis herceg -, s mindössze négy tüskéje van, hogy a világtól védekezzék! És én magára hagytam otthon!”

“Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet…”

“?