nemrég feltették nekem a kérdést, hogy miért jó a hányásról írni.
namost ennek hatására eszembe jutott, hogy a pászéknak (javíts ki, ha rosszul emlékszem) rég volt egy szarós blogjuk, amiben rohanó világunkban a még mindig tabuként kezelt szarás folyamatát próbálták népszerűsíteni, ami valóban jogos, hiszen még a csapból is a szex folyik, márpedig a szarásnál természetesebb dolog a világon nincs, érthetetlen tehát, hogy az emberek zöme még mindig nem szeret beszélni róla.
szóval a blog lényege az volt, hogy szarás után mindenki (közösségi site, vágod?) leírta, hogy milyen állagút, milyen színűt és szagút és mekkorát szart, illetve hányszor kellett törölni. sajnos emlékeim szerint nem volt hosszú életű a kezdeményezés, illetve egy linknek is örülnék, ha az archívum megvan még, kár lenne veszni hagyni egy ilyen kincset.
szóval, hogy szavam ne feledjem, azért jó hányásról írni, amiért a szarásról és egyéb testnedvekről, még így is elég visszafogott voltam, s nem taglaltam, hogy volt-e benne répa, vagy hogy milyen színű volt, többnyire azért, mert nemigazán emlékszem rá. s habár a hányás standard esetben nem annyira mindennapi cselekvés, mint a szarás, mint testből kiürülő képlékeny anyag, igenis van létjogosultsága mellette.