2006. August 31. @ 2:00 pm

tegnap az 5ig ágybanfetrengés, illetve majd Zorával való találkozásom után haza indultam, s direkt mondtam neki, hogy nem hatossal megyek mégse, mert az oktogonon úgy hallottam, hoogy a blahától pótlóbuszok járnak. nos, ha még az ágyban való megforduláshoz se volt kedvem tegnap (ahogy ma sem), akkor a villamospótlóhoz aztán pláne nem, így elbattyogtam metróval a deákig, hogy onnan majd 49. az első meglepetés az volt, hogy jött egy szép villamospótló, a másik az, hogy kirakott a fővám téren, ahonnan gyalogolnom kellett át a hídon. azt már meg sem említem mennyire kellett hugyoznom. gyanús volt h a pesti oldalon is álltak rendőrautók, híd teljesen lezárva, majd a budai oldalon kiderült, h valami betegállat felmászott rá, és egy tucat tűzoltó, rendőr és mentős azt várta, hogy mikor ugrik már le.
az volt a vicces, hogy 5 körül is arra mentem, akkor még semmi gáz nem volt, viszont este imago is mondta, hogy mikor arra jártak már le volt zárva a híd, tehát olyan 6 körül mászhatott fel az ürge.
ma direkt néztem a híradót, reménykedve, hogy legalább a vízbe ugrott, de sajnos nem mondtak róla semmit, úgyhogy ha valaki tud valamit, kérem tájékoztasson!

by dzsilla | ide: life | 8 komment »
8 komment
8 komment

én nem ezt mondtam…

imago | 2006. 08. 31. @ 2:16 pm

de ezt mondtad.

dzsilla | 2006. 08. 31. @ 2:16 pm

ná, azt mondtam hogy a hídnál a műegyetem előtti rész ugyebár levan zárva és ezért nem tudtunk arra elmenni, hanem csak kis mellékutcán, ugyanis a rakparton meg dugó volt.

imago | 2006. 08. 31. @ 2:21 pm

ahá, na mindegy, a híd akkor is le volt zárva, és aszonták 6kor mászott fel az ürge.

dzsilla | 2006. 08. 31. @ 2:23 pm

átértem, jó. akkor én is azt mondtam. :]

imago | 2006. 08. 31. @ 2:29 pm

viccesegyébkénthogy nem találkoztunk 😐

imago | 2006. 08. 31. @ 2:35 pm

mit hugyoznom, talán pisilnem, hát hogy lesz így belőled úriasszony, büdös kölök?! 🙂

morc | 2006. 08. 31. @ 3:15 pm


Kommentelj!
(kell)
(kell)